Lemondott a DK-s alpolgármester

Nemes Lászlóra az elmúlt időben több botrányos ügy is kezdett ráégni. Pesterzsébet DK-s alpolgármestere végül bejelentette lemondását.

„Lemondok az alpolgármesteri tisztségemről. Köszönöm azoknak, akik az elmúlt években támogattak!” – ezt a szűkszavú bejegyzést tette közzé Nemes László pénteken a Facebook-on.

 

A DK pesterzsébeti alpolgármesteréről korábban a közélet átláthatóságáért dolgozó Adatradar internetes portál derítette ki, hogy taxikártyájával másfél millió forintnyi összeget fizettek ki 2019 óta. Az Adatradar által megismert számlákon azonban sokszor nem a politikus neve szerepelt. A portál cikke szerint Nemes László lánya előszeretettel látogatta Budapest belvárosának szórakozóhelyeit apja taxikártyájával.

Hírdetés

 

Az alpolgármester ráadásul 2019 óta két és fél millió forintért vásárolt üzemanyagot hivatali kártyájával.

 

A Magyar Nemzet szombati cikkében emlékeztetett: Nemes Lászlót a helyi Fidesz, majd saját önkormányzata is feljelentette, Szabados Ákos polgármester pedig belső vizsgálatot indított az ügyben. Bár a DK-s alpolgármester egymillió forint körüli összeget visszautalt az önkormányzat számlájára, a jegyző jelezte, hogy egyelőre vizsgálják, mi a jogszerű teendő a befizetéssel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »