Letartóztatták a budapesti lehúzós éjszakai bárok tulajdonosait, üzletvezetőit – négy alkalmazottat bűnügyi felügyelet alá helyeztek
A budapesti Cameo és Bronx nevű éjszakai bárokban szórakozó külföldiek italfogyasztásának pofátlan túlszámlázásával és más bűncselekmények elkövetésével több, mint 1 milliárd forint kárt okozott az a bűnbanda, amelynek tagjait a múlt héten, kedden fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai. A nyomozók tíz elkövetőt gyanúsítottak meg, közülük nyolc személyt vettek őrizetbe és kezdeményezték a letartóztatásukat. Az öt férfit és az öt nőt több mint 30 bűncselekménnyel hozták összefüggésbe.
A Privátkopó bűnügyi portál értesülése szerint az őrizetbe vett – és most letartóztatott – gyanúsítottak között van a több fővárosi erotikus szórakozóhelyet működtető cég tényleges tulajdonosa, az arab származású, kanadai-magyar állampolgár, Nabil Switzer Breakwell.
Ugyancsak elfogták a férfi több alkalmazottját, így – mások mellett – Csonka Judit ügyvezetőt, az asszony üzletvezetőként tevékenykedő lányát, Bondor (Balla) Nikolettet (akit hasonló bűncselekmények elkövetése miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek), valamint Bangó Bélát.
A Privátkopó bűnügyi portál az üggyel összefüggésben megkereste a Fővárosi Főügyészséget. A vádhatóság tájékoztatása szerint az őrizetbe vett nyolc főből a nyomozási bíró négy gyanúsítottat letartóztatott, további három elkövetőt bűnügyi felügyelet alá helyezett, míg egy személlyel szemben nem alkalmazott kényszerintézkedést.
Az ügyészség a bíróság végzését három letartóztatott személy esetében tudomásul vette, egy letartóztatott esetében további letartóztatási ok megállapítása, míg a további négy gyanúsítottnál a letartóztatásuk elrendelése érdekében jelentett be fellebbezést.
A gyanúsítottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény a bűnszervezetben, jelentős értékre, üzletszerűen, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja, egyebekben a nyomozó hatóság üzletszerűen elkövetett csalásokkal és lopásokkal gyanúsítja őket.
Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »