Lélektől lélekig Nánán

Lélektől lélekig Nánán

A régi hagyományt felelevenítve zenés beszélgetésre hívta a Csemadok és a Szülőföldért polgári társulás a nánaiakat és a környékbelieket, hogy jobban megismerjék a községből származó vagy ott élő különleges embereket.

Dániel Erzsébet szervezőtől megtudtuk, a kétezres évben kezdték bemutatni ezeket a különleges életpályájú embereket, akik valamilyen módon kötődnek a községhez.

„Onnan jött az ötlet, hogy az emberek alig ismerik egymást, az elszármazottakat meg különösképpen nem. Az is nem titkolt szándékunk, hogy olyan embereket állítsunk példaképnek, akik magyar iskolába jártak, elérték, céljukat és emellett tesznek a közösségért is” – mondta el a rendezvényről Dániel Erzsébet. Hozzátette, most azért szervezték zenésre a beszélgetést, mert bemutatásra kerül többek közt a Dallamvilág zenész párosa, akik a farsangi szórakozáshoz a zenét is szolgáltatják.

Az összejövetelen résztvevők többet megtudhattak Pohori Tamás vállalkozóról, aki Nána szülöttje. Kőhídgyarmaton él, a köz érdekében ott építette fel a Szent István Egészségközpontot, ahol biobolt és konferenciatermek is találhatók. A központ udvara kézművesműsorok állandó színhelye.

Hírdetés

Bemutatkozott a Dallamvilág párosa Schürger Zsuzsa és Mikony Péter, akik már tíz éve élnek a faluban. Prágától Kassáig járják a magyar közösségeket, sikereiket sokan követik. Ők az idáig vezető útról meséltek.

Bottyánné Dudok Szilvia szintén Nánán nőtt fel, a párkányi Magán Kereskedelmi Akadémia mesternője. Szilvia és diákjai is sikert sikerre halmoznak a hazai és nemzetközi versenyeken a szakácsművészet terén.

Nánai születésű Nyitrainé Csesznak Angelika is, aki a gyógyszerész asszisztens pályától jutott a gyógynövények világába. Mára manufaktúrájában maga termeszti és dolgozza fel a gyógynövényeket.

Pál Erik mozdonyvezetőként dolgozó fiatal családapa, aki hitével, példájával erősíti a keresztény közösséget. A gyermekekkel begyakorolta a rózsafüzér tizedeit, s most már ők imádkozzák a szentmisék előtt. Zarándokutakat szervez, elkészítette a csaknem kétméteres zarándokkeresztet. Jelenleg teológiai tanulmányokat folytat.

A nánai közösség életképességét mutatja, hogy a rendezvényen sokan voltak, és a közös asztalon jó borokkal és farsangi finomságokkal kedveskedtek egymásnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »