Tisztelt Guy Verhofstadt úr! Levelem megírása előtt megnéztem, miként reagál a Google internetes keresőgépe az önök Budapesten rendezett konferenciájára. Nagyon rosszul.
Az „ALDE” (az Európai Parlamentben helyet foglaló liberális frakciójuk angol nyelvű rövidítése) és a „Budapest” keresőszavak beütése oldalakon át csak az ALDI nevű német szupermarket-vállalat budapesti üzleteit dobta ki.
Igen, a magyar miniszterelnök illiberális szót tartalmazó mondatára (amelyben India is szerepelt) válaszul nálunk megrendezett konferenciájuk annyira rengette meg az internet világát, mint a valós világét. Facebook-bejegyzésében – amely a tanácskozásukon elmondott beszédének része volt – azzal indokolta, hogy kongresszusukat e Duna-parti autokrata fenségterületen tartják, hogy „legyőzzék a kettős erkölcsi mércét”.
Azt, hogy Magyarországot 2010 óta az Európai Unió még nem tanította móresre, annak ellenére, hogy ön azóta ezzel kel és fekszik, akár alelnökük és egyben európai parlamenti képviselőtársa, a rettegett Budapestre szintén elmerészkedett Sophie in ’t Veld. És a korábbiak: Daniel Cohn-Bendit zöldpárti társelnök, no meg az Európai Bizottság összeférhetetlenségi etikai szabályzatán Brüsszel jóváhagyásával magukat túltevő egykori biztosok, Viviane Reding, Neelie Kroes és Joaquín Almunia, akik ma egyszerre több zsíros állásba fészkelték be magukat olyan cégeknél, amelyek lobbinyomásának korábban – netán jövőjükre gondolva – nem álltak kellő erővel ellen.
Önnel egyetemben a felsoroltak azok, akik nem tudták kontrollálni megjátszott morális felháborodásuk arc- és nyaki ütőéri megnyilvánulásait, amikor az Európai Parlamentben üvöltöztek arról, hogy nálunk mennyi baj van, kezdve az igazságszolgáltatástól, Alkotmánybíróságtól a médián keresztül a korrupcióig. Hogy ez a megszállottság miért nem nyilvánul meg aktivitásukban és mimikájukban az olaszországi, romániai vagy bulgáriai helyzet láttán, hogy csak néhány uniós tagországot említsek, nem tudom.
Egy pillanatig nem állítom, hogy ne lehetne bírálni a magyarországi hiányosságokat. Vajon ön – akinek magatartása és ideológiája sokkal inkább egy neokonzervatív amerikai benyomását kelti, mintsem egy felelős európai uniós politikusét – miért dicséri a folyvást háborúzó Amerikát, mint tette ezt most is Budapesten, az ATV-nek adott interjúban két alkalommal is, és őrzi némaságát olyan országok esetében, amelyek a bírált területeken nálunk rosszabbul állnak? Az önnek rendben van, hogy az Egyesült Államokban a mindenkori amerikai elnök élethosszig tartó időre nevez ki olyan alkotmánybírákat, akik ideológiája és pártállása véletlenül sem tér el az övétől? Vagy – hogy a hely rövidsége miatt csak a magyar médiaviszonyok bírálatára térjek ki – az nem baj, hogy az Egyesült Királyságban az OFCOM, az ottani legfőbb médiahatóság tagjait egytől egyig a kormány nevezi ki? Az rendben van, hogy több uniós tagországban iszonyatos pénzbüntetés szabható ki újságíróknak tulajdonított etikai és egyéb vétségekért? Például félmillió euró Németországban? Vagy hogy számos uniós tagországban az újságírók kötelezhetők forrásaik feltárására, mint az ön Belgiumában?
De ha már ön kettős mércézett, akkor felvetődik a kérdés: hogy mer ön egyáltalán megszólalni akkor, amikor önről mint Belgium akkori miniszterelnökéről, ezt írta a vezető francia lap, a Le Monde 2002. november 2-án: „Verhofstadt állandóan hívogatja az újságírókat. Ha nem azt teszik, amit akar, kizárással fenyegeti őket. Kormánya alatt óriási az újságírók alkalmazkodásának irányába ható nyomás”.
Az ön szerencséjére a magyar jobboldal túl udvarias, sőt mintha kissé Stockholm-szindrómában szenvedne, ugyanis ezt a tényt egyetlen magyar EP-képviselő vagy delegációvezető nem vágta az ön képébe, midőn a brüsszeli vagy strasbourgi parlamenti tanácsteremben előadta soros nyakérlüktetéses üvöltözéseit.
Másik példa: a kormánypártiként nyilvántartott Mandiner.hu internetes portál a múlt héten idézőjelbe tett fordításban közölte a fentebb említett facebookos bejegyzését, amely hemzseg a tények riasztó nem ismerésétől. Hogy engedheti ezt meg magának egy hivatásos magyarügyi üvöltöző? Például azt, hogy az első Orbán-kormányt visszamenőleg igazi liberálisnak hazudja. Az is eléggé maszatos állítás, hogy ön a Fideszt az SZDSZ korábbi „diákszervezetének” írta le. Ez abban a mondatban van, amelynek záró részében Konrád Györgyre nézve – nyilván az ön bicegő angoltudása eredményeként – egy kínos jelző került, és tűnt el a Mandiner önnel túlzott jóindulatot mutató, ezért meghamisított fordításából.
A mondatrész: „…SZDSZ the party of so imminent intellectuals and writers as… my friend Gyorgy Konrad”, amely szó szerint azt jelenti: „Az SZDSZ (amely után az angol szövegben vesszőt kellett volna tennie), az olyannyira fenyegető értelmiségiek és írók, mint… barátom, (eredetiben szintén vesszőelmaradás) Konrád György”. Ugye nem a magyarisztáni légkör a felelős azért is, amiért a fordításból kihagyott „imminent” helyett nem „eminent”-et írt? És honnan vette, hogy a szerkesztőségeken a rendőrség nálunk bármikor rajtaüthet? Mert ez, Guy, épp akkora hazugság, mint amikor 2011. április 6-án Brüsszelben azt állította, hogy az új magyar alkotmánytervezet a „kiskorúaknak” ad szavazati jogot. Dühöngő gyűlölködésében félreértve az eredetiben lévő „kisebbség” szót.
Egyébként Konrádra ön már mondott korábban is nem igazán hízelgő dolgot. Például 2012. március 6-án a belgiumi flamand közszolgálati rádióban egy PEN Club-rendezvény kapcsán a riporter megkérdezte öntől: vajon Konrád hibáztatja-e a magyar értelmiséget, amiért a nemzetállamhoz romantikusan kötődik, és behunyja a szemét sok visszásság fölött? Amire ön azt felelte, Konrád ilyen szempontból nem magyar író, mert a magyar írók, filozófusok munkáiban visszaköszön a nagy magyar nemzet, de ez Konrádra egyáltalán nem jellemző, mert az ő irodalmi és egyéb munkáiban a nacionalizmusnak még a nyoma sem lelhető fel.
Ez a maga barátja, szintén 2012-ben, január 27-én egy ön által megint magyarügyben rendezett sajtókonferencián úgy nyilatkozott Brüsszelben, hogy Hitlert és Sztálint juttatja eszébe az, ahogyan a mai Orbán-kormány az ország szuverenitását félti. Mily bátor ön, Verhofstadt úr, hogy ezek után Budapestre merészkedett konferenciázni!
És még egy adalék az önök Liberalisztánjából.
Frakciójuk társelnöke, Sophie in ’t Veld, amikor brüsszeli tudósítóként kitartóan a véleményét kérdeztem, azt a válaszolta, hogy rám szabadítják a kutyákat. Nyilván liberális kutyákról volt szó, és nekik, mint tapasztalatból tudjuk, mindent szabad. Mint önnek.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
