Az elmúlt évek egyik, ha nem a legtanulságosabb tanulmányát publikálta a hvg.hu-n Tömpe András, az Állami Vagyonügynökség első vezetője. A magyarországi privatizáció egyik legfontosabb megalapozója ma már nagyon kritikusan látja a rendszerváltást, az azóta eltelt három évtizedet és saját szerepét is.
A szovjet titkosszolgálat tábornoka, az 1945 és 1956 utáni kommunista állambiztonság megszervezésében kulcsszerepet játszó Tömpe András fia 1989-ben lett (a későbi fideszes külügyminiszter, Martonyi János társaságában) privatizációs kormánybiztos, majd az Állami Vagyonügynökség vezetője. A privatizáció egyik élharcosaként vált ismertté, harminc esztendő távlatából azonban már egy sor dolgot másként lát
Tömpe ma már úgy véli, hogy az állami vagyon eladása sok tekintetben hasonlóan dilettáns módszerekkel zajlott, mint korábban az államosítás. Mindkét folyamatot „az irányító réteg szerepe, az elit cseréje, a sietősség és a tapasztalat hiányát pótolni nem képes hit” jellemezte.
„Az államtalanítás után még nem lépett korszerű, fejlesztő állam a régi helyébe. (..) Az én személyes rendszerváltási veszteséglistámon mindenesetre a lerombolt, ám megfelelően újra nem épített állam áll az első helyen.”
– írja a közgazdász. A szakember az egyik legnagyobb hibának a hatalmas, 4-6 ezermilliárd forintra becsült privatizációs bevételek eltékozlását tartja, de az egész gazdasági átalakulást átgondolatlannak és elhamarkodottnak látja.
„Súlyos ára volt a szovjet piacok elhagyásának, a mezőgazdaság eredményei eldobásának. (..) A nemzeti jövedelem harmada a szemétdombra ment, a nagyvállalatok egy része vashulladékká vált, a fiatal bankrendszert perceken belül hatalmas összegekkel kellett szanálni. Súlyos hibának bizonyult a szocialista élelmiszer-gazdaságnak nevezett bonyolult struktúra kormányokon átívelő szétverése is.”
– mutat rá Tömpe, aki szerint a 1990-2010 közötti rendszerbe lényegében bele volt kódolva a bukás.
„Minden egyes pártközi összeborulás, a versenyszabályok hamis értelmezése, a politikai osztozkodás, a rejtett jövedelmek, a szétpolitizált média, a felületes bíróság és az elhajlóan elkötelezett ügyészségi fellépés mind kitépett egy-egy hajszálgyökeret a demokrácia frissen ültetett növénye alól.”
– írja.
Orbánék rezsimjét számos tekintetben hasonlónak látja a Kádár-rendszerhez, amely „mérsékelt, de mindenütt érzékelhető gyarapodást nyújtott – a politikai szabadság korlátozásáért cserébe.”
„A NER formulája újra a gyarapodó anyagi létet ajánlja az egyénnek, mérsékelt szociális biztonság mellett. Szabadságból kevesebbet ad, mint az 1989-es alapzatú rendszer, Kádárénál azonban többet enged.”
– mutat rá. Tömpe szerint ma már nem csak az állami vagyont, de az államot is privatizálják.
„(…) egyéni képviselői indítványok készülnek törvénytervezetek helyett, az Alkotmánybíróság visszaszorul, a bíróságokat a kormány igyekszik a felügyelete alá vonni, a hatalomhoz közeli vállalkozóknál nincs adóellenőrzés. A rendszer-privatizáció sajátossága a magáncélra használt állami rendelkezési monopólium, szoros felügyelet a fejlesztési források felett.”
– véli a szakember. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy hiába látszik egyre jobban bebetonozódni a rezsim, hiába hirdet „újabb békekort és gyarapodást”, hiszen „Orbán Viktorral a magyar történelemben eddig ismeretlen kockázati tényeő jelent meg, mert a kormányfő személye szinte alkatilag ellenezi a konszolidációt”.
„Az ország továbbra is a lehetőségek földje, földrajzi helyzete kiváló, kultúrája régi, van elég vize, uralkodó rétege viszont mintha még a kalandozások korában élne: szerez, rabol, támad, de Lech mezejét nem látja.”
– írja Tömpe. A közgazdász álságosnak tartja a kormány Brüsszellel szemben hadakozásét is. Úgy véli, bőven van miért bírálni „az évek során bürokratikussá és önhitté vált Brüsszelt”, ám Orbánék nem a valódi problémákról, „a támogatások odaítélésének rossz rendszeréről, a téves mezőgazdasági vagy a Kelet-Közép-Európa valódi igényeihez képest legalábbis kétséges közös közlekedési-fejlesztési politikáról” beszélnek, hanem az Unió politikai alapjait igyekeznek aláásni.
„A maga közönyével az EU is elősegítette a magyar uralkodói csoportok gátlástalan gazdagodását”
– teszi hozzá.
A kommunista, erősen baloldali kötődésű családból származó szakember meglehetősen lesujtó véleménnyel van a magyar baloldalról is, amely
„valamilyen belső sérülés okán, nem képes a nemzeti ügyeket s témákat jól kezelni. Saját választóinak is többször csalódást okozott, ellenfeleinek átadta a nemzeti terepet.”
Tömpe élese bírálja azt is, hogy a balliberális kormányok „exhibicionista nemzetmentő legendát” gyártottak a megszorításokból, mintha ez a politika nem szükséges rossz, de egyenesen dicsőség lett volna.
„A restriktív strófa része az életnek, de nem része a nemzeti himnusznak.”
. szögezi le Tömpe István.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
