Lovas István: Elhallgatott hírek 133. / Nemzetközi sajtószemle

Első fecske: német kormányzati katonapolitikai agytröszt tárgyal a migránsok elleni fegyveres fellépésről

GERMAN FOREIGN POLICY

A német kormány katonapolitikai agytrösztjének, a Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémiának (BAKS) tegnap kezdődött és ma befejeződő ülésén azt tárgyalják meg, hogy a migránshullámokkal szemben miként lehet fellépni katonai beavatkozással. Részleteiben tárgyalnak arról, hogy a globális Dél országaiból érkező tömegeket hadműveletek és állami segélyek kombinációjával miként lehet leállítani. A BAKS, olvasható a konferencia témájáról beszámoló német külpolitikai szakportálon, már a múltban is a tömeges kiáramlást és migrációt ismételten a nyugati társadalmakkal szembeni fenyegetettségnek tekintette.

THE NEW YORK TIMES

Nagy visszhangot kapott a hazai sajtónkban Nils Muiznieks, a strasbourgi Európa Tanács emberjogi biztosának a vezető amerikai lapban „Magyarország kötelessége a menekültek irányában” címmel  megjelent cikke (részletesen magyarul lásd itt). Amit a szerzőhöz hozzá kell tenni: mielőtt biztosi állását megkapta, a lettországi Soros Alapítvány programigazgatója volt. (Lásd a Wikipedia Nils Muiznieks angol nyelvű szócikkét.)

*             *             *

A lap jelenti,  hogy egy holland vizsgálat szerint két évvel ezelőtt Ukrajna fölött a Malaysia Airlines Boeing gépét, 298 utasával az orosz támogatást élvező szeparatisták kérésére Oroszországból teherautón bevitt és még ugyanazon az éjjelen kivitt, nagy erejű föld-levegő rakétával lőtték le. (A hazai sajtóban a vizsgálat alább olvasható bírálata viszont nem kapott hangot:)

SPUTNIK DEUTSCH

Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kifejezte Oroszország csalódottságát amiatt,  hogy az Ukrajna fölött lelőtt MH 17-es malajziai repülőgép vizsgálatát a holland ügyészség politikailag motivált módon hajtotta végre. A „bizonyítékokat” (mely szerint a Boeing utasszállítót az ukrán szakadárok orosz rakétával lőtték le) az ukrán titkosszolgálatoktól kapták, noha e szolgálatok a katasztrófa részesei voltak, mondta Zaharova. Moszkvát pedig kizárták a vizsgálatban történő részvételből.

RT DEUTSCH

Az orosz védelmi minisztérium közölte: „orosz légvédelmi rakéták soha nem mentek át az ukrán határon”. A holland vizsgálat kizárólag két forrásra hivatkozik: az internetre és az ukrán titkosszolgálatra. „Ezért ezen információk és az azokból levont végkövetkeztetések tárgyilagossága aligha tekinthető hitelesnek”, idézi a globális orosz adó német nyelvű portálja a védelmi minisztérium közleményét.

KRONEN ZEITUNG

Hírdetés

Az osztrák bulvárlap feltette olvasóinak a kérdést: „Igaza van-e Orbán Viktor keményvonalának a menekültválságban?” A szavazatok jelenlegi állása: 93,3 % igen, 6,7 % nem.

THE WALL STREET JOURNAL

„Magyarország menekültlázadása” címmel ír a globális amerikai lap arról, hogy a Magyarországon vasárnap a migránsválságra adott válaszról szóló népszavazáson a felmérések szerint a választók jelentős többséggel fogják visszautasítani az EU menekültelosztási tervét. „A téma az, vajon az EU akaratuk ellenére kötelezhet-e tagállamokat menekültek kvóta szerinti befogadására. Újabb uniós javaslatok értelmében a migránsokat közvetlenül a Közel-Keletről osztanák el az EU tagországokban.” Az ezt elutasító magyar miniszterelnök „sokak nevében beszél Közép- és Kelet-Európában”. Az EU-ban a magyar miniszterelnök ellen hangoztatott kritikák „nem mentik fel Európa vezetőit az alól, hogy humanitárius és politikai válságot zúdítsanak egy olyan kis országra, mint Magyarország csak azért, mert e vezetők nem mutatkoztak hajlandóaknak mérsékelni a menekültek folyamát vagy maximalizálni azok számát, akiket hajlandóak befogadni. Ha Brüsszel véget akar vetni a populista és nacionalista mozgalmak felé történő politikai eltolódásnak, akkor a korlátlan tömeges migrációval kapcsolatos jogos, széleskörű aggodalmak iránt kevesebb lenézést kell tanúsítania”, írja a cikk.

SVT

A svéd közszolgálati televízióban tegnap este lezajlott vitában elhangzott, hogy a jövőben ott nem szerepelhetnek a Svéd Demokraták pártjának képviselői, mert a pártot „fasisztának” nyilvánították. Ezt egy olyan hosszabb vita után döntötték el, amelyben arról volt szó, miként járjanak el azokkal, akiknek más a véleménye. Az amerikai „ő ezt mondta, ő azt mondta” típusú újságírás zsákutcás”, jelentette ki a tévé programigazgatója (nem Rákosi Máyás, hanem Jan Helin, aki korábban a svéd napilap, az Aftonblad kiadója volt, és már ott fasisztázta a Svéd Demokratákat).

INFO-DIREKT

A Merkel-diktatúra nyomására” felmondta Kölnben, „a migránsbűnök városában” a Sartory termek tulajdonosa azt a szerződést, amelynek alapján a Compact magazin október 29-re a német városban tartotta volna meg ismert európai  hazafiak találkozóját, jelenti az osztrák független hírportál. A rendezvényt így az ausztriai Linz városában fogják megtartani. A szervezők öt számjegyű (euróban kifejezve) károkozást említenek és hangsúlyozták, ezzel súlyosan megsértették a vélemény- és gyülekezés, valamint a sajtó szabadságát. (Jóslat: egyetlen jogvédőszervezet sem fog tiltakozni, beleértve az az Amnesty Internationalt, amelynek holland szekciója 2001 januárjában olyan újsághirdetésekkel toborzott munkatársakat, hogy a magyar rendőrség 3 éves cigánygyerekek tejfogát rugdalja ki.)

DIE WELT

Berlin-Moabitban, a német kancellár hivatalától kőhajításnyi távolságban lévő menekültotthonban a rendőrök egy 29 éves irakit lőttek le, aki egy olyan hat éves kislány apja volt, akit egy 27 éves iraki erőszakolt meg. A „Menedékotthonok vonzóvá válnak a pedofiloknak” című cikkében a lap azt írja, hogy az év első hónapjában a német menekültotthonokban 128 pedofil bűncselekményt regisztráltak, de szakértők szerint a ténylegesen megtörtént gyerekrontások száma ennél jóval nagyobb lehet.

POLITICO

Vasile Blaga, a román Liberális Párt társelnöke korrupció gyanúja miatt kényszerült lemondásra, jelenti az amerikai portál európai kiadása. Blagát az ügyészségéen hallgatták meg. E párt segítette államelnöki székébe Klaus Iohannis román elnököt. A liberális társelnök kenőpénzt fogadott el egy szerződés odaítélése fejében.

PORT OF ROTTERDAM

Megindult a Chengtu-Tilburg-Rotterdam expresszvonat, amely Kazahsztánon és Moszkván át „háztól-házig” 15 nap alatt szállít árut Kínából Hollandiába. Vagyis már van alternatívája a hajóútnak, jelenti a rotterdami kikötő angol nyelvű hírportálja. Chengtuból pedig számos kínai városba, valamint Vietnamba és Dél-Koreába van vonat összeköttetés. Allard Castelein, a rotterdami kikötő hatóság igazgatója kijelentette, „Rotterdam már most is a kínai teherfuvarozás legfontosabb európai célpontja. E  kétirányú tehervonat közlekedéssel gyors, szárazföldi összeköttetést sikerült teremteni.

SPUTNIK

„Népirtás: vajon ellenáll-e Barcelona ikonikus óriás emlékműve az elpusztítására szólító követelésnek?” címmel a hírügynökség angol nyelvű portálja beszámol arról, hogy a katalán függetlenséget szorgalmazó Candidature d’Unitat Popular (CUP) párt barcelónai részlegének három képviselője követelte, hogy a városból távolítsák el Columbus gigantikus szobrát, mivel az „dicséri Amerika meghódítását”. Felhívásukban az olvasható,  hogy az 1888 óta álló szobor a gyarmatosítást, az elnyomást és az indiánok szegregációját jelképezi. Azt is követelik, hogy az emlékmű talapzatát is távolítsák el, mert azon Ferdinánd király és Izabella királynő méltatja Columbust és patrónusait. A szobrot múzeumba kell vinni, olvasható a követelésben és helyére egy olyan emlékművet kell emelni, amely a gyarmatosítás áldozatainak és az ellene felkelőknek állít emléket. Szintén követelik, hogy távolítsák el Antonio López – Comillas márkija – rabszolga kereskedő szobrát. Ada Colau Barcelona polgármestere támogatja a javaslatot. Ő már tavaly a 900 000 euróba kerülő Columbus napi katonai parádé alkalmával Columbus napját „népirtásként” jellemezte.

www.lovasistvan.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »