Száz éve, 1916. október 26-án született Francois Mitterrand, Franciaország első baloldali és leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke. 1995 májusában köszönt le tisztségéről, hétpecsétes titkai csak ekkor kerültek napvilágra.
A Bordeaux közelében fekvő Jarnacban született egy katolikus középpolgári családban, apja állomásfőnök volt. A párizsi egyetemen végzett jogot és politikatudományt. Fiatalon a jobboldali eszmékkel rokonszenvezett. A második világháborúban gyalogsági őrmesterként szolgált. Franciaország 1940-es német megszállásakor sebesülten hadifogságba esett, a fogolytáborban ismerkedett meg a szocializmussal. Több alkalommal kísérelt meg szökést, hatodszorra sikerült hazajutnia szülővárosába, amelyet a kollaboráns Vichy-kormány tartott ellenőrzés alatt. A rendszer tisztviselője lett, még ki is tüntették, de közben segítette az ellenállókat is. Múltjának erről az időszakáról heves viták folynak, ő azt állította, hogy a kitüntetést nem vette át. 1943-ban végleg átállt az ellenálláshoz, Morland kapitány néven szervezte a volt hadifoglyok országos mozgalmát. A letartóztatás elől sikerült külföldre szöknie, 1944-től tagja volt Charles de Gaulle első emigráns kormányának, de a tábornokkal már ekkor igen feszült volt a viszonya.
1946-tól a centrista UDSR párt színeiben politizált, a IV. Köztársaság több kormányában töltött be miniszteri posztot. Egyre inkább balra tolódott, 1958-ban már a politikába egy évtized után visszatérő de Gaulle kormányfői kinevezése ellen szavazott. Az V. Köztársaság ellenzékének egyik vezéralakja lett, saját pártját 1965-ben alapította meg. Ugyanebben az évben a szocialisták és a kommunisták közös jelöltjeként indult az elnökválasztáson, és meglepetésre második fordulóra kényszerítette de Gaulle-t. Pártja 1971-ben egyesült a Szocialista Párttal, amelyet Mitterrand tíz éven keresztül irányított, 1972-től egy évtizeden át a Szocialista Internacionálé alelnöke volt. A hőn áhított elnöki tisztségről 1974-ben is lemaradt, bár csak hajszállal maradt alul Giscard d’Estaing-nel szemben, de 1981-ben már biztos győzelmet aratott a megosztott jobboldal felett.
Franciaország első szocialista köztársasági elnöke tizennégy éven át volt az Élysée-palota lakója, 1988-ban ugyanis újabb hét évre megválasztották. Első intézkedéseként választásokat írt ki, és az új, baloldali többségű kormánnyal – amelybe a kommunistákat is bevonta – reformokba kezdett. Ezek közé tartozott a halálbüntetés eltörlése, a munkaidő rövidítése, a minimálbér emelése, államosítások sora, a szociális juttatások emelése. A romló világgazdasági helyzet és a meglóduló infláció miatt azonban hamarosan kénytelen volt a gazdasági szigor politikájához folyamodni, a kommunisták távoztak a kormányból, a párt ezután már nem játszott komoly szerepet a francia politikai életben. 1986-ban a jobboldal visszaszerezte a parlamenti többséget, ezért „társbérletre” kényszerült Jacques Chirac kormányfővel.
Második elnöki periódusában öt évig szocialista, majd utolsó két évében ismét jobboldali kormánnyal kellett együtt dolgoznia. Gazdasági téren ekkor már komoly kudarcokat kellett elkönyvelnie, nem sikerült megteremtenie az időtálló francia szocialista modellt. Ugyanakkor olyan, kezdetben bírált hatalmas beruházásokat hozott tető alá, mint a Csalagút, a Louvre előtti üvegpiramis és a Défense negyed új Diadalíve. Külpolitikai téren támogatta Spanyolország és Portugália csatlakozását az Európai Közösségekhez, továbbá az Európai Unió létrehozásáról szóló 1992-es maastrichti szerződés megalkotását. A német egyesülés elkerülhetetlenségét viszont nem ismerte fel, a német-francia viszony fagyosabbá vált. Jó kapcsolatot ápolt az Egyesült Államokkal, támogatta az első Öbölháborút, de az amerikai tömegkultúra behatolását igyekezett feltartóztatni.
Francois Mitterrand 1995 májusában köszönt le tisztségéről, hétpecsétes titkai csak ekkor kerültek napvilágra. Elnöksége végén elismerte, hogy már közvetlenül megválasztása után, 1981-ben diagnosztizálták prosztatarákját. Ezt államtitokká nyilváníttatta, s bár orvosai csak hónapokat jósoltak neki, mindkét mandátumát kitöltötte. Évtizedeken át sikerült eltitkolnia kettős életét is. Mitterrand 1944-ben vette el feleségét, Danielle-t, akitől két fia született. A „hivatalos” család mellett azonban volt egy rejtett is: hat évvel elnökké választása előtt lánya született művészettörténész barátnőjétől, haláláig bensőséges kapcsolatot tartott velük, rendszeresen látogatta és támogatta őket. A három nő, akit szeretett, a temetésén találkozott először és utoljára. Szintén magánéleti érdekesség, hogy az elnök egyik kedvenc filmje Fábri Zoltán Körhintája volt. A leghosszabb ideig hivatalban lévő francia elnök a rákkal folytatott küzdelme 1996. január 8-án fejeződött be, Párizsban hunyt el.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
