Lelki csődhelyzet

Lelki csődhelyzet

Most, hogy a hetvenöt éves bácsika egyszerre kaphatja meg az oltást a tizenkilenc éves taxis unokájával, mert a csoportbesorolás szerint egyformán veszélyeztetettek, kitörni látszik a káosz. Ami érthető is, hiszen életről-halálról van szó, és egyre többen érzik, hogy a sorsuk nem a saját kezükben van.

Valószínűleg minden szociológia-tankönyvben szerepel, hogy ha feszültséget akarunk kelteni egy társadalomban, és nem az anyagiakkal összefüggésben tesszük ezt, akkor osszuk generációs csoportokra a népességet, és fordítsuk ezeket a csoportokat egymás ellen. Vagy állítsunk fel fontossági sorrendet az egyes szakmák, foglalkozások között. Kormányfőnk, aki másolta a diplomamunkáját, ezért kevés tankönyvet kellett forgatnia, nem tudhatja ezt (sem), így most nyilván csodálkozik a reakciókon.

Az emberi kapcsolatokat könnyen megmérgezheti az a tudat, hogy vannak köztünk értékesebbek, akik hamarabb megkapják az oltást és kevésbé értékesek (bocsánat: kevésbé veszélyeztetettek), akiknek várniuk kell, nem tudni, meddig. Ráadásul amióta európai szinten pedzegetik, hogy az értékesebbek nyáron már utazhatnak, szabadabban élhetnek, még puskaporosabb a hangulat. Persze, aki mostanra anyagilag csődhelyzetbe került, vagy elveszítette a munkáját, az úgysem tudna utazni, úgyhogy nyugodtan várhat még…

Hírdetés

De nem szeretnék cinikus lenni, inkább leszek realista. Tudják, az az igazság, hogy ha a szeretteim közül bárki meghal vagy súlyos állapotban kórházba kerül az elkövetkező pár hétben, hónapban, akkor nemcsak a kormányt fogom hibáztatni, hanem mindazokat, akik valamilyen úton-módon „eléjük tolakodtak” a sorban. Tudom, hogy előbbre lehet kerülni, hiszen az előző rendszerben, a tolakodás Mekkájában szocializálódtam, és ezt a mostanit is kiismertem már valamennyire. A tartalékosok listája például tájainkon uram-bátyám módon is kezelhető, és nyilván mindenki emlékszik még arra, amikor teniszcelebünk a férjével együtt véletlenül összetalálkozott a vakcinával a kórház folyosóján. Szóval, ha a rokonaimmal, barátaimmal bármi történik, én bizony kimegyek tüntetni. Már ha életben leszek.

Alig hittem el a minap, hogy Németország legnagyobb légitársasága is beszáll a vakcinaturizmusba: hetente járatot kívánnak indítani Frank-furtból Moszkvába. Állítólag már a tranzitzónát is kijelölték a Moszkva melletti domogyedovói repülőtéren, ahol a járatok utasait beoltanák az orosz vakcinával. Amint megkapták az oltást, repülnek is vissza, hivatalosan be sem lépnek Oroszország területére. Mivel két dózis szükséges, két ilyen útra fizetnek be, az ár kétezer euró, plusz húsz euró a vakcináért. Lám, Németország gyógyszeripari nagyhatalom, mégis lassan haladnak az oltással, és vannak, akiknek sürgős, mert mennének nyaralni. És ahol ilyesmire van kereslet, ott megjelenik a kínálat is.

Helyrehozhatatlan deformációkat okozhat a társadalomban ez az állapot. Szomszédokat, rokonokat, barátokat fordíthat egymás ellen. Évtizedek múlva is ezt fogják elemezni a szociológusok. Már ha lesz még emberiség.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »