Luxussal fedik el a szennyet az óceánjárók

Luxussal fedik el a szennyet az óceánjárók

A magyarok nagy része legfeljebb az Álomhajó című német giccssorozatból ismerheti a hatalmas óceánjáró üdülőhajókat (bár sok honfitársunk húzza az igát a gyomrukban éjt nappallá téve). Ha megpróbáljuk félrehessegetni az úszó szállodákat körüllengő rózsaszín ködöt, előtűnik a bűzös valóság. Szó szerint: az üdülőhajók az óceánok legnagyobb szennyezői között vannak, gyakran válogatás nélkül ürítenek mindent a tengerbe és a levegőbe.

Mikor idén májusban kifutott Southampton kikötőjéből a Harmony of Seas (A tengerek harmóniája), a város lakói fellélegeztek. A hajó tulajdonosa, a Royal Caribean International hajózási vállalat propagandája szerint a Harmony of Seas 16 emeletével, 120 ezer tonna vízkiszorításával és 362 méteres hosszúságával, 6780 utasférőhelyével a legnagyobb személyszállító hajó a világon. A méretnek viszont ára van. A Guardian cikke szerint a hajó víz- és levegőszennyezése felfoghatatlan.

A hajó két, négy emelet magas, tizenhat hengeres motorja egyenként 5200 liter dízelolajat éget el óránként. Ez azt jelenti, hogy a teljes gőzzel haladó hajó naponta 210 tonnányit használ el a világ egyik legszennyezőbb üzemanyagából. Az ilyen luxushajók annyi kéndioxidot pufogtatnak ennyi idő alatt a levegőbe, mint 376 millió autó (ez nem elírás), és annyi nitrogénoxidot eregetnek, mint egy város közúti közlekedése. Naponta 450 kilogrammnyi különösen kis méretű, éppen ezért az egészségre rendkívül káros szennyező szemcsét juttatnak a légkörbe. Mindez összességében csak Európában 50 ezer ember halálát okozza évente – állítja a brüsszeli Transport and Environment (Közlekedés és Környezet) nevű környezetvédelmi szervezet , és ezzel 58 millió euró (18 milliárd forint) költséget ró a társadalomra.

A hajók hatalmas környezetszennyezését főként az okozza, hogy üzemanyaguk még a dízelolajfajták között is a legkárosabbak közé tartozik. Ez a nehézolaj 3500-szor több ként tartalmaz, mint a közúti forgalomban használt dízel üzemanyag, és a szárazföldön veszélyes hulladékként kellene kezelni. Bár a hajók az európai és az amerikai törvények szerint a part menti vizeken kénytelenek csökkentett kéntartalmú olajat égetni, a kritikusok szerint ez is csak látszatmegoldás egy olyan problémára, amelyet a gazdagok okoznak, és jellemzően a szennyezett kikötőhöz közel lakó szegénynegyedek lakói szenvednek el legerősebben.

Southampont az Egészségügyi Világszervezet azon kilenc város között sorolja föl, amelyeknek annak ellenére az egészségügyi határértéket meghaladóan szennyezett a levegője, hogy alig gyártanak ott valamit. Viszont itt található a világ egyik legforgalmasabb tengeri kikötője, nincs olyan nap, amikor ne érkeznének vagy indulnának onnan hatalmas luxushajók az Atlanti-óceán irányába. A kikötőben öt ilyen hajó is horgonyozhat egyszerre, és hiába állnak, folyamatosan jár a motorjuk.

Hírdetés

De a légszennyezés a luxus óceánjárók okozta környezeti terhelésnek csak egy részét jelenti. Egy másik nagy hajótársaságot, a Princess Cruise Linest épp most ítélte rekord összegű, 40 millió dolláros (12 milliárd forintos) büntetésre az amerikai igazságügyi minisztérium, mert nem elég, hogy illegálisan ürítették a fáradt olajat az óceánba, de a hatóságokat is félrevezették. Így nem egyszerűen környezetvédelmi vétséget, hanem bűncselekményt követtek el – írja a New York Times. A floridai – a nagy luxushajók általában innen indulnak a Karib-tengerre – államügyészi hivatal közleménye szerint a cég hajóiban szándékosan úgy alakították ki a szennyvízkezelő rendszert, hogy megkerülhessék a környezetvédelmi szabályokat. Egy cinikusan „csodacsőnek” hívott alkatrész segítségével például az olajos víz úgy ömlött a tengerbe, hogy nem kellett átáramolnia a víztisztítón és az olajtartalmat mérő szenzorok számára is láthatatlan maradt.

 A Princess Cruise Lines egyik hajójának makettje egy szakkiállítson  Fotó: Hans Deryk / Reuters  

A cég több hajóján is hasonló gondatlansággal kezelték a mérgező anyagokat. Gyakorlatilag mindenféle szennyvizet tisztítás nélkül eresztettek a vízbe 2005 és 2013 között. Amikor is véletlenül egy lelkiismeretes gépészmérnököt vettek fel, aki miután felfedezte e praktikákat, jelentette a southamptoni hatóságoknak, és azonnal kilépett a cégtől, amint beértek a kikötőbe. A mostani ítélet indoklásában kiemelték, hogy e vétségeket nem egy-egy hanyag alkalmazott követte el, hanem mindez a Princess Lines bevett gyakorlata volt hosszú éveken keresztül. Az ok persze ez esetben is a pénz, a profit növelése volt. A szilárd és folyékony hulladék szabályszerű eltávolítása a hajókról a kikötőkben magas költségekkel járt volna. Sokkal egyszerűbb volt az egészet az óceánba borítani.

A Friends of Earth (A föld barátai) környezetvédő szervezet felmérése szerint 2010-ben az üzemben lévő 167 luxushajó 3,8 millió köbméternyi hulladékot öntött a tengerbe, igaz nem mindet illegálisan. Ebben nincs benne az az évi 30 millió köbméter úgynevezett szürke víz, amely főként az utasok vécéiből, zuhanyzóiból és a konyhából származik. Miközben a világ luxushajóit folyamatosan fejlesztik, hogy egyre kevesebb energiát fogyasszanak – hiszen ez azonnali költségmegtakarítást jelent az üzemeltetőknek -, a hajók negyven százalékában 35 évnél öregebbek a szennyvíztisztító berendezések.

Noha a 40 millió dolláros bírság hatalmas vagyonnak tűnhet, a cégeknek ez csak szúnyogcsípés. Idén az iparági előrejelzések szerint világszerte 24 millióra nő a luxushajók utasainak száma, miközben 1980-ban még 1,4 millióan, de tíz éve is csak 15 millióan voltak. Az óceánjáró üdülőhajók jelentik a turizmus legdinamikusabban bővülő ágát. Ennek megfelelően a hajótársaságok éves forgalma 120 milliárd dollárra emelkedett, és egyelőre nem látszik, hogy a robbanásszerű növekedés üteme lassulna a közeljövőben.

Az úszó szállodák koncerttermeiben, vízi vidámparkjaiban, kaszinóiban szórakozó utasok pedig sosem mennek le a hajó gyomrába, hogy megnézzék, mi történik a szennyel, amelyet közvetve-közvetlenül ők termelnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »