A lengyel származású professzor és költő (vagy költő és professzor?) Konrad Sutarski könyvéről írja Magyar Levente, hogy a Lengyelország történelme magyar vonatkozásokkal című könyvnek missziója van. Pótolhatatlan veszteség érne bennünket, ha a fiatal nemzedékek elesnének ennek a közös múltnak a megismerésétől.
Aki nem becsüli és nem értékeli nagyra saját múltját – olvashatjuk Sutarski aforizmaszerű válaszát –, nem képes tisztelettel viseltetni a jelenvalóság iránt, sem pedig jogot formálni a jövőre.” Majd így folytatja: „Sekélyessé tenni a létezés minőségét és (nota bene) korlátozni a gondolkodás önállóságát, az ilyen jelenségek a totalitárius rendszerek kezére játszanak, de ma mindenekelőtt a nemzetek felszámolására törekvő globalizmuséra. Ez utóbbi igyekszik maga alá gyűrni Európa népeit, köztük a lengyelt és a magyart is.”
Magyarország újonnan megválasztott elnöke, Novák Katalin első útja Varsóba, Andrzej Duda köztársasági elnökhöz vezetett. Az orosz–ukrán háború mintha felszínre hozta volna a két nemzet politikai vezetőinek merőben eltérő viszonyát ehhez a furcsa proxyháborúhoz.
A különbség a történelmi előzményekből fakad. Lengyelországot történelmileg traumatizálta az ország létét többször is fenyegető orosz veszély, s ez határozza meg a háborúhoz való viszonyukat. Ebből Magyarországnak is kijutott, bár a második világháború után már inkább szovjet birodalmi terrorról beszélhetünk. Sztálin templomokat robbantó barokkjáról.
A Piastok és az Árpád-kori magyar és lengyel királyok uralkodtak váltakozva a magyar és lengyel trónon (mikor hogyan), majd 1576 után, már a „választott királyok” korában lengyel királlyá koronázott Báthory Istvánnal a harmadik lengyel-magyar unióval folytatódott ez a két nemzet emlékezetében dicső múltként tovább élő tradíció.
Nem tudni pontosan, mi minden szerepelhetett Novák Katalin és Andrzej Duda elnökök tárgyalási programjában, de annyi több, mint sejthető, hogy a (talán csak látszatra?) megingott kölcsönös bizalom helyreállítása volt a cél.
A lengyel-magyar összetartozás tartósan fontos marad mindkét ország számára, hiszen az Európai Unió „progresszív” ideái ma már leplezetlenül a nemzetállamok eltörlését célozzák, a pénzügyi háttérhatalom vezénylete alatt. Az EU által erőltetett „progresszió” az európai emberi létezés, a civilizáció és a kultúra alapértékeit támadja, az Isten, Haza, Család alapértékek forognak veszélyben.
Ezt Konrad Sutarski nem kis aggodalommal így fogalmazta meg:
Olyan alapvető ismeretek elsajátításának a szükségességét is kétségbe vonják, mint a kézírás vagy a számolás tudománya, ha rendelkezésünkre állnak a számítógépek, amelyek hibátlanul adják vissza a legkitűnőbb irodalmi műveket, a szorzótáblát. Miért kellene ismernünk (emlékezetből tudnunk?) a nemzetek és országok történelmét?”
Íme a globális agymosás át sem gondolt (vagy nagyon is átgondolt?) tervezete. Mert azért mégis mi történhet büszke posztmodern öntudatunkkal egy áramszünet vagy az erőtér eltűnése esetében? Fordított fejlődési irány?
Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagászról 1706-ban még joggal elmondhatta életrajzírója, M. Adam:
Csodálni való, hogy a világnak ebben a félreeső zugában, szükséges műszerek nélkül (magasrendű személyi képességek birtokában!) precíz és bonyolult matematikai számításokat végzett. Egyetlen eszköze: három fenyődeszka, melyeket saját ötlete szerint összekapcsolt és tintával beosztást készített rá.”
(A fromborki erődítményről van szó, akkoriban itt dolgozott Kopernikusz.)
Ilyen eszközökkel képes volt a magasságok titkaiba hatolni! Biztosan nem a brüsszelihez fogható szellempusztító „progressziónak” köszönhetően.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/22. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »