1924-ben hunyt el az az ember, aki a németek ügynökeként érkezett Oroszországba 1917-ben, s akit halála óta nem temették el. Torz eszméi, melynek alapján társaival Szovjetunió néven új államot alapítottak, legalább százmillió ember halálához vezettek.
A nyugat-európai balos értelmiség által a mai napig tisztelt pártvezető utasítására hoztak létre először koncentrációs táborokat egy európai országban.
„1918. augusztus 11-e. Távirat a Penzai kormányzóság bolsevik vezetőinek: »Elvtársak! a körzeteitekben zajló parasztlázongásokat le kell verni. Járjatok el kíméletlenül! Intézzétek úgy, hogy a lakosság száz versztányi körzetben tanúja legyen a megtorlásoknak, reszkessen és adja tovább a hírt. A bolsevikok minden vérszomjas kulákot megölnek. Táviratozzatok, hogy megérkezett-e az üzenetem, és hajtsátok végre ezeket a parancsokat! Lenin. Utóirat: Keressetek még több könyörtelen embert!«”
Ez a dokumentum, melyet a Discovery Channel történelmi sorozata (Kommunista uralkodók – Az eltitkolt Lenin) mutatott be, már önmagában cáfolja azt a hamis mítoszt, melyet a megalakuló szovjet állam véres kezű diktátoráról alakítottak ki, s ami közel száz évvel elhunyta után is makacsul tartja magát.
Uljanovot, a német állam – valószínűleg szifiliszben elhunyt – ügynökét valamiféle ábrándos, a demokráciában hívő forradalmárnak állítják be, azt a valótlan állítást sulykolva, hogy csak a sztálini Szovjetunióban voltak rabtáborok, kegyetlenkedések és tömeges kivégzések.
Vlagyimir Iljics Uljanov, aki előszeretettel neveztette Leninnek önmagát, egy jómódú tisztviselő gyermekeként született egy orosz nemesi családba 1870. április 22-én, Szimbirszkben. Apja a kormányzóság iskoláinak tanfelügyelője, majd igazgatója volt; felmenői között orosz, zsidó, német, tatár és svéd ősöket is találunk. Szimbirszkben ma hét Uljanov-ház is áll, a család ugyanis minden gyermek megszületése után egy újabb házba költözött.
Feljegyezték róla: rossz természetű és gonoszkodó gyermek volt, aki csak nehezen tanult meg járni. Feje nagy volt, lábai pedig rövidek, ezért sokszor elesett.
Uljanov, aki középiskolai tanulmányait Szimbirszkben, jogi végzettségét Szentpétervárott és Kazanyban szerezte meg, gyorsan radikalizálódott, miután bátyja, Alexandr, aki tagja lett egy forradalmi, agrárszocialista eszméket valló csoportnak, ami III. Sándor cár meggyilkolását tűzte ki céljául, lebukott, és a slisszelburgi börtönben felakasztották.
Felforgató tevékenysége miatt Uljanovot 1895. december 7-én társaival együtt letartóztatták, később akkori szervezete, majd 1897-ben a Harci Szövetség többi letartóztatott tagjával együtt három év szibériai száműzetésre ítélték.
Lenin letartóztatásakor. A száműzési helyeként kijelölt települést módosíthatta, maga utazott oda, kedvenc ásványvizét családtagjai szállították.
Lenin számára engedélyezték, hogy ne gyalog, hanem saját pénzén vasúttal és hajóval utazzon a száműzetése helyszínére. Február 23-án a moszkvai pályaudvarról a családjával együtt indult el, ők egészen Tuláig kísérték.
Kérvényt írt a hatóságoknak, hogy tartózkodási helyéül a Krasznojarszktól délre fekvő, tűrhetőbb éghajlatú területet határozzák meg. Kérvényét egészségi állapota miatt elfogadták, így az azon a környéken lévő Susenszkoje faluba utazott. Családja Pétervárra költözött, hogy elláthassák: ők vitték Leninnek az ételt és a gyomorproblémái miatt számára előírt ásványvizet.
1898 januárjában kérvényezte a hatóságoktól, hogy a Harci Szövetség egy Ufában szintén száműzetésben lévő női tagja, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaja hozzá költözhessen, ugyanis össze akartak házasodni. Ez 1898. július 10-én a helybéli templomban egy fiatal pópa jelenlétében, a család távollétében meg is történt.
Száműzetése, ami alatt lebarnult és az egészsége is javult, 1900-ban véget ért. Miután május 5-én megkapta útlevelét, a Harci Szövetség sok más tagjával együtt Svájcba emigrált.
Lenin Genfben, a száműzött orosz forradalmárok „törzshelyén” töltötte a következő 17 év jó részét. Mett megkezdte az elméletének megfelelő csapat kialakítását: úgynevezett „forradalmi iskolát” szervezett a Párizs melletti Longjumeau-ban, az itt végzettek közül többen kormányának tagjai lettek.
Az orosz valóságtól elszakadt, kizárólag elméleteinek élő Uljanov politikai rövidlátására mi sem jellemzőbb, mint hogy Svájcban még 1917 januárjában egy beszédében azt mondta: „nem érjük meg az orosz forradalmat.” (Az 1905-ös felkelés idején egy ideig hazautazott, majd Finnországba menekült.)
A hatalmat a Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány vette át. Az új Oroszországban a tervek szerint novemberben tartottak általános parlamenti választásokat, melyek mandátumát tükrözve, a kormánynak felhatalmazást adva 1918 elején kellett összeülnie az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek. Mindezt az átalakulást, a parlamentáris köztársaság létrehozását a még háborúban álló országban kellett véghez vinnie a kormánynak.
A háborúban szintén kimerülni kezdő Németország legfontosabb érdekei közé tartozott, hogy meggyengítse Oroszországot – azt az államot, ahol Lenin át akarta venni a hatalmat. Céljaik tehát megegyeztek: így aztán komoly fordulat állt be a (valódi) orosz forradalmat „elalvó”, teljesen marginalizálódott, az eseményeket is csak Svájcból követő Uljanov életében.
A németeket sürgette az idő: 1917. április 6-án már az Egyesült Államok is az antant táborát erősítette, így Berlinben mindent elkövettek, hogy az oroszokkal így vagy úgy, de lezárják a háborút. Ennek a legjobb módja az oroszországi politikai instabilitás fenntartása volt.
Lenin személyére egy litván–zsidó származású, szociáldemokrata érzelmű fegyverkereskedő, bizonyos Aleszandr Lvovics Parvusz hívta fel Berlin figyelmét. Parvusz a kereskedelem mellett a német titkosszolgálatnak is dolgozott.
A németek 1917 kora tavaszán akcióba lendültek. Uljanovot és több mint harminc „forradalmár” társát (a forradalom ekkor már hónapok óta győzött Oroszországban, a kormány megalakult, az emberek „el is felejtették” addigra a forradalmat és az eseményeket lekéső szélsőséges politikust) egy lepecsételt vagonban Németországon, Svédországon és Finnországon keresztül titokban Pétervárra utaztatták. A „hivatásos felforgatókat” szállító szerelvény 1917. április 16-án gördült be Oroszország akkori fővárosába.
„Lenin, a hős, ki csak népének élt” – a magyarországi kommunista diktatúra 1989-es összeomlásáig kötelező volt többek között ennek a dalnak a tanítása és elénekeltetése az általános iskolákban. Uljanov viszont végig azt kérdezgette, aggódva társaitól, a lepecsételt vagonban utazva, hogy megérkezésükkor vajon nem fogják-e őket letartóztatni.
Ez a mozdony szállított „forradalmárokat” Oroszországba – hónapokkal a forradalom után
Legnagyobb meglepetésére, mivel az országban a rendet fenntartani és helyreállítani képtelen kormányzat nem foglalkozott csoportjukkal, sőt a vonatot éjszaka a Finn pályaudvaron hatalmas tömeg és a pétervári Szovjet küldöttsége fogadta.
A hazatért Lenin nem teketóriázott „áprilisi téziseiben” összefoglalta a bolsevikok céljait: földosztást, a gyárak államosítását és a háború befejezését ígérte a néptömegeknek, és felemelte szavát a hatalmon lévő Kerenszkij-féle polgári kormányzat ellen.
A német kormány több millió márkát adott a bolsevikoknak felforgató tevekénységük szervezésére, az emberek forradalmi hangulatba hergelésére.
A Lenin által bolseviknak (többségnek) elnevezett, valójában kisebbségben levő, a hatalom erőszakos megragadására törő csoport a németek titkos pénzügyi támogatásával összesen 42 újságot alapított. A legnagyobbat, a Pravdát 420 ezer példányban nyomtatták ki – a német állam által biztosított pénzből felvásárolt nyomdagépeken.
A Lenin vezette bolsevikok már ekkor, júliusban fegyveres puccsot kíséreltek meg a kormány megdöntésére, ám ekkor még nem jártak sikerrel: a frontról behívott kormányerők leverték a lázadást.
A németek 1917 szeptemberében újabb támadást indítottak Riga ellen, a front északi végén, októberben pedig kikötöttek az észt tengerpart melletti szigeteken, így kontrollálták Lettország legnagyobb részét és a Finn-öböl megközelítési útjait.
Az anarchia egyre jobban elterjedt Oroszországban. A korábbi birodalom számos nem orosz népe kikiáltotta a függetlenségét – vagy önmaguktól, vagy az országaikat megszálló németek győzködésére. A finnek, az észtek, a lettek, a litvánok és a lengyelek 1917 végére mind többé-kevésbé az elszakadás állapotában voltak; ugyanakkor az ukránok, grúzok, örmények és azerbajdzsániak is ugyanilyen aktívak voltak saját nemzeti mozgalmaikban.
Az idő tehát Leninéknek kedvezett. A bolsevikok október 25-én puccsal átvették a hatalmat Pétervárott.
A puccs végeztével Lenin az első munkás-paraszt kormány elnökeként lépett fel.
Ennek a kormánynak egyetlen munkás tagja volt: Alekszandr Sljapnyikov, aki a bolsevik pártban később az úgynevezett „munkásellenzék” vezetője volt; mivel a párt helyett a szakszervezeteknek kívánta átadni például a nemzetgazdasági irányítást, ezért száműzték, majd koholt vádak alapján elítélték és kivégezték 1937. szeptember 2-án.
A puccsot végrehajtó bolsevikok, akik kormányukat továbbra is Ideiglenes Kormánynak nevezték, a nemzetgyűlési választásokon csúfos vereséget szenvedtek: az orosz Nemzetgyűlés 703 tagjából – 168 mandátummal rendelkeztek. A Julianus-naptár szerint 1918. január 5-én, az Európában használatos Gergely-naptár szerint január 18-án ült volna össze az Alkotmányozó Nemzetgyűlés a Tauriai-palotában: a novemberi választásokat tükröző értelemben ekkor kellett volna megalakítani és kinevezni az ideiglenes helyett a megválasztott képviselőkből álló orosz kormányt.
A nemzetgyűlés támogatására felvonult tömeget Leninék katonákkal oszlatták szét, rálövetve a demonstrálókra. A felvonult fegyveresek és az odacsődített, részeg matrózok lehetetlenné tették a törvényes kormány megalakítását.
A bolsevikok szabályos népirtásba kezdtek. Amikor a vidék ellenkezett a falusiak kizsigerelése és a kezdődő rémuralom ellen, Lenin fokozott terrorral és a parasztok megtizedelésével válaszoltak. A falusi lakossággal szemben még harci gázt is bevetettek.
„Ebben a rendkívüli helyzetben rendkívüli terrort fogunk alkalmazni.”
Írjatok alá bármit, bármi áron – ezt az utasítást adta Lenin az oroszok részéről az első világháborút lezáró breszt-litovszki béke megkötésekor az orosz tárgyaló delegációnak. Az oroszok tehát minden német követelést elfogadtak. Oroszország elveszítette mind lakossága, mind termőföldje egyharmadát és szénlelőhelyeienk háromnegyedét.
A megmaradt területeken Oroszországban Lenin kormányának teljes dilettantizmusa okán 30 millióan éheztek, 5 millióan éhen haltak, még kannibalizmusra is volt példa.
Lenin az egyház szinte teljes megsemmisítését is véghezvitte. Tömeggyilkosságok során irtották ki a papokat, de nem kegyelmeztek sokszor a diákoknak, tanároknak vagy éppen a munkásoknak sem.
„Minél több egyházi embert pusztítunk el, annál jobb lesz nekünk” – hangoztatta.
1920-ban Leninék megalakították az első koncentrációs táborokat: először a kiürített kolostorokban, majd 1921-től már az oroszág távoli, északi részein is létrehoztak olyan büntető- és munkatáborokat, ahová már egész tömegeket deportálhattak.
Ebéd a rabtáborban
Mindeközben Leninnek szembesülnie kellett azzal is, hogy a nemzetgyűlés feloszlatása után a „vörösök” rémuralmával szemben a gyakran már csak papíron létező katonai erőként működő cári hadsereg és annak tábornokai segítségével a „fehérek” megpróbálkoztak a törvényes rend helyreállításával.
A polgárháború ideje alatt (1918 nyarán) a bolsevikok brutálisan lemészárolták a fogságukban lévő II. Miklós orosz cár teljes családját, és meggyilkolták az alig több mint egy éve önként lemondott uralkodót is.
A szovjet állam azonnal kísérletet tett, hogy diktatórikus rendszerét más államokra is kiterjessze, ám az úgynevezett „Munkás-paraszt Vörös Hadsereg” eredtileg Németországig hatolni kívánó katonai offenzívája kudarcba fúlt Lengyelországban.
1921 márciusában Lenin a hadikommunizmust az új gazdasági politikával (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. Ugyanebben az évben verte le a magát „munkáshatalomnak” nevező szovjet rezsim a kronstadti tengerészek felkelését is, melynek egyik fő célja és jelszava volt a „Szovjeteket (önkormányzatokat, tanácsokat) bolsevikok nélkül!”.
Leninék új államot hoztak létre Szovjetunió néven 1922. december 30-án.
Lenin 1921-től többnyire a világ elől elzárt Nyizsnyij Novgorod településen tartózkodott. Sztálin felügyelte a hozzá látogatókat, s ez előre vetítette, hogy ő lesz majd az új „Gazda” a szovjet rezsim élén.
A külvilág elől évekig gondosan rejtegetett, egyre ijesztőbb kinézetű, szifiliszes párt- és állami vezető lassan leépült élete utolsó éveiben.
Szifilisz, agyvérzések: Lenin rejtett élete. Ezekben az években a Föld legnagyobb államának első embere volt.
Több agyvérzés is érte, tolókocsiba kényszerült halála előtt.
Lenin 1924. január 21-én halt meg, a hivatalos jelentés egy negyedik agyvérzést jelölt meg a halál okaként. Ugyanakkor az őt kezelő 27 orvos közül csak nyolc írta alá a boncolási jegyzőkönyv megállapítását, emiatt sok elmélet született a haláláról.
Több kutató jutott arra a következtetésre, hogy halálának oka végső soron fiatalkorában, Párizsban szerzett szifilisze volt.
Erre utal például az akkoriban kizárólag erre használt Salvarsan-kezelése. Mások szerint Sztálin mérgeztette meg elődjét.
Felravatalozása a szovjet rezsim ízlésének megfelelően színpadias eszközökkel történt, milliókat mozgósítottak, hogy nyilvánítsák kegyeletüket és a csikorgó hidegben százezreket hajtottak el sűrű menetben a diktátor ravatala előtt.
A modern történelemben példátlan módon a holttestet a mai napig temetetlenül, bebalzsamozva nézhető meg Moszkvában.
A mauzóleum 1925-ben. A közel száz éve el nem temetett német ügynök bebalzsamozott teste ma is megtekinthető.
A szovjet Politikai Bizottság mintegy 6000 kéziratot és levelet zárolt a nyilvánosság elől: olyan iratokat, amelyek következtetni engedtek a diktátor valós arcára.
Lenin és társai kóros eszméinek Oroszországban és a Föld többi részén legalább százmillió ember esett áldozatul.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
