Lovas István: Ellenzéki vákuumcsapda

Lovas István: Ellenzéki vákuumcsapda

A választók már nem a fikciónak, hanem a tényeknek hisznek.

Feltűnő és érthetetlen, hogy az ellenzéki sikertelenség oly sok, bármely oldali és ki tudja hány ezer politológiai és egyéb elemzéséből mintha éppen két olyan aspektus maradt volna ki, amely a felszínes szemlélőnek is majd a szemét böki ki.

A kettő közül az egyik az a rejtély, hogy a hazai politikai ellenzéki kínálati spektrumból pontosan az a formáció hiányzik, amely nekifutásból is nagyobb sikerre számíthatna, mint az olyan hosszabb vagy rövidebb ideje a politikai palettán szerencsétlenkedő, maga­kellető pártszerűségek, mint a MoMa, az Együtt, a Momentum stb. Vagyis miért van az, hogy az egyre-másra alakuló politikai csoportosulások változatlanul a zsúfolásig megtelt balliberális oldalon próbálnak maguknak újabb körömnyi teret találni, nem pedig a jobboldalon, ahol totális a kormánykoalíció monopolisztikus jelenléte.

Hiszen ma már a Jobbik is messze közelebb áll Heller Ágneshez, mint bármihez, ami valóban jobboldalinak értelmezhető. Mindenfajta tudományos felmérés híján is megkockáztatható az az állítás, hogyha például két évvel ezelőtt alakul egy olyan párt, amely jobboldali értelemben nem találja elég keménynek a Fideszt, és számon kéri akár saját, ideológiailag jobboldali, messze nem teljesített törekvéseit, ígére­teit, talán két számjegyű népszerűséget is el tudott volna érni.

Például egy olyan párt, amely azt ígérné, az ő kinevezettje a bíróság élén nem a balliberális rendszer lábtörlőjévé tette volna az igazságügyi rendszert. Lásd Budaházy-, vörös­iszap- és a több ezer öngólítélet esetét.

Vagy azzal bírálta volna a jobboldali kormányt, hogy vele ellentétben ő nem a jobboldal és például az erdélyi magyarság olyan ádáz ellenségeit fürösztené közpénzesőben, mint Parászka Boróka újságírónő, de ugyanakkor nem tűrte volna, hogy a választók döntő többsége szemében oly népszerű Kondor Katalin korábbi rádiós elnöknek éppen születése napján mondanak fel a közrádiónál, és munkát azóta se kap.

Ez az egyik elemzésre váró téma.

A másik pedig az ellenzéknek az a sajátos helyzete, amelyet teljes mértékben önmagának köszönhet, és amelybe önmaga pofozta bele magát. Ez pedig a valóságról kialakított légüres tér, amelyből sikerült kipumpálnia az oxigén utolsó cseppjeit is. Ami minden bizonnyal politikatörténeti ritkaság, tele durva ellentmondásokkal. Az ellenzék eme saját gyártmányú zárványában rohangál, kétségbeesetten keresve a választ arra az egyszerű kérdésre, hogy a választók miért nem hallgatják meg hajnaltól hajnalig leadott vészjelzéseit az „Orbán-rezsim” szörnyűségeiről.

Vegyük például a választás megnyerésének lehetőségét. Tiszta vagy utilitariánus gondolkodása pillanataiban az ellenzék nem hogy nem kétli, de naponta többször hangoztatja, hogy a mai kormány demokratikus választásokon minden további nélkül legyőzhető. Nézzük meg a legfrissebb példák egyikét arra, hogy e „diktatúrában” amúgy milyen könnyen diadalmaskodhatnánk az urnáknál.

A zűrzavaros Jobbik-LMP-kötődésű Magyar Nemzet tegnapi számának véleményrovatában Egy RON hány HUF főcímmel jelent meg egy cikk, amelynek alcíme ez volt: Könnyedén nyerhetné a választást a párt, amely meg tudná győzni a hitelkárosultakat. Ehhez, írják, a Jobbiknak és az LMP-nek van „értelmes és tisztességes stratégiája”. Mindkét párt az adósság felvételkori árfolyamán számolná újra a forintosításokat. A Jobbik a költségeket részben az MNB devizaátváltáson keletkezett vagyonából fedezné, a fennmaradó részt a hitelt nyújtó bankoktól szedné össze stb.

Ez a dolog egyik oldala.

De jön a mindent beborító buborék, amelyben már mindennek a fordítottja megy a mediális hangszórókon. Mint a Klubrádióban, az ellenzék „par excellence” médiumában, ahol naponta köztudomásúan sokszor hangzik el az a valóságtól fényévnyi távolságban lévő konstrukció, amely szerint nálunk autokrácia, diktatúra stb. van, és így választásokat nyerni lehetetlen. Ahová a hallgatóik szó szerint sírós vagy a felháborodástól reszkető hangon telefonálnak be a „de könyörgöm, Bolgár úr, mi jöhet még ebben a szörnyű diktatúrában, ahol az országot visszavonhatatlanul tönkretették?” kérdésekkel és panaszokkal. Majd jön a szokott történelmi párhuzam.

És ahol Bolgár György és társai naponta ki tudja hányszor teszik fel a hallgatóknak és önmaguknak is a kérdést, hogy az egyébként általuk óránként agyonszapult, más népekhez mérve undormánytermékként beállított „magyar lakosság” miért nem özönlik az utcára és söpri el ezt a „bandát”, netán gyújtja fel magát az Országházat.

És persze a válasz is: mert ezek a magyarok birkák. Hogy ugyanezen magyar „birkák” puszta kézzel miért mertek felvonulni a viperás, gumilövedékes gyurcsányi, vadállati fellépésre ösztökélt rendőrséggel szemben, az persze ilyenkor nem érdekes. E buborékteremtők valamit nagyon nem értenek: a valóság fikció fölötti uralmának fontosságát a választók óriási többsége szemé­ben. Nem értik, hogy a választóknak a tényleges rezsicsökkentés tényleges rezsicsökkenés.

Nem értik, hogy a tavalyi, 2002 óta példátlan, tizenhárom százalékos bruttó keresetnövekedés, a várható, négy százalék körüli éves GDP-növekedés, az államadósság csökkenése akkor is az marad, ha buborékgyártó balliberális „szakértőik” egytől egyig elmagyarázzák, a fizetésnövekedés az fizetéscsökkenés. Miközben szerintük a hárommillió koldus országából eljutottunk a négymillió koldus és nyomoronc országába; hogy a rezsicsökkentés az rezsinövelés, az adósságállomány csökkenése az az adósságállomány növelése, és hogy amúgy is mindent, de mindent az Európai Unió nagylelkűségének, az általános globális konjunktúrának, az időjárásnak meg a sarkon talált mannának köszönhetünk.

Mint ahogyan vákuumcsapdájukban vergődve kilencvenkilenc százalékos médiadiktatúráról beszélnek, miközben az ezt állítók szó szerint okádják hazugságaikat a számukra nyitva álló ellenzéki televíziós, internetes, napi, heti stb. médiafórumokon, azt követelve, hogy ugyanazt a valóságidegen világot ordítsák, trombitálják egyre fogyó híveik fülébe.

Lovas István – www.magyarhirlap.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »