Leütötte és felakasztotta áldozatát egy kiskunhalasi férfi – befejezték a nyomozást

Leütötte és felakasztotta áldozatát egy kiskunhalasi férfi – befejezték a nyomozást

A sértett túlélte ugyan az akasztást, de maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A gyanú szerint 2016. június 22-én egy akkor 36 éves kiskunhalasi férfi megjelent az egyik helyi tanyán, ahol az ott lakó középkorú férfit leütötte. Ezt követően az eszméletlen sértettet az udvarban felakasztotta egy vasoszlopra, és elment a helyszínről.

Hírdetés

A sértettre élettársa talált rá, aki azonnal orvosi segítséget hívott, így a férfi túlélte.

A beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett az akasztás során életveszélyes sérülést szenvedett, ami nála a klinikai halál állapotát eredményezte. A gyors és szakszerű orvosi segítség akadályozta meg a biológiai halál beálltát. Ugyancsak a szakvélemény szerint a férfinál maradandó fogyatékosság alakult ki.

A kiskunhalasi gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.

A nyomozást befejezték a rendőrök, és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – olvasható a rendőrségi közleményben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »