Nincs még két olyan világnézet/létszemlélet amit annyira elárultak volna, mint a
liberalizmus és a kereszténység. A liberalizmus és a keresztény-konzervatívizmus ellentétéről szokás beszélni mindkét oldalon, mintha valami elementáris szellemi összecsapás színterében élnénk, melynek két esküdt ellensége e kettő. A valóság az, hogy a kereszténység, mint Krisztus tanítása messzemenően liberális a társadalomhoz való hozzáállásában, abban a tekintetben, hogy nem kívánja megváltoztatni a fennálló rendet, politikai hatalommal nem él, a törvényekben nem gondolkodik, a mindennapi életet szabályozni nem kívánja, hagyja, hogy „együtt nőjön a konkoly és a búza”. Mindemellett egyéni szinten mélységesen konzervatív. A belső szabad belátásból jövő, egyéni erkölcsöt, önkritikát és önvizsgálatot a legmagasabb szintre emelte és magasan is várja el, önmagunkra nézve. A nemzeti-kereszténykonzervatív idea viszont mélységesen konzervatív a társadalomhoz való hozzáállásában, ragaszkodik a pogány logikákhoz, céljait a politikai és gazdasági hatalom eszközeivel éri el és törvények és szabályok által kívánja befolyásolni az embereket. A belső, egyéni jellemfejlődés, önvizsgálat és erkölcs tekintetében már liberális. A kultúrkereszténység belülről rothadó látszatideológia. Példaképei sem Jézus, próféták vagy apostolok. Hanem a földi hatalomféltése közben a családtagjaikat megvakíttató, forró ólmot fülbe öntő „szentek”.
Ezt a kifordult, irtózatos világképet elégelték meg a felvilágosodáskor, s született meg a liberalizmus, ami ugyan erkölcsöt és spiritualitást nem adott, de a kultúrkereszténységből hiányzó, de a valódi krisztusi lelkületben benne lévő emberekhez és társadalomhoz való hozzáállást hirdette. A megértés, a másik életébe való erőszakos beavatkozás és ítélkezés mellőzése. Azonban az erkölcs és spiritualitás hiányát a 21. századra kificamodott baloldali ideológiákkal pótolták a liberálisok. Amint pedig ezen ideák megvalósítása lett a fő prioritás, elfelejtették a liberalizmus alapértékeit és váltak szivárványos manipulátorrá a médiában, fasiszta frusztrációval tobzódó toleranciadiktátorrá, meghazudtolva minden nemes hozzáállást, ami eredetileg a liberálist jelentette. A liberálisok most járják be azt az utat, amit a „keresztények” 1000 éve. A nemes értékek elárulása és hozzákorcsosítása a világi praktikumhoz. A liberálisok még rájöhetnek, hogy nem önazonosak, mert ők még az első hullámos eszmeárulók. A mai jobboldal már elkésett, mert a keresztény címke mögött már több évszázados félreértés és gyakorlat áll, s a pragmatikus, korrupt, prosztó újburzsoázia teljesen önazonos, ha mintái a háborút, gyilkosságot, kínzást hatalmi érdekekért és világi ideákért elfogadhatónak tartó „királyok, hercegek, grófok”.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
