Máért: 2024 az együttműködő nemzet éve lesz

Máért: 2024 az együttműködő nemzet éve lesz

Január 1-től tesztjelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz – közte a kulturális és sportközvetítésekhez – való hozzáférést – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XXI. plenáris ülése után pénteken, Budapesten.

A miniszterelnök-helyettes a tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón közölte: minden magyar állampolgár, tartózkodjon bárhol a világon, hozzáférhet egy egyszerű regisztráció után kapott kóddal a VPN szolgáltatásokhoz. Úgy tekintenek a felhasználókra, mintha virtuálisan Magyarországon tartózkodnának – jegyezte meg.

Beszámolt a Welcome Office – Hazaváró elindításáról is, jelezve: nagyon könnyen követhető, interaktív és ügyfélbarát módon egy honlapon keresztül minden releváns információ megkapható angolul és magyarul egyaránt.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, a tanácskozás idén is zárónyilatkozat elfogadásával fejeződött be. A Máérten a DK és a Párbeszéd nem vett részt, utóbbi bár jelezte részvételét, végül nem jelent meg.

Kitért arra, hogy 2010 óta az identitás megőrzés érdekében nyújtott támogatásokat megtízszerezték, míg ez az összeg 2010-ban 13 milliárd forint volt, idén 150 milliárd, összességében pedig eléri az 1300 milliárd forintot.

Bár a támogatásokat jelentős részben pályázati úton folyósítják, de a Máért döntése alapján nemzeti jelentőségű intézményeket is támogatnak, ilyen például a Sapientia egyetem. Semjén Zsolt 96 nemzeti jelentőségű intézmény 115 milliárd forintos támogatásáról számolt be.

Kitért az oktatási-nevelési támogatásra, amelyben 220 ezer gyermek részesül, ennek összege évente 100 ezer forint. Az óvodafejlesztési program keretében több mint 900 óvodát építettek Kárpát-medence szerte – ismertette, hozzátéve: a 60 milliárdos program negyedik ütemének a végéhez közeledik.

Hírdetés

A kárpátaljai magyarság szociális támogatására 2,5 milliárd forintot biztosítanak, és ugyanekkora összeggel támogatják a kisgyermekek étkeztetését is. Összesen négyezer ottani óvodást és kisiskolást érint a program.

Emellett nyolcezer személy számára biztosítanak fizetést vagy fizetéskiegészítést, hogy a magyar életet – „háború ide vagy oda” –, meg tudják őrizni Kárpátalján.

Semjén Zsolt rögzítette: egyetlen kárpátaljai iskolát sem kellett bezárni, a magyar gyerekek 82 százaléka megmaradt az intézményekben.

Kijelentette: a kárpátaljai magyarság támogatását akkor is változatlan formában fenntartják, ha kevesebb lesz ott a magyar, hogy az életminőségük ne legyen rosszabb.

Kitért arra, hogy a gazdaságfejlesztési program keretében 60 ezer nyertes pályázatot támogattak 220 milliárd forint értékben. A megvalósult beruházások értéke meghaladta az 500 milliárd forintot.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár közölte: a diaszpóra tanács és a Máért zárónyilatkozatainak szövege a nemzeti egységet mutatja. Ezt jó lenne látni a mindennapokban és a magyar parlament ülésein is – jegyezte meg.

Reményének adott hangot, hogy a bejelentett fejlesztésekkel a magyar nemzeti összetartozás tudatát meg tudják erősíteni és a gyakorlati élethez is segítséget tudnak adni.

– húzta alá az államtitkár.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »