Francia, izraeli, spanyol támogatás – és román taposóaknák – a marokkói gyarmatnak, Nyugat-Szaharának.
Találós kérdés: van Afrikában gyarmat? A válasz: igen, mégpedig Marokkó igájában. Felszabadításra várva. Amit a nyugati hatalmak mindent elkövetve akadályoznak. A nagy üzletben érdekelt tulajdonosi szerkezeten át a médiára kényszerített hallgatással is.
Afrika egyetlen megmaradt gyarmatának neve: Nyugat-Szahara. Marokkóval, Algériával, Mauritániával és az Atlanti óceánnal határos. Hogy miért nem tudjuk róla még a legalapvetőbb tényeket sem? Azért, mert ez sem a gyarmattartónak, sem legfőbb szponzorának, Franciaországnak, valamint a megszállást és gyarmattartást támogató Izraelnek vagy Spanyolországnak sem érdeke. Nagyon nem.
 A „szégyen fala” |
Nyugat-Szahara 1975-ig spanyol gyarmat volt. Ma Marokkó a terület kétharmadát birtokolja. A tengertől addig a 2700 kilométer hosszú falrendszerig, amely gyakorlatilag áthatolhatatlan. Aki az egykori spanyol gyarmatot a szabad, kizárólag sivatagból álló Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság felől akarja megközelíteni, aknamezőbe ütközik. A 7 millió aknát számos országból, egyebek között Romániából szállították oda. Ez a világ leghosszabb elaknásított falrendszere. A falat – és ezt a tényt sem találjuk a Wikipédiában – Izrael és az Egyesült Államok segítségével építették fel. Előtte drótkerítés húzódik, majd jön a 3 méter magas, homokból és kőből épült falrendszer, amelyet 120 000 marokkói katona őriz. Mögötte ultramodern technikai érzékelőrendszer, amelyet a franciák biztosítottak egykori gyarmatuk, Marokkó kormánya számára; meg tudja különböztetni a mozgó állatokat és tárgyakat az emberektől. A falrendszer egésze napi mintegy 4 millió euróba kerül a marokkói kormánynak.
A marokkói fennhatóság alatt álló Nyugat-Szahara tengerében van a világ egyik leggazdagabb halállománya. A gyarmati terület a világ negyedik legfontosabb foszfáttermelője. Az oázisokban gyümölcsöt és zöldséget termelnek.
Az Európai Unió 2012-ben Marokkóval kereskedelmi megállapodást kötött, amiből elsősorban Franciaország profitál. De nemcsak a gallok országa. Hogy a mélyben mekkora erők húzódnak az elhallgatott történetben, álljon itt egy jellemző példa.
Tavaly szeptember végén a svéd IKEA meg akarta nyitni Marokkóban kulcsra kész állapotba hozott első áruházát. Már felvettek 300 alkalmazottat a 27 ezer négyzetméter területű létesítmény működtetésére. Csakhogy a rabati kormány nemet mondott a nyitásra. Az ok: Svédország támogatja a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalmat, a stockholmi parlament is sürgette a kormányt, ismerje el a szabad, nem Marokkó fennhatósága alatt álló Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot, amit a világon nyolcvan ország megtett, és a diplomáciai kapcsolatot is létesített. A vita eredménye: húsz nappal ezelőtt az IKEA nyomására a stockholmi kormány visszavonta támogatását a függetlenségi mozgalomtól.
A francia-marokkói érdek-összefonódás végtelen és gyomorforgató. Több francia elnöknek és vezető politikusnak ajándékba kapott és ingyen fenntartott villája van Marokkóban. Mint Nicolas Sarkozynek.
Az EU-Marokkó kereskedelmi szerződésbe a múlt évben a legváratlanabb helyről – hm… – köptek bele. Az Európai Unió Bírósága ugyanis a szerződést illegálissá nyilvánította, mert az kiterjed a gyarmati Nyugat-Szaharára. A döntés ellen fellebbezést nyújtottak be. A marokkói kormányt a bírósági döntés olyannyira feldühítette, hogy február 25-én hirtelen minden kapcsolatát felfüggesztette az EU-val. Rabatnak erős adui vannak: bármikor Európára szabadíthat több százezer marokkói migránst, és a párizsi terrormerényletek után az EU szövetségesének számít a terror elleni küzdelemben.
A felfüggesztés két nappal azelőtt történt, hogy Nyugat-Szahara szabad részén, a Szaharai Köztársaságban a függetlenség kikiáltásának 40. évfordulójára ünnepséget rendeztek, ahol a köztársaságot elismerő nyolcvan országból és az Afrikai Unióból számos küldött érkezett és mondott beszédet. Mindegyikük sürgette, hogy tegyenek eleget az ENSZ 1991-es határozati felhívásának, és tartsák meg a népszavazást Nyugat-Szahara függetlenségéről. De a máskor demokráciáért kiabáló Nyugat a füle botját nem mozdítja, Marokkón át saját érdekeit védve.
A magyarországnyi területű sivatagországban csak menekültek élnek. 350 ezren élnek iszonyatos körülmények között, folyóvíz nélkül, arra várva, hogy Marokkó megengedje az ENSZ által jóváhagyott és 1995 óta sürgetett népszavazást a teljes Nyugat-Szahara függetlenségéről. Egy olyan helyen, ahol a hőmérséklet nyáron az 56 fokot is eléri.
A kunyhó- és sátortelepeket ráadásul tavaly 50 éve nem látott, két és fél napig tartó eső támadta meg. A nyomorúságos építmények hatalmas károkat szenvedtek, beomlottak. Mint az iskolák, kórházak, ahol az orvosok és ápolók mintegy 9000 forintnak megfelelő összeget keresnek havonta.
De az ott élők elszántsága töretlen. Egy 42 éves táborlakó nő, Zagma Hosszain asszony a függetlenségi ünnepség délutánján kerekedett óriási homokviharban – amelynek hordaléka, a homok, még hazánkba is eljutott – arra a kérdésre, hogy nem vágyik-e Európába, azt mondta: „Egyikünk sem. Mi innen nem megyünk el. Egész Nyugat-Szahara a mi hazánk. Ha kell én is itt halok meg.” Majd a táborokat irányító, harcedzett Polisario Front/hadsereg, valamint Nyugat-Szahara népe nem hivatalos jelmondatát kiáltotta a sátor félhomályában, mindkét kezét az égnek emelve: „Labadin!”, ami arab rövidítés, és kifejtve azt jelenti: a szabadságnak nincs alternatívája.
 |
Különleges hely ez. Az arab, és talán az egész világ egyetlen népcsoportja él itt, ahol igazi matriarchátus működik. A nők, és nem férjeik döntenek mindenről. Az ország parlamentjének 55 helye közül 35 a nőké.
A Marokkó és a Polisario Front között 1991-ben létrejött tűzszünetet az ENSZ felügyeli. A világszervezet Biztonsági Tanácsában hozott francia vétó miatt a jelenlévő ENSZ-erők, a függetlenségi referendumot „előmozdítani” hivatott MISUNRO nem jelenthet arról, hogy a marokkói gyarmati Nyugat-Szaharában milyen módon sértik – a legdurvábban és legkegyetlenebbül – meg az emberi jogokat.
Legvégül: köszönet a Szahara Kulturális Alapítvány vezetőjének, Szliman Ahmednek, hogy e sorok írója ellátogathatott Nyugat-Szaharába, és így közvetíthetem Mohamed Abdelaziz, a Szaharai Köztársaság elnöke és Abdelkader Taleb Omar miniszterelnök üdvözletét a magyar népnek.
(Lovas István írása a Magyar Hírlapban jelent meg)
A szerző megjegyzése: Bank Ki-mun hétfőn látogatja meg véletlenül éppen azt a tábort, amelyben első éjszakámat töltöttem ötnapos ottani látogatásom alatt.
Néhány évvel ezelőtt az ENSZ-főtitkár kijelentette, Nyugat-Szahara ügye időzített bomba.
Remélhetőleg a világszervezet első embere ki tudja tépni magát a Nyugat Marokkóhoz fűződő érdekeinek béklyójából és végre – ígéretéhez híven – tesz érdemi lépéseket Nyugat-Szahara gyarmati státusza felszámolására, azaz lehetővé teszi, hogy a nép az ENSZ-határozatnak megfelelően referendumon dönthessen sorsáról.
(A katari Al-Dzsazíra tévé tudósítása a főtitkár látogatása előtt – angol nyelven – itt tekinthető meg.)
(Forrás: Lovas István honlapja)
– Korunk nagy hazugságai: a sötét középkor meséje
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
