Lengyelországban feloldják a járványhelyzetet – jön helyébe a készenléti jellegű jogi helyzet

Lengyelországban május 16-tól megszűnik a koronavírus-járvány elleni egészségügyi intézkedések gyors foganatosítása érdekében meghirdetett járványhelyzet, amelyet másik, készenléti jellegű jogi helyzet vált fel – közölte pénteki sajtóértekezletén Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.

Lengyelországban március végén már feloldották az összes járványügyi korlátozást, kivéve az egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező maszkviselést. A korlátozások bevezetését lehetővé tevő járványhelyzetet 2020. március 20-án vezették be.

A járványhelyzetet hivatalosan új jogi forma, a járványügyi vészhelyzet váltja fel. Erről Niedzielski a pénteki sajtóértekezletén elmondta: ez "bizonyos törvényhozói készenlét" fenntartását teszi lehetővé, egyben viszont jelzi, hogy a helyzet "határozottan jobb", a kockázatok alacsonyabbak.

Hírdetés

A vészhelyzet legalább szeptemberig marad érvényben, az a hónap lesz ugyanis "valódi tesztje annak, hányadán is állunk a járvánnyal" – fogalmazott a miniszter.

Az aktuális járványügyi adatok kapcsán Niedzielski megerősítette: a az újonnan diagnosztizált fertőzések száma folyamatosan csökken, pénteken a mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban 611 új koronavírus-fertőzést mutattak ki. Egyre alacsonyabb a kórházi kezelésre szoruló Covid-19-betegek száma is, jelenleg megközelítőleg ezer személyt ápolnak kórházban. Az orvosok az ő esetükben is a betegség könnyebb lefolyásáról számolnak be – tudatta az egészségügyi tárca vezetője.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »