Lukács Márki-Zayról: „Kicsit olyan, mintha adná a lovat a kormánymédia alá”

Lukács Márki-Zayról: „Kicsit olyan, mintha adná a lovat a kormánymédia alá”

A guruló dollározó és dollárbaloldalazó rubelkormánynak nincs jobb dolga, mint hogy kitaláljon ilyen szlogeneket, miközben a valódi megoldást nem támogatja – fogalmazott szerdán Lukács László György az Alfahír vendégeként arra reagálva, hogy a Fidesz-KDNP kedden mindenféle vita nélkül leszavazta, hogy szigorítsanak a civiltörvényen. A szigorítás ugyanis megakadályozhatná, hogy külföldi forrásokhoz jussanak nemcsak a pártok, hanem azon magyarországi szervezetek is, amelyek politikai tevékenységet folytatnak hazánkban.

A téma apropója, hogy nemrég maga Márki-Zay Péter beszélt arról, hogy az általa vezetett MMM 1,8 milliárd forintos amerikai kampánytámogatáshoz jutott. A jobbikos politikus szerint azonban ez az összeg alig érződött az országgyűlési választást megelőző kampányban.

Az Igazságügyi bizottság kormánypárti elnöke, Vejkey Imre szerint egyébként már így is „le van szabályozva” a külföldi befolyásszerzés.

A Jobbik frakcióvezetője leszögezte, pártja kész együttműködni a helyzet rendezésében, a külföldi támogatások tiltásának szerinte a pártok mellett a civil szervezetekre is vonatkoznia kellene.

Lukács úgy látja, teljesen világos, hogy a kormánynak és a hozzá fűződő szervezeteknek van elég ereje, hogy a Márki-Zay-féle mozgalommal szemben végigcsinálja a kampánypénzek ügyét, és abban találjanak egy mondvacsinált bűnöst. 

Attól tartok inkább, hogy a pártokat ebben igazságtalanul fogják büntetni, és a pártok lesznek annak a képzeletbeli teherviselői, ami ÁSZ-bírság formájában megérkezik.

Hírdetés

– tette hozzá a jobbikos országgyűlési képviselő, aki szerint az utóbbi időszakban a pártok így is rendkívül méltánytalan módon többszörösen vélt mulasztásért kaptak büntetést, ami a kormányoldalon megvolt, de őket mégsem vonták felelősségre.

Úgy véli, ismét a hátrányokozás a kormány célja az ellenzéki pártok és az MMM számára, e köré pedig már építik a hamis narratívát.

„Nem tudom mire vélni a volt miniszterelnökjelölt viselkedését, de kicsit olyan, mintha adná a lovat a kormánymédia alá”

– fogalmazott a Jobbik politikusa, hozzáfűzve, hogy transzparencia, átláthatóság esetén Márki-Zaynak kell az ügye miatt elszámolnia.

Hangsúlyozta, ha korábban szóba került volna külföldi kampánypénz, a pártvezetők egységesen azt mondták volna, hogy ilyet nem fogadhatnak el.

Lukács kitért arra is, hogy még az önkormányzati választásokon induló civil szervezetekre is kiterjesztené a szabályozást, és szerinte most még volna idő azon módosítani, hogy azt ne az utolsó pillanatban kelljen a következő választások előtt megtenni.

A teljes beszélgetés alább megtekinthető:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »