Lelki közösséggé formálódni – Családakadémia Válon

Lelki közösséggé formálódni – Családakadémia Válon

Január harmadik hétvégéjén, 20–22. között Válon tartották a CSAK22 (Családakadémia) évfolyam idei első találkozóját. Az alábbiakban Berkes Ákos és Cecília beszámolóját olvashatják a hétvégéről.

Rendhagyó hétvége volt abban a tekintetben, hogy péntektől vasárnapig hosszabb időt tölthettünk együtt. Nagy lelkesedéssel indultunk útnak a korábbi alkalmak élményei, tapasztalatai után.

A hétvégén három előadást hallgathattunk meg: A mi házunk, a mi várunk című előadáson az előadók segítségével a házasságra otthonunkként tekintettünk, képzeletben végigsétálhattunk a házasságunk helyiségein; szombaton délután pedig a szentté válás házaspárként általunk is járható útjáról hallottunk, ami a folyamatos önnevelés által lehetséges. Végül egy interaktív előadásban gyakorlati útmutatást kaptunk arról, hogyan hallgassuk meg társunkat teljes nyitottsággal. Számunkra a legfontosabb mondanivalója volt, hogy a házastársi kommunikációban elsősorban szívünkkel legyünk jelen, és társunk problémájáról ne csak tényszerűen gondolkozzunk.

Az előadások utáni házastársi beszélgetésekben egymásra tudtunk hangolódni és próbáltunk arra figyelni, miként tudjuk a házasságunkat építeni a hallottak alapján. Otthon ritkán adatik meg, hogy egy hétvége alatt három teljes órát kettesben töltsünk, sétálva, egymásra figyelve. Nagyon hálásak vagyunk ezért a gyerekfoglalkoztatóknak, akik gyermekeink kellemes és hasznos időtöltéséről gondoskodtak példaértékű lelkesedéssel.

Szombaton a közös szentmisén Németh László atya a béke fontosságáról szóló szentbeszéde után kértük a Jóisten áldását a közös munkánkra és családjainkra. A szentmise megünneplésében gyermekek és felnőttek is részt vehettek ministránsi és zenei szolgálat vállalásával.

Hírdetés

Számunkra a CSAK hétvége nagyon értékes része, amikor a megosztó körökben a résztvevő házaspárok nehézségeiben és örömeiben osztozhatunk. Ezekből mindannyian gazdagodhatunk és közben lelki közösséggé formálódunk.

A vasárnapi ebéd után indultunk haza és bízunk benne, hogy a lelki élmények élnek majd bennünk és mindennapi feladatainkat a következő hetekben nagyobb lelkesedéssel és örömmel tudjuk teljesíteni.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Bartal Gergő és Orsi

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »