Leszúrta magát egy 22 éves budapesti fiatal, miután LSD-t és marihuánát fogyasztott egy házibuliban

Leszúrta magát egy 22 éves budapesti fiatal, miután LSD-t és marihuánát fogyasztott egy házibuliban

Önkívületi állapotban őrjöngött, majd kioltotta a saját életét egy budapesti fiatal, miután drogokat fogyasztott egy házibuliban. A 24.hu értesülései szerint a 22 éves férfi LSD-t és marihuánát fogyasztott, majd őrjöngeni kezdett, és mellkason szúrta magát.

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban meghalt. A Fővárosi Főügyészség egy kábítószer-kereskedőt és több beszerzőt állít az ügyben bíróság elé.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt közölte, hogy egy férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, három társát pedig kábítószer forgalomba hozatalával vádolja a főügyészség, és velük szemben fegyház-, börtön- és pénzbüntetés kiszabását kérte. Hozzátette, előbbi akár húsz évet is kaphat.

A vádirat lényege szerint egy 48 éves férfi 2020-2021-ben különböző kábítószereket árult Budapesten, így marihuánát, MDMA-tartalmú, úgynevezett ecstasy tablettákat, mefedront, amfetamint és LSD-t. A drogokat jellemzően egy III. kerületi pincében, illetve a XII. kerületi lakásában adta át.

2021. november 26-án egy társaság tagjai elhatározták, hogy bulizni fognak egy józsefvárosi lakásban, és kábítószereket is fogyasztanak majd. Egyikük megkereste ismerősét, aki több lépcsőben a 48 éves férfitől szerzett be LSD-t és extasyt. Az ügy további vádlottjai – egy nő és további két férfi – azok, akik részt vettek a forgalomba hozatalban.

Hírdetés

A Józsefvárosban szórakozó társaság az este folyamán más forrásból vett marihuánát is fogyasztott. A kora reggeli órákban az egyik férfi a kábítószerek hatására önkívületi állapotba került, majd mellkason szúrta magát, és a sérülés következtében pár nappal később, a kórházban meghalt. A kábítószer-bűnözés elleni rendőrök elfogták a 48 éves férfit, lakásán kábítószert, több mint 5 millió forintot és a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket foglaltak, valamint a társait is azonosították.

Elesdé, fiam? – El bizony, a bicikli is rám borult… Néhány szó az LSD-ről

Az LSD mint az egyik legveszélyesebbnek minősíthető harcanyag (II.)

Miért tartóztatták le a télapót? – Mert szakálla volt, kender. A marihuánáról (I. rész)

Mit csinál maga a kannabisz, mi van benne, és ez miért és hogyan hat? (II. rész)

"Mikor először szívtam füvet, kíváncsi voltam. Mikor ezredszer, akkor már semmire se voltam kíváncsi" (III. rész)

Aztán feltámadt a fű, akár a fűtenger… (IV. rész)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »