Lemondott Palkovics László, energiaügyi kérdések állnak döntése hátterében

Lemondott Palkovics László, energiaügyi kérdések állnak döntése hátterében

A 24.hu kormányzati körökből származó információja szerint valósak a Palkovics László lemondásáról szerdán beindult hírek, a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetőjének lemondását Orbán Viktor miniszterelnök már el is fogadta, sőt Palkovics a gyors távozását már be is jelentette a minisztériumban.

A lap kormányzati forrásai szerint

a lemondás hátterében az áll, hogy a miniszterelnök elfogadta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, amelyben egy külön energetikai minisztérium felállítását indítványozta. Ez viszont azt is jelenti, hogy Palkovics tárcáját megfosztják az energiaügyek felügyeletétől.

Hírdetés

Palkovics viszont ezt nem fogadta el, a hírek szerint a minisztérium vezetői előtt azt mondta:

Nem erre szerződtem.

Palkovics László 2014 óta volt az Orbán-kormány tagja. Először az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól átvette a közoktatási feladatokat is. A negyedik Orbán-kormányban az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette eddig.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »