Leütötte, rugdalta, végül kirabolta a román

Leütötte, rugdalta, végül kirabolta a román

Leütötte, rugdalta, végül kirabolta a román

A kiskőrösi rendőrök fél nap alatt beazonosították és elfogták a román állampolgárságú gyanúsítottat, aki kirabolt egy helyi férfit.

Hírdetés

A Kiskőrösi Rendőrkapitányságra 2018. március 13-án, kevéssel éjfél előtt érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy helyi férfit kiraboltak.

A 65 éves sértett egy, általa csak látásból ismert román férfival italozott egy helyi kocsmában az este folyamán, majd hazaindult. A 18 éves román gyanúsított követte, majd a kocsmától távolabb érve hátulról leütötte. A földre került sértettet bántalmazta, rugdosta, végül eltulajdonította a pénzét és mobiltelefonját. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.

A kiskőrösi rendőrök a bejelentést követően 12 órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható román állampolgárt, akit rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, őrizetbe vettek, és  előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »