Rögzítve lett melyik a kikérdezendő létező. A feladat most a megközelítésének helyes módját is rögzíteni.
A Dasein, bár a legközelebb áll hozzánk, mégis – inkább: éppen azért – ontológikusan a legtávolabbi tőlünk. Létének már bizonyos értelmezettségében van, ez azonban nem szolgálhat kiindulópontként, mert a Dasein rejtve marad önmagától vagy magától értetődőnek veszi magát, ezért hajlamos a létezők világát adottnak tekinteni, ahelyett, hogy azt vizsgálná, hogyan érti őket.
Létmódjának megfelelően a jelenvalólétre az jellemző, hogy legsajátabb létét abból a létezőből érti meg, amelyhez lényege szerint állandóan és mindenekelőtt viszonyul, vagyis a „világból”.
A jelenvalólét ontikus-ontológikus elsőbbsége az oka annak, hogy a jelenvalólét számára a maga sajátos létszerkezete – a hozzátartozó „kategoriális” struktúrát értve ezen – fedve marad. A jelenvalólét önmaga számára ontikusan a „legközelebbi”, ontológikusan a legtávolabbi, de preontológikusan mégsem idegen.Ki kell dolgozni a jelenvalólét alapstruktúráit, kifejezetten a lét problémájára irányulóan. Lényegi struktúrákat kell kimutatnunk benne, amelyek a faktikus jelenvalólét valamennyi létmódjában létmeghatározók maradnak.
Ama létező létének értelmeként, melyet jelenvalólétnek neveztünk, az időbeliséget fogjuk felmutatni. Rá kell mutatni arra, hogy az, amiből a jelenvalólét egyáltalán valami létet – kifejletlenül ugyan – megért és értelmez, nem más, mint az idő.
Minden ontológia központi problematikája az idő helyesen meglátott és explikált fenoménjében gyökerezik, és az, miképpen gyökerezik benne.
A lét mint olyan interpretációjának fundamentálontológiai feladata tehát magába foglalja a lét temporalitásának kidolgozását. A temporalitás problematikájának expozíciójában lesz először konkrét válasz adva a lét értelmének kérdésére.
A múlt jelentősége annak a függvénye, ami most érdekel minket, s ami most érdekel minket, az annak függvénye, hogy mit akarunk tenni a jövőben. A történetiség mint meghatározottság megelőzi azt, amit történelemnek (világtörténeti történésnek) nevezünk. A jelenvalólétet a múltja nem követi, hanem mindig előtte jár.
A Dasein időbeli-történelmi aspektusa rejtve maradhat maga a Dasein előtt. De ha valaki egy kultúra részének tekinti magát, annak számos hagyományával és intézményével együtt, az elvezethet ahhoz, hogy meglássa a történelem jelentőségét a Dasein identitása szempontjából.
Amikor a hagyomány uralkodik, a Dasein időbelisége elrejtetté válik. Filozófiai hagyományunk lényegében tagadta a történelem fontosságát.
A dialektikus filozófusok megpróbálták megtalálni a változást magyarázó állandó struktúrákat. Azonban a létnek nincs egyetemes állandóságú szerkezete.
Intellektuális hagyományunk alapját képező görög ontológiai döntések után a kérdés feledésbe merült.
A Daseinnek a világához való viszonyain keresztül kell megértenie önmagát. Ezek a kapcsolatok visszatükröződnek a Daseinre, és önképét adják neki. De a Dasein, a világ tárgyaival való interakció révén,egyben a világról alkotott nézeteinek forrása is. Ez a reflexivitás a kulcs az idő fogalmához és annak aDaseinhez való kapcsolatához, mint aktív léthez, amely értelmezéseket alkot a világáról és önmagáról.
A létkérdés állandó elmulasztása következtében lét struktúráira nem kérdeztek rá. Ehelyett megfelelő formalizálással és pusztán negatív megszorításokkal a tradicionális ontológia kategóriaállományát vitték át a létezőre, vagy pedig – azzal a szándékkal, hogy a szubjektum szubsztancialitását ontológiailag interpretálják – a dialektikát hívták segítségül.
A létkérdés megoldásához annak tulajdon történetét kell áttekinthetővé tennünk, akkor a megkövült tradíció fellazítására és az általa előidézett elfedések megszüntetésére van szükség. A cél a létkérdés alapvető kidolgozása, az ontológiatörténetnek a kérdésfeltevéshez lényegszerűen hozzá tartozó és pusztán azon belül lehetséges destrukciója csupán e történet elvileg döntő állomásait érintheti. A destrukció pozitív tendenciájának megfelelően mindenekelőtt azt a kérdést kell feltennünk, hogy az ontológiatörténet során általában a lét interpretációját tematikus összefüggésbe hozták-e az idő fenoménjével, s ha igen, mennyiben, és a temporalitás ehhez szükséges problematikáját lényegileg kidolgozták- és kidolgozhatták-e
Kant belekezdett a kérdésbe, de megállt. Megakadályozta őt a létkérdés elmulasztása, valamint az, hogy időanalízisében a fenomént a szubjektumba veszi vissza, a hagyományos vulgáris időfelfogás felé haladva.
Descartes ontológiai álláspontjának átvételével Kant lényeges mulasztást követ el: elszalasztja a jelenvalólét ontológiáját. Meghatározatlanul hagyja, mi a res cogitans létmódja, pontosabban a „sum” létértelme.
A görög ontológia problematikájához csakúgy, mint bármely ontológiáéhoz, a jelenvalólétben kell föllelni a vezérfonalat. Platónnál kialakuló antik ontológia „dialektikává” válik.
Ennélfogva a létező, mely a megjelenítésben a felfogás számára megmutatkozik, s melyet mint tulajdonképpeni létezőt értenek, értelmezését a jelenre való tekintettel kapja meg, vagyis mint jelenlétet ragadják meg.
Ez a görög létértelmezés azonban anélkül megy végbe, hogy valamennyire is határozott tudásuk volna az ennek során követett vezérfonalról, hogy ismernék vagy egyáltalán értenék az idő fundamentális ontológiai funkcióját, hogy bepillantanának e funkció lehetőségének alapjaiba. Ellenkezőleg: az időt magát úgy kezelik, mint egy létezőt a többi létező között.
Arisztotelésznek az időről szóló fejtegetése e fenomén első ránk maradt részletes interpretációja, mely lényegileg meghatározta az összes későbbi időfelfogást. Kant időfelfogása az Arisztotelész által feltárt struktúrákon belül mozog, ami azt jelenti, hogy Kant ontológiai alaporientációja – egy új kérdezés valamennyi különbsége ellenére – azonos maradt a görögökével.
Csak az ontológiai hagyomány destrukciójának véghezvitele vezet el a létkérdés igazi konkréciójához. Csak itt bizonyosodik be teljes mértékben a lét értelmére irányuló kérdés megkerülhetetlensége, s igazolódik e kérdés „megismétléséről” mondottak értelme.A lét elhatárolása a létezőtől az ontológia feladata. Az ontológia módszere viszont a legnagyobb mértékben kérdéses marad, amíg a történetileg ránk hagyományozott ontológiáktól vagy más efféle próbálkozásoktól várunk tanácsot. Minthogy az ontológia terminust e vizsgálódásban formálisan tág értelemben használjuk, magától zárul el az az út, hogy módszerét történetének nyomon követésével tisztázzuk. E kérdés tárgyalásmódja fenomenológiai.
A „fenomenológia” kifejezés elsődlegesen módszerfogalom. Nem a filozófiai kutatás tárgyainak dologszerű mi-jét, hanem a kutatás hogyan-ját jellemzi. A kifejezés két alkotórészből áll: fenomén és logosz. Mindkettő görög terminusra vezethető vissza: a φαινόμενον-ra és a λόγος-ra.
A fenomén fogalma – a φαινόμενον görög kifejezés, melyből a „fenomén” terminus ered,a φαίνεσϋαι igéből származik, ami azt jelenti: megmutatkozni; a φαινόμενον tehát azt jelenti: az, ami megmutatkozik, a megmutatkozó, a megnyilvánuló, ill. ami látszik.
Miként függ össze egymással strukturálisan a φαινόμενον nevezett két jelentése – a megmutatkozó és a látszó? A φαινόμενον („látszat”) jelentésben már benne rejlik az eredeti jelentés (fenomén: a megnyilvánuló), mint ami a másodikat megalapozza. A jelenség mint „valaminek” a jelensége ennélfogva éppen hogy nem megmutatkozást jelent, hanem azt, hogy valami meg-nem-mutatkozó jelentkezik, olyasvalami révén, ami megmutatkozik. Jóllehet a „megjelenés” sohasem megmutatkozás a fenomén értelmében, mégis csak valaminek a megmutatkozása alapján lehetséges. A fenomének ennélfogva sohasem jelenségek, viszont minden jelenség fenoménekre van utalva.
A ,jelenség” kifejezés maga is kettős értelmű lehet: jelentheti a megjelenést a jelentkezés mint meg-nem-mutatkozás értelmében, valamint magát a jelentkezőt, ami megmutatkozásában valami megnem-mutatkozóra mutat. S végül használhatjuk a megjelenés szót a fenomén igazi értelmének, a megmutatkozásnak a megnevezésére.
A „jelenség” még egy további jelentést is felvehet. Ha a jelentkezőt, ami megmutatkozásában a nem-megnyilvánulót mutatja meg, úgy fogjuk föl, mint ami magán a nem-megnyilvánulón lép elő, belőle sugárzik ki, és pedig úgy, hogy a nem-megnyilvánulót mint lényegszerűen sohasem megnyilvánulót gondoljuk el, akkor a jelenség annyi, mint létrehozás, illetve létrehozott, ami azonban nem a létrehozó tulajdonképpeni létét alkotja: jelenség a „puszta jelenség” értelmében.
A fenomén – az önmagán-megmutatkozás – valaminek a kitüntetett utunkba kerülési módját jelenti. A jelenség viszont egy létező utalásvonatkozást jelent magában a létezőben, mégpedig úgy, hogy az utaló (a jelentkező) saját lehetséges funkciójának csak akkor tehet eleget, ha önmagán mutatkozik meg, ha „fenomén”.
De a „jelenség” fenomenológiai jelentése más: a tér és az idő (a kanti analitikában) a hétköznapi jelenségek empirikus intuícióin keresztül mutatkozik meg. Fenomenológiailag a tér és az idő, mint az intuíció formái, azok, amelyek meghatározzák az empirikus intuíciók szerkezetét.A logosz fogalma – a λόγος láttat valamit (φαίνεσθαι), nevezetesen azt, amiről a beszéd folyik, mégpedig a beszélő (a médium), illetve az egymással beszélők számára. A Logosz az αλήθεια, a befedett feltárásának eszköze.
A fenomenológia a „megnyilvánuló” tanulmányozása, de a dolgok léte rejtett. Miért rejtették el? Hogyan tárul fel? Hogyan tárul fel valami más által? Platón és Arisztotelész megváltoztatták az aletheia jelentését a Létezés önmagát feltáró embernek való jelentéséről. Az emberiség aktív szereplővé vált a függetlenül létező dolgok természetének felfedezésében.
A Dasein aprioritása ontológiai prioritása más fajta entitásokkal szemben, amennyiben a Dasein rákérdezhet az entitások (és a saját) létének természetére.
Összefoglaló másképp:
A lét értelmének megértéséhez a „Dasein” ontológiai elemzésén (egzisztenciális analitika) keresztül vezet az út. A Dasein kitüntetett létező, mert megérti a létet; önmaga elemzése tárja fel a lét horizontját. Az alapvető cél az „alapontológia” megalapozása.
A Dasein kitüntetettsége (ontiko-ontológiai elsőbbség): a Dasein (az emberi létezés) nemcsak ontikusan közel áll hozzánk (mi magunk vagyunk), hanem ontológiailag is elsődleges, mert lényegéhez tartozik a létének megértése.
A világban-való-lét: a Dasein alapvető állapota, hogy mindig már benne van a világban, cselekvő módon, nem pedig elszigetelt alanyként szemléli azt.
