Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa – Lukács 18,16
Valami egészen különös vezetés az, amint Isten vezeti azokat, akik Őreá figyelnek. Adventben az idők teljességében egyszer s mindenkorra megszületett Gyermek Jézus, ma már Mindenségkirály fogadására készülve, felfigyelhetünk egy egészen különös szellemi mozgásra. Ez Németországban az óvodától az egyetemi tanszékig ível és hódít. Követői már Japánban, Dél-Koreában, az USA-ban és több helyütt fellelhetők.
Ők azok, akik a digitális kor sokféle emberi és dimenzióvesztésével, dimenziószűkületi kórképével szemben keresik a tágasságot, az emberi szó fészekteremtő újratanulását, a csak fogyasztásra, szükségleti létszintre és pénzviszonyokra leszorított egydimenziós pragmatikus materializmus ellenében a lelki és szellemi ellenmozgást, ellentereket, ellenmodellt.
Bennem a digitális kor gyermekfilozofálásra koncentráló rehumanizáló törekvései felidézik Jézus Igéit: Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba (Lukács 18,15-17).
És ki vagyok, aki a tükörben naponta magamra nézek? Miért születtem? Kik a szüleim? És mi van, ha nemcsak ők, hanem valaki más is? A gyermeklét kíváncsisága olykor filozofikus kérdéseket vet fel, s vannak, akik ezt meg is tudják fogalmazni. A világszerte éppen a mesterséges intelligencia (AI), a mobilfüggőségre redukáló, egymástól elszigetelő hatás ellenében hódít a visszaszemélyesítés, a nem mesterséges, hanem a természetes gyermeki kérdésekre választ kereső kutatás, pedagógia igénye.
A több ezer éve göröghonban dívó filozófiai oktatás, iskolázás különös újrajelentkezése ez a modern életviszonyok között. A peripatétikusok, főként Arisztotelész és tanítványi köre személycentrikus akadémiáinak, a ligetekben sétáló bölcsek és tanítványaik gondolkodásiskolázása juthat eszünkbe. A kérdezve, beszélgetve kifejtő, gondolkodásbeli finomságokra, lényeglátásra, a meglelt, találó szó és fogalom örömére, s a gondolkodás csendje által meghonosuló békességre, erkölcsi következtetésekre vezető ősi hozadéka ez az emberlétnek. Vagy említsem a kínai bölcseket (Konfutse, Laotse…), akik 2500–2400 évvel ezelőtt szintén keresték a bölcselet vigasztaló útjain a boldog és kiegyensúlyozott, másokat tisztelő szellemi kultúra létformáló, léttágító gyakorlatait, gondolati kapaszkodóit, szentenciákat és egész bölcseleti rendszereket alkotva?
Amikor felujjongtam a kultúrtechnikai törekvések eme legújabb irányán, a gyermekfilozofálás önálló látásra, szellemi szabadságra, kritikus szemléletre nevelő mozgalmán, eszembe jutott a heidelbergi Neckar-part gyönyörű hegyoldali sétánya. A Filozófusok útja, ahol Schopenhauer, Nietzsche, Spengler, Hartmann, Max Weber, Ernst Tröltsch és Martin Buber, meg Wagner és Liszt, és sokan mások sétálgattak, átélve a város feletti tágas látással és a csillagokra tekintő dimenziótágassággal a königsbergi protestáns remete, Kant zseniális egyszerűséggel megfogalmazott igazságát:
(De manapság mit jelentenek ezek a nagy nevek a mobilkütyükre szoktatott gyermekeknek és felnőtteknek? Szörnyű kimondani: semmit, megsemmisítő hiányt!). A természettudomány és a filozófia, teológia által kutatható léttartományok hiányát. Pedig magam is átéltem sokszor, éveken át sétálgatva ott föld és ég között a gondolkodás varázsos szédületét, a századok során ott filozofálgatók szimultán szellemi jelenlétét, valami elragadó gondolati áthatásban. Közben rátaláltam az egyik kert Filozófusok útjára kinyúló szegletében arra a felfele mutató ujjú, kőből faragott, szép formájú, értelemhordozó embernagyságú kézszoborra, melyen csak ez a kérdés volt olvasható: Filozofáltál már ma? Rögtön átfordította fejem ezt a kérdést személyesre: teologizáltál már ma? Bibliáztál már ma? Földi-égi dimenziók lovagjaként ugrattad-e gondolatparipádat a látható és láthatatlan, a véges és a végtelen, az emberi és az isteni dimenziók felé, illetve a dimenzióváltások játékos és frissítő gyakorlatára?
Az az egyre táguló és dimenziószűkítő korunkkal szemben jótékony alternatívát kínáló erős nevelési és szellemi trend, amiről gyermekfilozofálás néven most írok, összefüggésben áll a filozófiai nevelés módszertanait kidolgozó Ekkehard Martens életművével. Egyik könyvének a címe: A filozofálás valójában elemi kulturális technika (Philosophieren als elementare Kulturtechnik”, Hannover, 2005). Korszakos könyvében, ami nem véletlenül német nyelvterületen született meg, a filozófiai teljesítmények klasszikus görög földje és Kína mellett a legerősebb gondolkodási hagyományokkal rendelkező országban, ahol Kant és Hegel mellett ott sorakoznak a gondolkodástörténet legnagyobbjai.
Persze minden elméleti kutatás és filozófiai distinkció önmagában értékes, de vannak olyan potenciáljai, töltései minden rendszernek, melyeket át lehet ültetni a mindennapi élet területére. Az átültetés eszköze pedig a pedagógia, a nevelés, az iskola, az óvodától az egyetemig. A kultúrtechnika martensi modellje azokat a kulturális és technikai koncepciókat, eszmeösztönzéseket ismerteti fel, melyek képességeket fejlesztenek, mozgósítják, tudatosítják vagy sajátíttatják el velünk azokat a „technikákat”, módszereket, melyek a különböző élethelyzetekben felvetődő problémák megoldására, kezelésére szolgálnak, ebben kínálnak segítséget.
A kultúrtechnikának alapvető része az olvasáskultúra, az íráskultúra és a számoláskultúra fenntartása, művelése. Olyan létezési és kulturális tartományok művelése, amelyeknek a beszűkítését eredményezte az erőteljes digitalizálás, az egyoldalú mobil- és internetfüggőség, amikor technikai bálványozással az emberi ősi létigények, condition humain-ek, embert konstruáló feltételek kielégítése került átmenetileg árnyékba. A martensi felismerésben fontos szempont a nevelés, ami egyre inkább kikerül a családok, a szülők napi idejéből.
Ezért lehet ennek helye a nevelési rendszer, óvodától az egyetemig. A hatalmas szellemi és anyagi erőket a jövőért koncentráló német oktatásügyben így lett alapvető kérdés és feladat a gyermekek világra nyitott, érdeklődő, kíváncsiságon alapuló, kérdező korszaka, mint a filozofálás, az erre szoktatás legfontosabb életkori szakasza. Alapfelismerés lett az is, hogy csak ott lehet képzett módon a gyermekfilozáfálást az egész rendszer egyik kulcselemévé, a rehumanizálás, az emberi lényeg megőrzésének módszerévé emelni, ahol maguk a felnőttek is időt és figyelmet fordítanak a gyermekekre, illetve kérdéseikre. Ma már nemzeti trend olyan órák tartása, mint „Filozofálás a gyermekekkel”, vagy egyszerűen „Gyakorlati filozófia”, még egyszerűbben filozófia, etika.
A mi magyar nevelési rendszerünkben is benne van már óvodáskorban a dalok, versek, mesék, játékok, nemzeti kultúrkincseink tudatos átadása a kicsinyeknek. De a tudatos gondolkodásra nevelés még nem érte el a lehetőségek több szintjét. A martensi és azóta világszerte nemzeti oktatási rendszerekben egyre több helyütt lehívott módszer szerint a nyitott, csodálkozó, érdeklődő, kérdező (miért? de mi van azután?…) filozofáló kérdésfeltevést nem szabad lebecsülni, hiszen az egész emberi nem szellemi genezisének egyik mozgatórugója a megértést megcélzó kérdések felvetése.
A tudatosítás és a tudatosság igénye dolgozik minden filozofáló típusú kérdésben. És ezért a filozofálás igénye nem az élet megrontója. Éppen ellenkezőleg. Pontosan az élet értelmének, az értelmes, élni érdemes, élhető életnek az ősi igénye jelentkezik az ilyen típusú gyermekkérdésekben. A kis herceg költői és filozófiai világának St. Exupéry-i hétköznapi bölcseletével, a Biblia létteljességet kínáló kijelentésigazságainak és fantasztikus életvezetési modelleket tartalmazó, főként ószövetségi históriáival.
És hogy mindenkinek meg lehet, meg is van a maga létismerete, létezésélménye, saját léttartománya, aminek lényege, hogy az egysíkúvá préselt, egydimenziós, különféle érdekek szolgálatába kényszerített életszemléleteket felváltsa a gazdag, sokrétű, az égi-földi dimenziókat jól integráló szemlélet és gondolkodásmód. Ahogyan Bonhoeffer teológiai zsenialitással megjegyezte a hitlerista diktatúrával szemben (és mindennemű diktatúra ellenpontozásaként, a keresztyén ember szabadsága nevében): a létteljességre törekvő gondolkodással kezdődik el a nagykorú keresztyénség és a nagykorú emberiség élete.
Amennyiben summázva próbáljuk megfogalmazni a kultúrtechnikák és a következő írásban kibontásra kerülő gyermekfilozofálás lényegét, akkor így fogalmazhatunk: iránytűt a kézbe az élethez! Iránytűt a gondolkodásban, a lélekben az élethelyzetekhez! A gyermekfilozofálás módszeréről és az új típusú filozofáláspedagógiáról, pedagógusképzésről a követező írásban számolunk be…
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
