Lovas István: Elhallgatott hírek 93. / Nemzetközi sajtószemle

Erdogan: “A puccskísérlet Isten ajándéka volt” (Euractiv)

EURACTIV

Recep Tayyip Erdgan török elnök kijelentette, hogy a július 15-i puccskísérlet „Isten ajándéka” volt ahhoz, hogy átalakíthassa az országot és megtisztíthassa az őt a lopakodó iszlamizációval vádoló ellenségeitől, idézi őt a brüsszeli szakportál. Az országban egyre mélyül a szakadék az Erdogan-pártiak és az evilágiak (szekulárisok) között. Erdogan 17-én azt is kijelentette, meggondolja a halálbüntetés helyreállítását.

*             *             *

Az uniós külügyminiszterek ma rendkívül feszült hangulatban ülnek össze, hogy megvitassák, mitévők legyenek a török puccskísérlet után. Reggelijükön John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz.

EUOBSERVER

Az uniós külügyminiszter ma kezdődött tanácskozásukkal kapcsolatban írt cikkében a brüsszeli portál Didier Reynders belga külügyminisztert idézte, aki kijelentette, Törökország nem lesz az EU tagja. Majd idézi Fetullah Gülent, aki Erdogan szerint a puccsot szervezte ellene. Az Amerikában élő Gülen iszlám lelkész kijelentette,  „Erdogan maga rendezte az eseményeket azért, hogy abszolút hatalomra tegyen szert Törökországban”. 

N24

A német hírtévé szerint a levert török puccskísérlet után utcára ömlött tízezrek nem a demokráciát, hanem az iszlám forradalmat éltették. A tömegben alig volt nő. Azok is kendőben jelentek meg.

*             *             *

„Ankara provokálja Washingtont” címmel a tévé azt jelenti, hogy nő a feszültség a két ország között. Obama elnök NATO-partnerét visszafogottságra ösztökélte.  John Kerry külügyminiszter pedig attól óvta Mevlut Cavosoglu török kollégáját, nehogy károkat okozzon a két ország közötti viszonyban. Kerry visszautasította azon török állítást, mely szerint az USA-nak szerepe volt az államcsínyben, mert ott él Fethullah Gülen török lelkész, Erdogan első számú ellensége. Binali Yildirim török miniszterelnök kijelentette:  minden olyan államra, amely Gülent támogatja, Törökországgal hadiállapotban lévőnek tekintik. 

REUTERS

A brit hírügynökség ma reggel 4:25-kor kiadott jelentése arról számol be, hogy a török puccskísérlet derekán „legalább” két F-16-os vadászgép lázadó pilótái vette üldözőbe a Marmara közelében töltött vakációjáról Isztambulba repülő Erdogan elnök gépét. A gépek radarja ráállt Erdogan és a gépét védő két, szintén F-16-os gépre. „Rejtély, hogy miért nem tüzeltek”, mondta a hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kívánó volt katonatiszt.

THE WALL STREET JOURNAL

Az európai vezetők attól tartanak, hogy Erdogan elnök a meghiúsított katonai államcsínyt arra használja, hogy még szorosabbra vegye a hatalom gyeplőit és lecsapjon ellenzékére. Több uniós vezető erre fel is hívta a figyelmet, de ezek a hangok gyorsan elcsitulnak, ugyanis e vezetőknek Erdoganra nagy szükségük van a saját válságukban nyújtott török segítségre, azaz abban, hogy lassuljon a Közel-Keletről és távolabbi vidékekről érkező migránsok hulláma.

*             *             *

11 német városban tüntettek a németországi törökök a levert puccsot követően. A három milliós török közösségen belül mély árok keletkezett. Az ott élő kurdok az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen támogatói. (Erdogan Gülent vádolja a puccs előkészítésével és kiadatását követeli Washingtontól.) Német tisztségviselők aggodalmukat fejezték ki, hogy a törökországi erőszak áttevődik Németországra is. Gülen-pártiak tüntettek az USA berlini nagykövetsége előtt is, az Egyesült Államokat vádolva  a puccsal. Kölnben törökök kisebb csoportja összecsapott a kurd tüntetőkkel. Belgiumban – amely 240 000 török otthona – Erdogan támogatói összecsaptak a rendőrséggel Beringen városában. A rendőrség vízágyukkal oszlatta az őket kővel dobáló tömeget.

*             *             *

A meghiúsított  törökországi puccs és Gülen kiadatási kérelme megterheli az amerikai-török kapcsolatokat. Washingtonnak Ankara kulcsfontosságú szövetségese az Iszlám Állam elleni küzdelemben és mint kiemelkedően fontos NATO-tag.  Az Uniót fenyegető Brexit után most a török puccskísérlet utáni bizonytalanság állítja új „kihívások” elé a NATO-t. Az amerikai igazságügyi minisztériumnak mérlegelnie kell a kiadatást alátámasztó bizonyítékokat… Az USA-nak igen fontos Törökország dél-keleti részén lévő Incirlik légtitámaszpont, amely központi jelentőségű az USA közel-keleti jelenlétében és stratégiájában. A lap idézi Michael McFault, volt moszkvai amerikai nagykövetet, aki ma a Stanford Egyetemen tanít politológiát: „A Szovjetunió összeomlása  után úgy tűnt, „nagy lendület” keletkezett, de az elmúlt években ez megállt, ha nem fordult vissza. Mintha egy korszak végére értünk volna”.  Zavaró az is, hogy Erdogan puccs utáni lépései erősítik Putyin elnök azon érvét, hogy a nemzetek stabilitása erős kezű vezetőkön múlik. Ráadásul ott van Trump, akinek a szemében a világ „szétbomlik” és ezért Hillary Clinton volt külügyminisztert hibáztatja.

RUSSIA TODAY

Donald Trump azzal vádolta Clintonnét, hogy külügyminiszterként az ő „ostoba politikája” felelős az Iszlám Állam „kitalálásáért”. Ezt a CBS 60 perc című műsorában mondta. Trump kijelentette, elnökként totális háborút indítana az IÁ ellen.

*             *             *

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter arra szólította fel Erdogan török elnököt, hogy tartsa tiszteletben a törvényt és ne tisztogasson. Két nap alatt mintegy 6 ezer embert tartóztattak le. A német politikusok visszafogottabban nyilatkoztak.

*             *             *

Kobkarn Wattanavrangkul a thaiföldi turizmusért felelős miniszter kijelentette, véget fog vetni az ország szexturizmusának. Azt akarja, hogy az odalátogatók az ország szépségéért és kultúrájáért utazzanak a dél-kelet ázsiai országba.

*             *             *

A globális orosz tévéállomás német részlegének főszerkesztője tételesen bizonyítja be, hogy a Német Szövetségi Politikai Oktatóközpont júniusi „tanulmánya” az RT német adásáról egytől-egyig hazug. A központ elnökének, Thomas Krügernek írt levelében a szerkesztőség például így utasítja vissza azt a hazugságot, hogy az RT német adása „állandó színpadot” biztosít az Alternatíva Németország vezetőinek, mint például Frauke Petrynek. „Frauke Petry soha nem volt az RT Deutsch stúdiójában, és eddig egyetlen alkalommal interjúvoltuk meg Drezdában”. Miután, teszi hozzá a választ, Petry társelnök asszony a német médiában széltében-hosszában nyilatkozott.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Putyin orosz elnök Erdogan török elnöknek támogatását fejezte ki a levert puccs nyomán. Megengedhetetlen, mondta, hogy demokratikusan megválasztott politikusokat a katonaság megdöntse. Német politikusok ugyanakkor távolságtartóak és kétségüket hangoztatták Törökország EU-tagságáról, olvasható a német gazdasági-politikai portál cikkében.

PROJECT SYNDICATE

A Harvard Egyetemen politikai gazdaságtant oktató Dani Rodrik azt a furcsa jelenséget tárgyalja a véleménycikkeknek helyt adó portálon, hogy a világszerte tapasztalható antiglobalista erők közül egy-két halványabb kivétellel miért hiányzik a baloldal és azokat miért a nacionalisták vették kézbe. Mint az Egyesült Államokban is, ahol Trump diadalmaskodik a republikánus szférában, de a balos Bernie Sanders képtelen volt átvenni a vezetést Clintonnétól. A kérdésre az egyik válasz az, hogy a migráció elhomályosította a globalizációs „sokkokat”.

DAILY MAIL

Álarcos, üvöltöző anarchista banda ment Boris Johnson újonnan kijelölt brit külügyminiszter ház elé és összecsapott a rendőrséggel. A száztagú banda azt kiabálta, hogy megöli Johnsont. Megtámadták a rendőröket és füstbombákat robbantottak, jelenti a brit félbulvár lap.

FORWARD

Anna Zalewka lengyel oktatási miniszter egy tévéinterjúban kijelentette, írja az amerikai zsidóság vezető portálja, hogy kétséges a lengyelek részvétele a zsidók megölésében a holokauszt idején. Arról beszélt, elfogult vélemények hangoztak el Jedwabne esetében, ahol 1941. július 10-én „legalább egy tucat lengyel minimálisan 340 zsidó szomszédját ölte meg”. Az új jobboldali lengyel kormány Nemzeti Emlékezet Intézete ki akarja hantolni a jedwabnei tömegsírokat, hogy tisztán lehessen látni a vitában. Lengyelországban az a vélemény tartja magát, áll a cikkben, hogy a lengyelek voltak Hitler első számú áldozatai.

DER STANDARD

Egyiptomon bukott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában készülő nyilatkozat, amely elítélte volna a Törökországban alkalmazott erőszakot és amely nyomatékosította volna, hogy valamennyi félnek „tiszteletben kell tartania a demokratikusan megválasztott kormányt”. Egyiptom vétóját azzal indokolta, jelenti az osztrák lap „Egyiptom kitáncol a sorból” című cikkében, hogy a Tanács nem határozhatja meg, vajon egy kormányt demokratikusan választottak-e meg. A BT nyilatkozataihoz a 15 tag egyetértése szükséges. A BT-nek öt állandó és tíz rotációs tagja van. Egyiptom az utóbbiak közé tartozik.

TRUTHSEEKER

(Vigyázat, összeesküvés-elmélet!) A népszerű brit portál bemutat több képet autókról, amelyek akár egyetlen embert, illetőleg egyetlen állatot gázolva is tele vannak vérrel. A nizzai tömeggyilkos teherautón egy csepp vér nem volt található.  A tömeggyilkosság ügyében cikket is írt.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »