M7-es – A szakértő elárulta mi okozhatta a busztragédiát

Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállított az a busz, amely balesetet szenvedett vasárnap hajnalban az M7-es autópályán Szabadbattyánnál. A jármű átszakította a szalagkorlátot, egy felüljáró hídpillérének ütközött és felborult. Nyolcan a helyszínen meghaltak, nyolcan súlyosan, 40-en pedig könnyebben megsérültek. 17 mentőegység szállította őket kórházba. A halálos áldozatok között van az egyik sofőr is – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

A hírek szerint az autóbusz nagy sebességgel haladt, amikor letért jobbra, átszakította a szalagkorlátot, és nekicsapódott egy felüljáró pillérének.

Ilyenkor elsősorban a gépkocsivezető, illetve az elől ülők vannak kitéve a legnagyobb veszélynek – mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai szakértő.

A szakértő elmondta, hogy rendeletben van szabályozva, hogy 4,5 óra vezetés után egy gépkocsi-vezetőnek 45 perces szünetet kell tartania. A hajnali vezetést pedig  az emberi szervezet meglehetősen rosszul bírja, vagyis a vezetésre mindig ez a legveszélyesebb időszak – tette hozzá.

Egy ilyen helyzetet majdhogynem lehetetlen kivédeni

Hírdetés

A balesetnek három fő oka lehetett. A sajtóban szó volt arról, hogy elképzelhető volt, hogy elaludt az éppen a volán mögött ülő sofőr, ám a hírek szerint nem sokkal előtte cseréltek a másik sofőrrel, mielőtt a tragédia történt.

Ilyen tragédiák elalvással jellemzően nem történnek. A menet közbeni elalvások esetében mikroalvásokról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a sofőrnek egy-egy másodpercre lecsukódik a szeme – mondta a szakértő.

Mivel azonban előtte történt a sofőrcsere – a szakértő szerint – nem valószínű, hogy ez okozta a balesetet, ám „kizárni semmit sem lehet”.

A baleset okai közül a rosszullétet is kizárná a szakértő, hiszen ha egyikőjük érezte, hogy rosszul van, akkor lassít, félreáll, és szól a váltásnak. Azonban, ha nagyon hirtelen – például – egy szívroham jön, azt nem tudja kivédeni senki.

A balesetek 2-3 százalékának oka a műszaki meghibásodás. Ez esetben durrdefektet említenek, ám a szakértő szerint ez nem jellemző a mai gumikra. Azonban, ha mégis így történt, akkor olyan mozgás sorozatokról beszélünk, amikre szintén nem lehet felkészülni.

A biztonsági öv a mai buszokban minden ülésnél be van építve, aminek a használata erősen ajánlott, hiszen ez segíthet abban, hogy kevésbé mozduljunk ki az ülésből – mondta Köves Szilárd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »