Kálomista Gábor kiszáll, de nem mindenhonnan, és éles kritikát fogalmazott meg

Kálomista Gábor kiszáll, de nem mindenhonnan, és éles kritikát fogalmazott meg

A producer távozik a Megafilm éléről, amelyet feleségére és alkotótársára, Helmeczi Dorottyára bíz, a Thália Színház ügyvezető igazgatói posztját azonban nem hagyja ott.

Kálomista Gábor cannes-i útjáról hazatérve hozta meg a döntést, hogy visszavonul az aktív filmezéstől, mert úgy gondolta, hogy „az ő neve ballaszt lenne” a cég vagy a produkciók számára – írta meg a 24.hu pénteken, a KözTér Youtube-csatornán megjelent beszélgetésre hivatkozva.

A producer a több mint egyórás interjúban többek között kritikát fogalmaz meg többek közt a magyar filmtámogatási rendszerről, a forráselosztások visszásságairól, és a szakmai párbeszéd hiányáról, valamint azt is elmondja, hogy

a szakmák közt nem volt átjárás, hanem sok-sok kiskirályság épült fel.

Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) egykori vezetőjének a könnyűzenei szcénában végzett munkáját pedig egyenesen ámokfutásnak nevezi.

Hírdetés

Kálomista Gábor az interjúban elmondta azt is, hogy abba a Fideszbe, amelybe ő régen bekerült, a vita és a kritika nem számított árulásnak, ezekért nem járt retorzió, nem úgy, mint később. Hozzátette: ezekről korábban azért nem beszélt nyilvánosan, mert a rendszer része volt, és azért dolgozott, hogy a rendszert belülről javítsa meg.

A jövővel kapcsolatban

arra számít, hogy egy teljesítményalapú, elszámoltatható, közönségalapú, politikamentes filmgyártás jön létre,

és az lenne a kívánatos, hogy „ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy valaki besétál, producernek hirdeti magát, és különböző forrásokat mozgat meg emiatt egy ország”.

Ha ez lesz, abban a világban a Megafilm és a felesége kiváló filmeket fog készíteni a következő néhány évtizedben – fűzte hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »