Letartóztatták az otthonát a radikális baloldaliaktól megvédő ügyvéd házaspárt

Letartóztatták az otthonát a radikális baloldaliaktól megvédő ügyvéd házaspárt

Törvénytelen fegyverhasználatért letartóztatták Mark és Patricia McCloskey St. Louis-i ügyvéd házaspárt, akik megvédték magukat az otthonukba betörő radikális baloldali aktivistákkal szemben. 

A letartóztatást a demokrata helyi ügyész, Kimberly Gardner rendelte el, aki szerint a házaspár azáltal, hogy gyakorolta önvédelmi jogát, azt kockáztatta, hogy erőszakossá válik a tüntetés. Gardner több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros Györgyhöz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól (PAC). A házaspár ügyvédje, Joel Schwartz szerint védencei nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Missouri állam republikánus kormányzója, Mike Parson már közölte, hogy bírósági elmarasztalás esetén kegyelmet fog adni.

Hírdetés

Az esetről készült felvételek óriási nyilvánosságot kaptak, a baloldali sajtóorgánumok pedig hamisan úgy próbálták meg láttatni az eseményeket, mintha a fehér házaspár önkényesen fegyvert fogott volna a tüntetőkre.

Manipulációjuk alátámasztása érdekében levágták a felvételek azon részét, amelyeken látszik, hogy a radikális baloldaliak betörnek a magánterületre.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »