Évközi 31. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 19,1–10)
Az evangéliumi szakasz azt meséli el, hogy a Jézussal való találkozás hogyan változtatta meg Zakeus egész életét. Egy tehetős, gazdag ember – aki a vagyonát egyáltalán nem becsületes úton szerezte – a Jézussal való találkozás hatására teljesen megváltoztatja az életmódját.
Nehéz megmondani, hogy puszta kíváncsiság-e az, ami Zakeust arra készteti, hogy előreszaladjon, és felmásszon a fára, de mindenképpen erős vágy munkálhatott benne, ha tekintélyes ember létére, a vámosok mindenki által ismert fejeként ilyen tettre vállalkozott. Vannak dolgok, amiket nem teszünk meg, mert nem illik, és mert tudjuk, hogy menthetetlenül nevetség tárgyává válnánk tőlük. Zakeus azonban nem törődik ezzel. Bárcsak bennem, bennünk is ilyen erős vágy élne az iránt, hogy naponta találkozzunk Jézussal, kiválva a tömegből, felülemelkedve a tömegszellemen.
Amikor Jézus odaért és fölnézett, meglátta őt a fán. Zakeus feltehetően ostorozó, elítélő szavakat várt, s bizonyára a tömeg is. Hiszen mindannyian nagyon jól tudták, hogy könyörtelenül behajtja és behajtatja az adót zsidó honfitársaitól az őket leigázó rómaiak számára, s ő maga is busásan meggazdagodott ettől. Jézus ehelyett meghívatja magát Zakeus házába. Jerikó lakói méltatlankodnak is emiatt. Egy farizeusnak vagy főpapnak sohasem jutott volna eszébe, hogy egy Zakeushoz hasonló embernek a házába betérjen, még kevésbé, hogy vele étkezzen.
„Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta” – mondja az evangélista. Meglepődhetünk azon, hogy Jézus nem kér előbb valamiféle bűnvallomást és bűnbánatot Zakeustól. Nem várja, hogy szabadkozni kezdjen, „Uram, nem vagyok méltó”. Zakeus bűnössége nem akadálya annak, hogy Jézus betérjen a házába. Jézus egyikünktől sem kérdezi, hogy mennyi és mekkora bűnünk van: ő be akar térni hozzánk, a vendégünk szeretne lenni.
És ekkor jön a váratlan fordulat. Zakeus gondolkodás nélkül, azonnal dönt: vagyonának felét a szegényeknek ajánlja fel, és akit becsapott, annak négyannyit ad elvett javai helyébe. Úgy gondolom, túl könnyedén átsiklunk ezen a mozzanaton. A saját keresztény életünkben is. Vajon mi tudunk-e, akarunk-e, merünk-e Zakeusok lenni? Javainknak nemhogy a felét, de még egy százalékát is vonakodva ajánljuk fel a szegényeknek, nemes célokra, az Egyház támogatására. Mennyire állunk készen arra, hogy az okozott kárt nem négyszeresen, hanem akár csupán egy az egyben megtérítsük? Zakeus nem a mellét kezdi verni bűnbánóan, nem a fejét horgasztja le szégyenkezve, nem bűnvallomást motyog, hanem cselekszik. Amilyen vággyal szaladt és mászott fel a fára, ugyanolyan lendülettel teszi a jót.
A Jézussal való találkozás gyökeresen megváltoztatja Zakeust: „ma üdvösség köszöntött erre a házra”, halljuk Jézus méltató szavait. Majd Zakeustól távozva rám néz, rád néz: „Ma a te házadban kell megszállnom.”
Kovács Gergely, Róma
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