Egzisztenciális analitika: Heidegger nem pszichológiai vagy biológiai vizsgálatot végez, hanem a létstruktúrákat (egzisztenciálékat) tárja fel, hogy megértse a létet mint olyant.
A „lét” horizontja: a Dasein ontológiai analitikája megteremti a horizontot, ahonnan a lét értelme általánosságban értelmezhetővé válik.A Dasein az a létező, amely megérti a létezést, így rajta keresztül válik hozzáférhetővé a „lét kérdése”.
A filozófiai hagyomány kritikai újraértelmezése szükséges.
Nem a hagyomány fizikai megsemmisítése vagy elvetése értendő „lerombolás” alatt. Ez egy pozitív, hermeneutikai eljárás, amelynek célja a megkövesedett filozófiai fogalmak szétszedése, hogy feltárjuk azokat az eredendő élményeket, amelyekből ezek a fogalmak születtek.
A nyugati ontológia a görögöktől kezdve egyfajta „létfeledésbe” esett. A hagyomány által ránk hagyományozott fogalmak (mint például a „szubsztancia”, „alany”, „jelenlét”) magától értetődővé váltak, és elfedik a Lét kérdésének eredeti értelmét.
A lerombolás elsősorban a görög filozófiától (Platón, Arisztotelész) a modern korig tartó „jelenlét-metafizikát” célozza. Ez a szemlélet a létet „jelenvalóságként” értelmezi, és a létezőt olyasminek tekinti, ami mindig jelen van, figyelmen kívül hagyva annak időbeli struktúráját.
A Dasein historicitásán keresztül vissza kell ássunk a fogalmak eredeti, „élő” forrásaihoz, és megértsük, hogyan vált a lét értelmezése időbelivé. A lerombolás a jelenlegi ontológia korlátlan uralmának megtörésére szolgál.
Nem a múlt megtagadása, hanem annak kritikai elsajátítása, hogy felszabadítsuk a filozófia lehetőségeit a jelenben.
A fenomenológia nem csupán egy filozófiai iskola, hanem a filozófia módszere maga.
A fenomenológia fogalma (Phainomenon és Logos): visszatérés a görög gyökerekhez:
- Fenomen (phainomenon): Az, ami önmagában megmutatkozik, a nyílt színen lévő, a fényre kerülő.
- Logos: A megmutatás, ami láthatóvá teszi azt, ami megmutatkozik.
- Tehát – Fenomenológia: „Engedni láttatni azt, ami önmagában megmutatkozik, éppen úgy, ahogy önmagában megmutatkozik”.
A fenomenológia célja, hogy lefejtse a hagyományos filozófiai konstrukciókat és előítéleteket, és magukhoz a jelenségekhez forduljon. A jelenség itt nem a tudat „képzete”, hanem a lét, amely el van takarva.
A fenomenológia és az ontológia nem választható el egymástól: a fenomenológia a hogyan (a megmutatkozás módja), az ontológia a mit (a létezők léte) – A fenomenológiai módszer az egyetlen módja annak, hogy a létértelmezést kifejtsük.
Ami megmutatkozik, az gyakran „elfedett”, eltemetett vagy eltorzult. A filozófia feladata, hogy ezt a torzulást (pl. a tárgyiasítást) leleplezze, és feltárja az eredeti jelenséget.
A fenomenológia hermeneutikai, ami azt jelenti, hogy a megmutatkozás mindig értelmezés is egyben. A Dasein mindig már értelmezi a világot, és a fenomenológia ennek az értelmezésnek a szerkezetét teszi láthatóvá.
A fenomenológiát hermeneutikai módszerré kell átalakítani: ez a Daseinanalytik (az emberi létezés elemzése), amelynek célja a lét értelmének feltárása. A módszer kulcsa, hogy nem a tudatra, hanem a világban-való-létre összpontosít.
Heidegger célja a „lét” értelmének kidolgozása, amely szerinte nem egy elvont fogalom, hanem az a horizont, amelyben a dolgok érthetővé válnak.
A „Dasein” kitüntetett szerepe: mivel a „lét” kérdését az ember teszi fel, a vizsgálatot a Dasein elemzésével kell kezdeni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
