Olaszország minden szegletéből tízezrek indultak útnak ma hajnalban Róma felé, hogy Matteo Salvini korábbi belügyminiszter felhívására erőt demonstráljanak a keresztény értékek védelme helyett az európai határok migránsok előtti megnyitásával foglalkozó, „Brüsszelben fogant” baloldali kormány ellen. A Magyar Nemzet tudósítója a bevándorlásellenes Liga politikai központjának számító Milánóból kíséri Salvini elkötelezett támogatóit az olasz főváros legnagyobb, és egyúttal a világ legjelentősebb katolikus egyházi épületeként számon tartott Lateráni Szent János-bazilikáig. A népszerű politikus ugyanis a katedrális előtti térre hirdette meg Az olasz büszkeség napját, amelyen – az egyesült olasz jobboldalt képviselve – Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni is részt vesz.
– Benvenuto nella maggioranza silenziosa!, azaz: Üdvözlünk a csendes többségben!, köszöntött jókedvűen a buszon mellettem helyet foglaló, a 60-as évei végén járó férfi. Mikor megtudja, hogy Magyarországról érkeztem, hogy részt vegyek Az olasz büszkeség napján, határozott mozdulatokkal jó erősen vállon vereget: – Orbán Viktor nagyszerű vezető, Magyarország jó barátunk, nyugtázza jelenlétem elégedettséggel, majd pedig a mögöttünk helyet foglaló barátainak is gyorsan elmeséli, hogy személyemben „magyar erősítés” is érkezett a baloldali kormány elleni békés ellenállására. Nem sokkal múlt hajnali 5 óra, fáradt arcok helyett azonban inkább tettrekész tekintetek néznek vissza a busz mellett indulásra várakozó tömegből. Nagy a jövés-menés a Lorenzo Lotto téren, ahhoz ugyanis mielőbb indulni kéne, hogy a délután 3 órakor kezdődő erődemonstrációra idejében megérkezzünk a fővárosba.
Csakhogy a néhány önkéntesnek nagy tömegeket kell itt koordinálnia, nem véletlenül: Milánó ugyanis az ország második legnagyobb városa, Lombardia régió székhelye, és nem mellesleg a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga politikai központja. Az észak-olaszországi metropolisz emiatt különös szerepet tölt be a párt jelenében és múltjában, a város utcáit járva pedig az sem meglepő, hogyan tudott a Liga rövid időn belül az ország legmeghatározóbb politikai erejévé válni.
Milánó utcáin ugyanis mostanra szinte minden utcasarkon a szubszaharai övezetből érkező afrikaiak bandájába botlik az ember. Különösen kedvelik a turistákat vonzó látványosságokat; itt nyilván jobban megy az „üzlet”. A Piazza del Duomón például több tucatnyian, csapatokba állva közelítik meg a dómmal fotózkodni próbáló külföldieket, erőszakos temperamentumukkal pedig addig nem tágítanak, amíg nem kapnak néhány eurócentet. A szuveníreknek hívott, elfogadása esetén azonban rámenős figyelmességet maga után vonó fonalkarkötő pedig az, amit kínálnak a nyugalomért cserébe. Magam sem úszom meg, egy az olasz trikolór színeiben pompázó karszalagot akar nekem adni az egyik férfi „emlékbe”. Belemegyek a játékba. A kötelező bemutatkozó kérdésekből hamar kiderül, hogy Kazim Szudánból érkezett az olasz partokra, először Lampedusára, még négy évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy eljusson a Párizsban élő rokonaihoz. Ez a projekt szemmel láthatóan nem sikerült, Kazim azonban Milánóban is jól érzi magát a „falka” tagjaként. Mikor arról kérdezem, hogyan jutott át a Földközi-tengeren, bennfentesen csak annyit suttog a cinkos mosoly mögül: megvannak arra a módszerek. Többet nem árul el, bár azt felajánlotta, hogy szívesen körbevezet a városban, egy nőnek tudniillik szerinte nem biztonságos egyedül mászkálnia itt.
Ezt nem sokkal később személyesen is megtapasztalom, egy óvatlan pillanatomban ugyanis nyoma veszett a kamerámnak. A rendőrkapitányságon ülve pedig az is hamar kiderül, hogy nem csak nekem indult rosszul a péntek Milánóban: legalább egy tucat külföldi állampolgárral közösen várhattuk arra, hogy véget érjen a szieszta a rendőrőrsön, és végre feljelentést tehessünk. A városban egyébként egy átlagos péntek délutánon is szokatlanul magas a biztonsági készültség, a dóm előtt például a már állandósult kordonok és a kamionokat visszatartani képes betontömbök mellett katonák is pásztázzák a tömeget, a tér másik végében pedig több tucat rendőr teszi ugyanezt.
A milánói körülményekből kiindulva nem csoda tehát, hogy Észak-Olaszországban a lakosság többsége határozottan bevándorlásellenesnek vallja magát. És ennek az ügynek állt az élére Matteo Salvini, akit 2013-ban választottak meg az akkor még Északi Liga nevű tömörülés főtitkárává. A párt akkor még finoman szólva is széles ideológiai spektrumon határozta meg magát, legfőbb programpontja pedig Észak-Olaszország függetlenedési törekvése volt. A 46 éves politikus azonban visszarántotta a pártot a realitások talajára, és egy karakteres jobboldali, antiglobalista és legfőképp bevándorlásellenes irányt szabott a Ligának. A sikeréhez persze a baloldali kormányok kudarcba fulladt gazdaságpolitikája, illetve ezzel párhuzamosan a Silvio Berlusconi nevével fémjelzett olasz jobbközép hanyatlása is kellett, de a fordulópontot kétségkívül a migrációs válság 2015-ös csúcspontja, és a politikai elit arra adott elhibázott válaszai hozták meg Salvini számára.
A minap pedig már a Hajrá Olaszország! élén álló Berlusconi is elismerte, hogy az évtizedekig általa betöltött szerepet mára hivatalosan is Salvini vette át. A 83 éves politikus legenda és üzletember ezzel a kijelentésével először nevezett meg utódot az általa vezetett koalíció élére.
Augusztusban aztán az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) való 14 hónapnyi közös kormányzás után Salvini egy politikai válság kirobbantását vállalva felrúgta bevándorlásellenes pártja és az elitellenes tömörülés koalícióját abban bízva, hogy egy előrehozott választás esetén pártja magabiztos többséget tudna szerezni az olasz parlament mindkét házában. Számításai azonban nem jöttek be, a Sergio Mattarella baloldali államfő ugyanis az M5S-nek kedvezett, amely egész eddigi politikáját meghazudtolva éppen azzal a tömörüléssel, a Demokrata Párttal kapaszkodott össze a választók megkérdezése nélkül, amelynek legyőzését egykoron a rendszerellenes mozgalom célként határozta meg.
– Talán hiba volt felrúgni a koalíciót, de hát az M5S-sel folytatott közös kormányzás sem vezetett sehova, magyarázza a Róma felé haladó buszon ülve Emilia, aki mérget merne venni rá, hogy Salviniből hamarosan miniszterelnök lesz. Persze, a támogatói között aligha meglepő ez a vélemény, a felmérések azonban azt mutatják, a párt egyre jobban teljesít, az pedig további lendületet adott az olasz jobboldalnak, hogy Berlusconival és az Olasz Testvérek nevű pártot vezető Giorgia Melonival szövetségben lépnek fel.
A baj csak az, hogy az új baloldali kormány ismét megnyitotta a kikötőket a migránsok előtt, érvelnek többen a buszon. A mellettem ülő Gianfrancónak erről is megvan a határozott véleménye: – Ha egy pínea fenyőt kiszakítunk a földből valahol Kalabriában, hogy aztán újraültessük valahol Trento hegyeiben, nem fog menni. A pínea ugyanis nem fog tudni gyökeret ereszteni ott, ahová nem tartozik, magyarázza elméletét a Földközi-tenger térségében őshonos tűlevelű példáján, ami egyébként a tradicionális pesto szósz legfőbb alapanyaga. Gianfranco szerint ugyanez igaz az emberekre is: az Afrikából Európába érkezőknek nem csupán a kulturális és civilizációs háttere különbözik, de alapvetően más életfeltételek mentén szerveződő közösségeket alakítanak ki maguk körül.
A szerző felvételei
Matteo Salvini mindenesetre már a belügyminiszteri tárca elvesztésekor megígérte, hogy hamarosan visszatér, a ma 3 órakor kezdődő tüntetés pedig az első alkalom lesz, ahol az olasz jobboldal együtt mutatja meg az erejét. Ahogy Salvini fogalmazott egy a múlt hétvégén adott interjújában: Nem a régi jobbközép koalíció újjászületése a cél. Ennél sokkal ambíciózusabb tervei vannak, mégpedig a polgármesteri és a polgári erők bevonásával.
Tóth Loretta (Milánó)
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
