Lehullott az álarc – persze nem először a történelem során, de jó lenne remélni, hogy ezúttal most már véglegesen. Háború, gazdasági összeomlás, káosz – mindez borzalmas, de azért egyetlen előnyük van a válságoknak, vészhelyzeteknek: egyre bonyodalmasabb lesz a régi színjátékkal ámítani a közönséget, és mindenkiről egykönnyen kiderül, kicsoda is a ténylegesen.
Persze a „hazugság világkorszakának” (Drábik János) hamis narratíváit előállító médiumai majd gondoskodni fognak arról, hogy a „király” ne mutatkozzon meg a maga pőre valóságában. Amit ugyanis az úgynevezett nyugati világ – annak látható vezetői, értelmisége, médiája és az orránál fogva vezetett közvélemény – művel az „orosz-ukrán háború” kezdete óta, teljesen egyértelműen világít rá a tényre: a Nyugat hivatalos ideológiája, melynek középpontjában a „demokrácia”, az „emberi jogok” a „tolerancia” és a „szabadság” hangoztatása áll, teljességgel hazug. Joggal gyaníthatjuk: a felvilágosodás, a liberalizmus „szent” eszméi már megszületésük idején sem szolgáltak más célt, mint hogy a paraszti tömegeket és a szegényebb városlakókat a „feltörekvő polgárság” mögött sorakoztassák fel a nemesi és egyházi elitek elleni harcban.
Persze a gondolkodó elmék már réges-régen rámutattak a „modern Nyugat” történelmi léptékű hazugságaira. Megtették ezt keresztény, konzervatív gondolkodók a felvilágosodásnak nevezett eszmeáramlattal küszködve, majd a fasizmus, illetve a nemzetiszocializmus ideológusai is hasonlóképpen lerántották a leplet a „liberalizmus” és a „demokrácia” álságos természetéről. A második világháború után a „karanténba” szorított jobboldali radikalizmus próbálta – a „nácizmus” rávetülő árnyéka miatt persze óvatosan – felhívni a figyelmet a nyugati és az ellenpólusaként létrehozott kommunista világ „létszerveződési modelljének” képtelen ellentmondásaira. Mindennek ellenére a kommunista zsarnokság alól felszabaduló kelet-európai államok népei ájult bódulatban zuhantak a „demokratikus népek családjának féltőn óvó karjaiba”. Voltak persze néhányan, akik már 1990 táján felhívták a figyelmet: a „nyugati integráció” lényegében semmi más, mint a globális pénzoligarchia uralta „amerikai” birodalom hatalmának kiterjesztése a térségre, ráadásul gazdasági fejlődés, jólét és szabadság helyett brutális kifosztás, nyomorba döntés vár ránk, a szabadságjogok megteremtése pedig merő illúzió. Csakhogy aki kétségeit merészelte hangoztatni a „nyugati értékek” megkérdőjelezhetetlenségével kapcsolatban, legott szélsőjobboldalinak és nácinak lett nyilvánítva. A nyugati világon az elmúlt években végigsöprő őrület (migránssimogatás, klímahiszti, BML-mozgalom, LMBTQ-kultusz), majd az „ukrán-orosz háború” nyomán csúcsra járatott, öngyilkos elmebaj és vad ökölrázás egyértelműen igazolta a radikális jobboldal álláspontját.
Nyugaton immár teljesen nyíltan, szinte kéjjel tipornak lábbal minden olyan eszményt, amelyet immár több száz éve – szavakban legalábbis – a „legszentebb” értékeknek tartanak. Nem „szent” többé a magántulajdonhoz fűződő jog: az „orosz oligarchákat”, de orosz cégeket, bankokat is bármiféle gátlás nélkül meg lehet fosztani vagyonuktól. Vajon mikor jutunk el oda, hogy „Putyin támogatóit”, az „orosz propaganda terjesztőit” is földönfutóvá teszik? Hol lesz ezen az úton megállás? Nem „szent” többé a szólás- és sajtószabadság eszménye sem: évtizedekkel ezelőtt még „csak” az önkényesen fasisztának, nácinak bélyegzett pártokat, közéleti szereplőket zárták „karanténba”.
A szabadságjogok eltörlésének útján a következő jelentős lépés az úgynevezett holokauszttagadás büntethetőségének törvénybe foglalása volt. Mivel senki sem tiltakozott, a végzetes folyamat fölgyorsult: most már ott tartunk, hogy a nyugati világban súlyos következményekkel számolhatnak mindazok, akik nem a „hivatalos narratívát” hangoztatják a homoszexuálisokkal, az LMBTQ-mozgalommal, a feminizmussal, a migránsokkal, a kiemelten védett kisebbségekkel (zsidók, cigányok, négerek, bevándorlók), az „ukrán-orosz háborúval” és általában Oroszországgal kapcsolatban. Mi következhet még? Weboldalak, újságok betiltására eddig is volt példa (gondoljunk csak a Kuruc.info elleni képtelen hajtóvadászatra sok-sok évvel ezelőtt), most viszont az „eltörléskultúra” néven elhíresült idiotizmusra és a „tényellenőrzésnek” elnevezett világcsalásra támaszkodva rezzenéstelen arccal tiltanak le „orosz propagandát” terjesztő televíziókat, híroldalakat a „nagy demokraták”. Elnézve a „liberalizmus” mélyén megbúvó képtelen és pusztító gyűlöletet, egészen bizonyosan nem fognak megállni, és újabb korlátozások következnek. Persze csak a „mi érdekünkben”. Csakis azért, hogy megvédjenek a „náciktól”, a „rasszistáktól”, a „homofóboktól”, a „vírustagadóktól”, az „összeesküvés-elméletek”, valamint az „orosz propaganda terjesztőitől”. De vajon kik fognak még felkerülni a „bűnös gondolatokat” hirdetők listájára?
Mindemellett lábbal tiporják ezek az anyaszomorítók a „kisebbségek védelmének” oly sokat hangoztatott eszményét is. Persze az árulkodó jelek láthatóak voltak évtizedekkel korábban is, csak éppen a jobboldali radikálisokat leszámítva mindenki nagyvonalúan elsiklott a vérforraló tények felett. Így például halk hümmögésen túl senki nem kezdte el üvöltve verni az asztalt, amiért az EU-éretté nyilvánított Csehország és Szlovákia jogrendjében továbbra is zavartalanul ott éktelenkednek a súlyosan magyar- és németellenes Benes-dekrétumok, Romániában, a „demokratikus mintaállam” szintjére emelt Ukrajnában, illetve Szerbiában pedig napi szinten sértették és sértik meg az őshonos magyarság emberi jogait. De az „európai értékek” megtartása felett őrködő Európai Uniónak, de a Soros György járszalagján csüngő liberális értelmiségnek és politikusoknak egyetlen szava sem volt az ukrajnai orosz lakosság üldözéséhez sem, miképpen az őshonos európai kisebbségek jogaira is nagy ívben tesz úgy az EU-vezetése, mint a magát liberálisnak hazudó politikai elit. Azonban ha a zsidó, a cigány kisebbségek érdekeiről, vagy a bevándorlókat ért vélt vagy valós érdeksérelemről van szó, az egész libsi bagázs haptákba vágja magát, vagy éppen krokodilkönnyeket ont…
Ami pedig a „hatalmi ágak elválasztásának” mélységesen liberális és demokratikus elvét illeti… nos, a naiv széplelkeken és ostobákon kívül, létezik bárki a nyugati világban, aki szerint Montesquieu nevezetes Törvények szelleme című művében megfogalmazott követelmények bárhol is ténylegesen érvényesülnek a nyugati világban? „Fékek és ellensúlyok rendszere”, a „negyedik hatalmi ágként működő” és a másik három hatalmi ágat „ellenőrző független média”, melyeknek hiányát róják fel Magyarországnak az Európai Unió részéről! A már jó ideje működő, habár láthatatlan világkormány államapparátusaiként működtetett Soros-féle NGO-k és egyéb hálózatok (például a szabadkőműves szerveződések) ugyanis nem csupán a gazdaságot, a médiát, a kultúra intézményeit, így az iskolákat és az egyetemeket uralják, de keresztül-kasul szövik hálójukat a nemzetállamok bürokráciáiban, továbbá az „érzékenyített” igazságszolgáltatás területén is. Ha így haladunk tovább, egy szempillantás alatt új életre kel az újkor első évszázadainak abszolutizmusa, a kommunisták zsarnokságát is megszégyenítő, egy központból irányított globális állam. (Ez lenne ugye a „Great Reset”, amely a kétséges eredetű járványok segédletével még gyorsabban „elindítható”.)
