Ma van a magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja Juhász Katalin2026. 09. 21., h – 10:03

Minden évben szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon mutatták be Az ember tragédiáját, Madách Imre művét a Nemzeti Színházban. 

A kezdeményezés elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvterület drámairodalmára, és új művek megalkotására ösztönözze az írókat. A magyar dráma napján idén is számos program várja a közönséget a színházakban. 

Arany János, a menedzser

Madách Imre 1859. február 17-én kezdte írni főművét, és feljegyzései szerint 1860. március 26-án fejezte be. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki lelkesedett érte, beajánlta a Kisfaludy Társaságba, amelynek akkoriban mindenki tagja volt, aki számított a művészeti életben. Segített megjelentetni a művet, és a szerkesztői feladatot is ellátta: elsősorban stilisztikai, helyesírási javításokat végzett a szövegen, mivel Madách Imrét anno még az előző helyesírási szabályzat szerint tanították írni. Az ember tragédiáját Aranynak köszönhetően jóval megelőzött a híre. A nyomdát 1862. január 16-án hagyta el, és kedvező fogadtatásra talált.

A 15 színből álló drámai költemény Ádám és Éva, valamint az örök kétkedő Lucifer alakja köré fűzve tekinti át az emberiség történetének nagy kérdéseit. Egyetemes témái és összetett gondolatisága miatt a magyar irodalom egyik legkomplexebb alkotása. Talán éppen ezért születnek újabb és újabb színpadi változatai: minden korszak a maga kérdéseit és válaszait keresi benne. 

Négyórás ősbemutató 

Összetettsége miatt a művet sokáig színpadra alkalmatlannak tartották. Paulay Ede rendező azonban másként gondolta. Az ősbemutatót 1883. szeptember 21-én, csaknem két évtizeddel Madách halála után tartották a Nemzeti Színházban, a négyórás előadáson a Tragédia mind a 4141 sora elhangzott. A kísérőzenét Erkel Gyula szerezte, Ádám jelmezeit maga Paulay tervezte, és ő készítette a díszletek vázlatait is. Ádám szerepét a kor fiatal sztárja, a Rómeót és Hamletet is játszó Nagy Imre, Évát a legendás Jászai Mari, Lucifert pedig a pályakezdő Gyenes László alakította, aki haláláig megtartotta szerepét. A látványos sikerhez a korszak technikai újdonságai is hozzájárultak: ekkor alkalmaztak először villanyfényt és süllyesztőt, és a színpadot is megnagyobbították. 

A darabot néhány éven belül valamennyi magyarországi színház műsorára tűzte. A második világháború után 1947-ben mutatták be ismét, ám a kommunista kultúrpolitika nem sokkal később betiltotta. Rendszeresen csak 1957-től játszhatták újra.

Új korszakok, új Tragédiák

A színrevitel centenáriumán, 1983. szeptember 21-én Vámos László rendezésében mutatták be a művet, Bubik István, Tóth Éva és Balkay Géza főszereplésével. Két évtizeddel később Az ember tragédiájával nyílt meg az új Nemzeti Színház: a 2002. március 15-i bemutatót Szikora János rendezte teljesen új felfogásban. Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert Alföldi Róbert alakította.

A Nemzeti Színházban 2011-ben Alföldi Róbert, 2018-ban pedig Vidnyánszky Attila rendezésében került ismét színpadra a darab. Madách születésének 200. évfordulóján, 2023-ban tizenegy ország színművészeti egyetemeinek hallgatói érkeztek Budapestre, hogy saját feldolgozásukban mutassák be Az ember tragédiája egy-egy színét. Ugyanebben az évben a Katona József Színház is új értelmezést kínált: Székely Kriszta rendezésében, Nádasdy Ádám prózai verziója alapján készült el az EMBTRAG című előadás. 

A szlovákiai magyar színjátszás történetében is többször színpadra került Madách Imre főműve. A komáromi társulat jogelődje, a Magyar Területi Színház 1968-ban mutatta be, majd negyedszázaddal később, 1993-ban Beke Sándor rendezésében ismét műsorra tűzte. A következő jelentős szlovákiai magyar színházi bemutatóra Kassán került sor: a Thália Színház 2024. március 14-én Rédli Károly rendezésében vitte színre Madách drámai költeményét. A kassai előadás később a 36. Kisvárdai Fesztivál nyitóelőadása volt. 

Hírdetés

A Tragédia története 2026-ban is folytatódik: a Budapest Bábszínház és a Pécsi Nemzeti Színház is műsorára tűzte. Ebből is látszik, hogy A magyar dráma napja nem pusztán egy több mint négy évtizedes hagyomány ünnepe, hanem azt is megmutatja, hogy egy klasszikus segítségével az egymást követő színházi nemzedékek újra és újra felteszik saját koruk kérdéseit. 

Ajánlatunk a magyar közmédiából

Az M1 csatornán ma 15.40-től A Tragédia rejtélye című ismeretterjesztő film idézi fel Madách Imre fő művének születését, Arany János közreműködését, valamint azt az utat, amely a megírásától a Nemzeti Színház bemutatójáig vezetett. Az M5-ön a 17.25-kor kezdődő a „Mi néked semmi, nékem egy világ…” – Madách Imre: Az ember tragédiája című irodalmi műsor szintén a mű színpadi történetét idézi fel. Maga a Tragédia is képernyőre kerül: 20.00-tól Szinetár Miklós 1969-ben készült televíziós rendezése látható felújított, HD minőségben. Ádám szerepében Huszti Péter, Évát Moór Marianna, Lucifert Mensáros László alakítja. 

Kapcsolódó cikkünk

Az ember tragédiája írójának, Madách Imrének nem sok személyes tárgya maradt fenn. Ezek közül azt a néhány érdekes darabot – a család és a leszármazottak után megmaradó apróságokat – gyűjtötte egybe és mutatta be március 26-án, Az ember tragédiája befejezésének 165. évfordulóján a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákia Magyar Kultúra Múzeuma Alsósztregován. 

Apróságok, személyes tárgyak, érdekességek, az utókor emlékezete és hódolatának jelei. A kultusz részei ezek. Mozaikrészecskék egy olyan képhez, amelyből ha nem is tudható, legalább sejthető, hogy milyen volt ő maga? Ő, Madách Imre! Csak az írásaiból, a róla szóló hiteles életrajzokból lehet valamiféle, viszonylag értelmezhető képet alkotni arról, milyen ember is lehetett, hogy milyen tárgyakat szeretett használni vagy maga körül látni. Az olvasók, az utókor pedig minden apró morzsára kíváncsi. 
 

Mi marad egy alkotó után?

Elsősorban a művei. Madách fő művének keltezéséről olyan pontos adataink vannak, amilyenek ritkán fordulnak elő az irodalomtörténetben. „Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. márczius 26-án.” Eredeti, egyetlen autográf kézirata igazi kincs! Mivel Madách Imre életét az alkotásra tette fel, így a megörökölt hatezer holdnyi, családi vagyont se gyarapította, halála után gyermekei gyámja, Veres Gyula hozta helyre a gazdaságát. A kor szokásai szerint fiára, Aladárra szállt a vagyon, lányainak csak a köteles részt kellett kiadni. A birtokközpont Alsósztregova, egy ízlésesen berendezett kastély, amely ma Madách emlékmúzeuma. Sajnos eredeti berendezési tárgy egy sem maradt benne. 

Madách személyes tárgyainak nagy részét, az ereklyéit még 1914-ben átadta a család a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és ezek Budapest bombázásaikor el is pusztultak.

 Néhány olyan bútor, amelyek létezéséréről 1938-ban még tudni lehetett – vagy azok a személyes tárgyak, amelyekről a családtagok 1923-ban beszéltek –, még valószínűleg valahol lappanganak. Ilyen például a kastély híres zöld szalonjának vélhetően empír stílusú berendezése, amelyet 1938-ban a leszármazottak kártyaadósságai miatt elárvereztek. Vagy ilyen lehet a Madách Jolán által 1923-ban említett aranyozott párbajpisztolykészlet és Madách Imre arany zsebórája. Ha ezeket nem is, de más érdekességeket sikerült egy szakmai nap bemutatójára egybegyűjteni.

Mi látható ma?

Ha igaz az alsósztregovai múzeumalapítók 1964-es állítása, akkor a szakmai napon Madách bronzból és rosenthal porcelánból készült tintatartóját láthatta a közönség, és mellette asztali Krisztus szobrocskáját, amelyet Rimaszombatban őriznek, vagy egy olyan oklevelet, amely Madách édesapjának füleki birtokviszonyaira utal. Füleken egy különleges kultuszt építő műtárgyat is őriznek, méghozzá egy olyan féldomborművet, amely Zichy Mihály Tragédia-illusztrációja alapján készült, sajátságos felfogásban. Anyaga gipsz, és a nagy mű utolsó mondatát idézi, ám közben eltér Zichy rajzától. Érdemes lenne ezzel a műtárggyal még foglalkozni. A Madách leszármazottak megőriztek egy imakönyvet, Alsósztregováról előkerült egy úgynevezett arany misekönyv, amelyről ismét csak keveset tudni. 

A brazíliai Madách leszármazottak számos fényképet juttattak el a családi albumukból, ezek megkönnyítették a családtörténeti kutatást. 

A szakmai napon olyan képeket is bemutattak, amelyek még Madách életében készültek. Ezeket a Besztercebányán élő utódok, a Pšanecký család bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A fekete-fehér, műtermi fotók pontos meghatározása még várat magára, a képek keletkezésének idejét sem tudni pontosan, némely esetben csak azt tudni, hogy családtagokat ábrázolnak, de nem tudjuk, kiket. Biztosan meghatározhatóvá vált ezen a szakmai napon két olyan tárgy, amelyeket a Kékkői Múzeumban őriznek. Egy metszett üvegből és ezüstből készült, asztali olajos-ecetes készlet, és egy olyan festmény, amelyről már kiderült, hogy Madách Imre dédunokáját, Lázár Flórát, Lolát ábrázolja kislánykorában. Egy igazi különlegességet is láthatott a közönség, mégpedig egy 1863-as Az ember tragédiáját, amely a második kiadásból származik, és talán az egyetlen, a szerző személyes dedikációjával ellátott példány. Jelenleg a Somogy megyében élő Neisz család őrzi mint családi ereklyét. Jó volt látni azokat az akvarelleket, amelyeket Matzon Ákos, a Madách család másik ágának leszármazottja ajándékozott a múzeumnak. A képeket felmenője, III. Balogh Károly készítette. Az első Balogh Károly Madách Imre sógora volt, tragikus halála után az ő fiúgyermekét sajátjaként nevelte. 

Mit hoz a jövő Alsósztregován? 

Hogy ez a kastély mennyire fontos irodalomtörténeti emlékhely, s hogy mennyire fontos a Madách-kultusz ápolása és éltetése, ezt Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Madách-kutatás kiemelkedő alakja foglalta össze. Hangsúlyozta, hogy ezek a szakmai napon egybegyűjtött tárgyak apró, de fontos mozaikkockái a teljes Madách-képnek, amelynek még mindig vannak ismeretlen darabjai, apró, még fel nem derített részei. Feltettem a kérdést, hogy mit hoz a jövő Alsósztregován?

A pillanatnyi hírek nem túlságosan biztatók. Valami készül, átszervezés vagy ehhez hasonló, a kulturális tárca tervezi a nemzetiségi múzeumok leépítését, azok átszervezését, állítólag konszolidációs okokból.

A nemzetiségi múzeumok igazgatóságai és saját költségvetése megszűnnének, majd afféle alosztályként működnének tovább egy még nem tudni, milyen főosztály részeként. Hogyan és miből, hányan és kik? Miféle irányt szabna az új vezetés? Mire lenne elég ez a megkurtított jogkör, és mit lehetne csinálni semmi pénzből? Lehet találgatni. Addig is marad a költői kérdés: mit hoz a jövő Alsósztregován? Marad biztatásul az utolsó mondat: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!” 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »