Lengyel utcaművész alkotását avatják fel hétfőn

A lengyel EU-elnökség kulturális programsorozatának záróakkordjaként adják át hétfőn Erzsébetvárosban az Akácfa utca 27-29. szám alatt található lakóház új tűzfalfestményét, amelynek tervezője egy FINER nevű lengyel street-art alkotó – tájékoztatta a budapesti Lengyel Intézet csütörtökön az MTI-t.

Felidézték, hogy nem először kapnak lehetőséget bemutatkozásra lengyel művészek Budapesten, hiszen a Színes Város Csoport meghívására 2014-ben Cekas, 2016-ban pedig Sepe és Chazme festettek tűzfalképet, amely ma is látható a ferencvárosi Lenhossék utca és az Üllői út sarkán.

Hírdetés

Ezúttal egy újabb lenyel alkotóval, FINER-rel bővül a sor. A street art művész jellegzetes kézjegyét viselő falfestmény „egyszerű, kommunikatív elemekkel, játékos formában ragadja meg a nagyvárosi vadon természetes és épített környezetének összetett viszonyát” – olvasható a közleményben, amely szerint a falfestmény motívumai között Varsó és Budapest panorámájának jellegzetes elemei is felbukkannak, szimbolikus hidat képezve a két ország között.

Az utóbbi évtizedekben a lengyel urban art gyorsan fejlődő, izgalmas jelenséggé vált. A művészeti ág lengyel képviselői ott vannak a világ élvonalában, radikális, merész formai világukkal sikerült egyedi és karakteres stílust kialakítaniuk az urban art széles spektrumán belül – hangsúlyozták.

A projekt – amelynek kurátora Cezary Hunkiewicz szociológus, animátor – a lengyel Adam Mickiewicz Intézet, a budapesti Lengyel Intézet és a Színes Város Csoport együttműködésében, Lengyelország Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumának támogatásával valósul meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »