Liberális imperializmus – Hongkong

„A harmónia áldást, a viszály szerencsétlenséget hoz”
Pan-ku, Han-dinasztia [1]

1843-ban az első ópiumháború eredményeként Hongkong brit gyarmat lett. A gyarmatosítók 1898-ban 99 éves bérleti szerződést kényszerítettek ki a kínai császártól Hongkong átadásáról, ami 1997-ben lejárt. Ekkor a Kínai Népköztársaság ünnepélyes keretek között visszavette Hongkongot, a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi központját. [2] Teng Hsziao-ping, aki 1976-tól 1989-ig vezette Kínát, de haláláig minden lényeges kérdésben döntő szava volt, azt javasolta, hogy Hongkong mintegy 7 millió lakosa még 50 éven keresztül az „egy ország két rendszer” elvének megfelelően széleskörű autonómiát, különleges közigazgatási övezeti státuszt, és ezzel együtt a sajtó, a szólás, és a gyülekezés területein nagyobb szabadságot kapjon Kína többi részénél. Teng Hongkong visszavételét, a hazáját ért megaláztatások évszázadai után jogos megelégedettséggel nyugtázta. Fontos lépésnek tekintette azon az úton, amit Kínának be kell járnia ahhoz, hogy régi tekintélyét visszanyerje. Úgy tervezte, hogy Hongkong lesz Kína nemzetközi pénzügyi központja, nyitott gazdaságának egyik kapuja. London pedig arra számított, hogy egykori koronagyarmatát a megállapodások eredményeként még félszáz évig a brit gazdasági érdekeknek, vagyis London fejősteheneként használhatja. A nemrég nyilvánosságra hozott brit levéltári források arról tanúskodnak, hogy tudták, milyen jelentős szerepet szán Teng Hongkongnak Kína modernizálásában. [3] Margaret Thatcher brit miniszterelnök azonban azt akarta, hogy a hongkongiak továbbra is elégedjenek meg gyarmati státuszukkal. [4]

Az egykori brit koronagyarmat élén egészen 1995-ig, London által kinevezett kormányzó állt. A britek 150 éven keresztül egy olyan „komprádor modellt” működtettek, ami hatalmas vagyont és hasznot áramoltatott vissza Angliába. Egyes brit-kínai családoknak szinte monopóliumaik voltak a hongkongi gazdaság felett. Ők uralták a szállítást, az ingatlanpiacot, a kereskedelmet, a médiát stb. Hatalmuk, vagyonuk és társadalmi rangjuk a brit gyarmatosítókkal való szoros együttműködésüktől függött. Akik kellően hűségesek és simulékonyak voltak, nemesi címeket, titkos tanácsosi rangokat kaptak, lordok, vagy dámák lettek. Demokráciáról, a lakosság jogairól, politikai részvételéről, emberi jogokról értelemszerűen szó sem esett. Hongkongban először és máig utoljára, 1995-ben tartottak általános választójog alapján szabad választást. A britek számára tehát a hongkongi demokrácia nem volt fontos, nem engedtek a lakosságnak beleszólást a saját életük ügyeinek intézésébe. [5]

Az utolsó brit kormányzó Chris Patten, aki értelemszerűen nem választás, hanem kinevezés útján töltötte be hivatalát, a koronagyarmat átadására készülve hirtelen rádöbbent, hogy legfőbb ideje Hongkongot demokratizálni. [6] Haladéktalanul neki is kezdett demokráciát követelő csoportokat pénzelni, így többek között az Occupy Central-t és az Umbrella Movement-et. Az magától értetődő volt, hogy a fenti szervezetek egyike sem követelt demokráciát, általános választásokat a brit uralom alatt, ahogy külföldre sem utaztak, hogy támogatást kérjenek harcukhoz, amit az emberi jogokért vívnak. Mindezzel megvárták az átadás-átvételt, a kínai fennhatóságot. [7] Végül is kitalálóik olyan időzített bonbának szánták őket, amit csak akkortól élesítettek be.