A hivatalosan a háború nyomán (valójában a nemzetek feletti bankárelit aljas játszmái következtében) előálló globális válsághelyzet némiképpen megvilágításba helyezte a Fidesz-vezette magyar kormány tevékenységét is. Radikális nemzeti körökben mindig is éltek fenntartások a Fidesz tényleges céljaival, valóságos jellegével kapcsolatban. A dilemma ugyanis a következő: vajon a Fidesz az államok feletti hatalom markában van-e, és csak megtévesztésként játssza el a nemzeti párt szerepét, vagy éppen ellenkezőleg, azt a bizonyos misztikus háttérhatalmat vezeti félre a „zéró toleranciával”, az antiszemitizmus elleni lankadatlan küzdelemmel, cigánysimogatással, nácizással, időnként eleresztett liberális lózungokkal, mostanában pedig az „orosz agresszió” szórványos emlegetésével? Nos, a Fidesz-kormányt sok esetben érheti kritika a nemzeti radikális erők részéről súlyos megalkuvásai miatt. Ezúttal azonban – egyelőre legalábbis – az Orbán Viktor vezette kabinet jó úton jár: a kormányzat határozott kiállása az Oroszországot térdre kényszeríteni hivatott öngyilkos európai olajembargóval szemben, a viszonylag olcsó benzin biztosítása kizárólag a magyarok számára, a multik és a bankok extraprofitját megcsapoló különadók kivetése, valamint a Kirill pátriárka érdekében történő felszólalás (ami nem csupán a vallásszabadság melletti állásfoglalás, de fricska is az egész hazug oroszellenes hazugságkampány kiagyalóinak is) a magyar nemzeti érdekek szempontjából megfelelő intézkedésnek tekinthető. Hogy meddig tart ki a miniszterelnök a vérszomjas és fanatikus „globálnyikok” átkozódása és acsarkodása közepette? Nem tudhatjuk. (A „vérszomjas és fanatikus globalnyikok” ugyanúgy ama némiképpen misztikussá formált államok feletti hatalom alkotásai, mint elődjeik, a jakobinusok és a kommunisták. A nemzeti és vallási fanatikusokat ezzel szemben a „deep state” minden eszközzel irtani szeretné, de amíg e téren nem éri el a célját, érdekeinek megfelelően fel is használja őket: jó példa erre az iszlám fundamentalizmus, például az Iszlám Állam, illetve az ukrán „nácik”, akik a globális bankárelit akaratát beteljesítve áldozzák föl életüket.)
Miközben a radikális jobboldal joggal ismeri el Orbán Viktor kiállását a liberális őrület különböző formáival szemben, amennyiben a kormány őszintén és hátsó gondolatok nélkül, határozottan cselekszik (pártpolitikai megfontolások miatt a Mi Hazánk mozgalom nyilvánvalóan csínján bánik a Fidesz dicséretével, nehogy a kormánypárt „fiókpártjának” nevezzék), ugyanakkor természetesen nem hallgathatjuk el fenntartásainkat sem.
Ami az Ukrajnában zajló háború ügyét illeti: meglehet, az újdonsült köztársasági elnök asszony előre megbeszélt forgatókönyv alapján mondja fel az oroszellenes libsi „narratívát”. Budaházy György ügyében azonban nem tehetünk engedményeket! Teljesen függetlenül a Fidesz-kormánynak a nemzeti érdekeket ténylegesen szolgáló lépéseitől, minden lehetséges alkalommal és fórumon ki kell mondani és követelni kell: szabadságot Budaházy Györgynek és az ártatlanul megvádolt hazafiaknak!
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
