Medgyessy Péter botrányai, majd lemondatása után a fiatalos, energikus Gyurcsány Ferenc szinte messiásként robbant be a magyar politika fősodrába. Az MSZP vezetőségében uralkodó gerontokráciát megdöntve vette át a vezetést a kormány, majd pártja felett is, s töltötte be a Horn Gyula után maradt űrt a szocialistáknál. A fiatalos lendület, energikusság és népszerűség viszont nem volt elég egy ország irányításához. Sorra jöttek a kijózanító pofonok: gazdasági mutatók romlása, népszerűtlen intézkedések, őszödi beszéd, szemkilövetések és a többi.
Az egykori népszerűségből mára semmi sem maradt, Gyurcsány Ferenc évek óta Magyarország legnépszerűtlenebb politikusa. Politikai tehetségét elvitatni nem lehet, ellenzékből ügyesen politizál, jól keveri a kártyákat, de amint a kormányrúdhoz kerül, megcsömörlik a talentuma. Iskolapéldája annak, hogyan lehet a csúcsról pillanatok alatt a legsötétebb verem legaljára kerülni.
Gyurcsány a Fidesz leghatékonyabb fegyvere
Ezután még két orbitális hibát követett el Gyurcsány, amivel gátját szabta annak, hogy valaha kimásszon ebből a veremből. Az első az volt, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után nem mondott le azonnal a kormányfői pozícióról és minden pártbéli tisztségéről. Ezzel csak azt érte el, hogy a nép dühe négy évig tetőződött tovább. Az újabb baklövést akkor követte el, amikor az első két Fidesz-kétharmad után sem látta okát a politikai életből való távozásnak. Máig nem hajlandó belátni, hogy a baloldali összefogás legnagyobb akadálya ő maga. A fideszes politikusok ezért valószínűleg minden este imáikba foglalják nevét, hiszen ezzel mégiscsak az ő malmukra hajtja a vizet.
Hasonló utat látszik bejárni a francia elnök, Emmanuel Macron is, aki 2017-ben a szélsőjobboldalinak tartott Marine Le Pent győzte le elég nagy különbséggel (66-34), ezzel meghódítva a Francia Köztársaság elnöki székét. De hogyan tudott ennyi embert maga mögé állítani Macron?
Macon, az újhullámos fenegyerek
Kezdetben ő volt az újhullámos francia politika fenegyereke, azok a tömegek szavaztak rá, akiknek elegük volt a hagyományos szocialista-konzervatív váltópolitikából, illetve akik nem szerették volna, ha szélsőjobb hatalomra kerül. 2017-ben úgy látszott, ő lesz az ˮvezérˮ, aki – politikai szempontból – megteremti az új francia egységet.
Úgy látszott, de a franciák frissen megválasztott elnöke nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez év szeptemberében láttak napvilágot olyan közvélemény-kutatások, melyek Macron népszerűségének zuhanását mutatták. Az elemzők ennek okát a munkaügyi reformokban, a magas munkanélküliségben, a magas adókban, illetve az általa vállalt neoliberális gazdaságpolitikában látták, ami miatt egyre gyakrabban nevezik a ˮgazdagok elnökénekˮ. Aztán jött a novemberi sokk, ugyanis a közvélemény-kutatók az egy évvel ezelőtt toronymagasan legyőzött MarineLe Pent Macron fölé mérték.
A mögöttünk álló hétvégén is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak az üzemanyagárak emelése, illetve a dilettáns gazdaságpolitika ellen. Macron sem volt rest saját állampolgárai ellen fordulni (vö. 2006-os magyarországi események), a tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak, nem beszélve a több száz sérültről.
Macron a gyurcsányi hagyományokon
A francia elnök – szintén a gyurcsányi hagyományt követve – egyenesen lenácizta az ellene tüntetőket, akikkel már az ellenzék is szolidaritást vállalt, de az sem elhanyagolható tény, hogy a legfrissebb felmérések szerint a franciák 74%-a is a sárgamellényeseket támogatja.
Macron a köztársasági elnöki kampányát profin dolgozta végig, sikerült meggyőznie a franciák többségét arról, hogy ő kell a népnek, de a kormányrúddal már ugyanúgy nem tudott mit kezdeni. A helyzet odáig fajult, hogy vasárnap válságértekezlet összehívására kényszerült, már egyezkedne a lenácizott tüntetőkkel. Friss hír, hogy az elnök meghátrált, egyelőre befagyasztja az adóemeléseket, azonban ez már nem csak a benzinárakról szól, általános az elégedetlenség, végül Macronnak majd mennie kell, ez szinte elkerülhetetlen.
Eközben a francia elnök európai babérokra tör egy új politikai formáció létrehozásán ügyködve, amely megtörné a szocialista-néppárti hegemóniát az Európai Unióban. Így nem lesz egyszerű. Az Ifop által készített novemberi felmérésben a francia elnök pártjára, a LREM-re csupán 19 százalékuk voksolna. Ha Macron az általa elképzelt új európai formációt a LREM bázisára szeretné építeni, az bizony elég gyenge alapokon fog állni. A tervnek egyelőre nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ahhoz, hogy adott politikus jó esélyekkel pályázzon egy európai tisztségre, nem árt, ha saját országa is mellette áll.
Mire számíthat ezek után Macron?
Gyurcsánnyal szemben a francia elnök szerencséje csupán az, hogy egy sokkal erősebb gazdasággal bíró országot képvisel. Hogy lehet-e belőle komoly pozíciót betöltő európai politikus? Ha abból indulunk ki, hogy az Európai Unió egyes intézményeinek kulcspozícióit hazájukban levitézlett politikusok töltik be, akkor igen. Gondolok itt arra, hogy Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke lehet, vagy Martin Schulz – érettségi és diploma nélkül – vezethette az Európai Parlament plenáris üléseit, akkor semmilyen akadálya.
Macron tehát ha hazájában belátható időn belül bukna is (mondjuk legkésőbb a soron következő európai parlamenti választásokon), politikai pályája ezzel nem ér majd véget. Egy európai csúcsvezetői szerepkörben még biztosan találkoznunk majd vele.
Kérdés, hányan szeretnének élni abban a liberális Európában, amit e két politikus elképzel. A tervnek ugyanis nem sok köze van a valódi klasszikus szabadelvűséghez. Amiért a gyurcsányokra és macronokra az előfutáraikkal együtt haragudni lehet, az a liberális eszme megcsúfolása. Gondoljunk csak bele, hogy hová züllesztették ezt a szebb napokat is látott politikai filozófiát. Nézzünk körül, mivé lett a Locke, Mill vagy éppen Kossuth Lajos által képviselt klasszikus liberalizmus.
Mi jut ma eszünkbe, ha azt a szót halljuk: liberális? Leginkább a túlzott globalizáció, a nemzetellenesség, a bevándorlók korlátlan és felelőtlen befogadása, a különféle – főleg szexuális – aberrációk propagálása, normálisként való feltüntetése, a túlzott politikai korrektség és a sor folytatható.
Bizakodásra adó ok, hogy a francia és európai választók többségének szeme felnyílik a jövő évi európai parlamenti választásokig, ahogy a magyar választók is tisztán látnak már a Gyurcsány-dilemmát illetően. Hogy aztán mindkét politikus és politikai tömörülés oda kerülhessen, ahová való: a politika és a történelem szemétdombjára.
Kapusník Csaba
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
