A Sant’Egidio közösség szervezésében a józsefvárosi Szent József-templomban ökumenikus, vallásközi imádságot tartottak augusztus 2-án, a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottságának elnöke vezette.
„2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét súlyosan megsebesítették” – talán ezek azok mondatok, amelyeket hallgatva évről évre az ökumenikus imádságon a leginkább szíven üti az embert, mennyire drámai, ami 2008–2009-ben történt Magyarországon. Meghalt egy ötéves, ártatlan kisfiú. A kilenc merényletből álló sorozat elkövetőinek legfiatalabb áldozata, akinek a családtagjai minden évben ott ülnek a templom első padsoraiban, barátaivá váltak a Sant’Egidio közösség tagjainak, akik nem akarják, hogy elfeledjük őket, az ártatlan áldozatokat, akiknek az életét oktalan gyűlölet oltotta ki. Ahogyan barátaikká váltak a kislétai Balog Mária családtagjai is, akik szintén minden évben eljönnek a megemlékezésre.
A másik különösen drámai pillanat sok éven át Fahidi Éva tanúságtétele volt: a holokauszt túlélője fültanúja volt 1944-ben Auschwitzban annak a szörnyű, jajszóval teli éjszakának, amikor felgyújtották a cigányok barakkját. Tavaly súlyos betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen, idén pedig már nincs az élők sorában. Hiányoztak a szavai, amelyekkel felelevenítette azt a szörnyű éjszakát, augusztus 2-át, amelyen a halálba küldték Auschwitzban a cigány barakk lakóit. Bölcsességgel és szeretettel teli szavai voltak, felhívta a figyelmet arra, hogy a gyűlölködés szavai milyen nagy tragédiába torkollhatnak, figyelmeztetett az egyházak felelősségére és közelségéről biztosította a romákat, akikkel összekötötte őt a közös múlt.
Éva néni idős éveinek társa, a Sztehlo Alapítvány egyik alapítója, Andrási Andor őrzi a barátságot a közösséggel, jelenlétével idén is megtisztelte az eseményt.
Az imádságot Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette. Imádsággal szolgált Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Ötvös Joszif görög ortodox parókus a konstantinápolyi egyetemes patriarkátus képviseletében; Dúl Géza, aki 2021-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense volt és Radvánszki Péter rabbi, aki a zsidóságot képviselte. Az imádságon szolgált Dmitro Szidorenko, aki az ukrán ortodox hívek pásztora hazánkban és Michels Antal, a templom plébánosa.
Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse a megjelentek köszöntése után elmondta: a pharrajimosban, a kislétai gyilkosságban folytatódik Káin és Ábel története: „Ábel nevének gyökere a héber hivel, ami annyi, mint fuvallat, lehelet, sóhaj… Könnyű elhessegetni, kiiktatni. A nácik és a kislétai gyilkosok szemében roma áldozataik élete nem jelentett semmit. Káin számára a gyengék, a szegények, az idősek, a betegek, a menekültek élete nem ér sokat. Isten szemében azonban felbecsülhetetlen érték. Istent érdekli az ő sorsuk: »Hol van a testvéred, Ábel?« Káin válasza cinikus: »Talán őrzője vagyok testvéremnek?« Mi most azért jöttünk össze, hogy imádságban megvalljuk: igen,
„Boldogok a békességszerzők” – Székely János püspök szentbeszédében a nyolc boldogság evangéliumából kiemelte:
Krisztus egész élete béketeremtés volt: kibékítette az eget és a földet, kibékítette az embert az emberrel, és ahogyan Pál mondta, saját testében bontotta le a falat zsidók és nemzsidók között.
Felidézte a romák történetét, akik hatszáz éve testvéreink, honfitársaink a Kárpát-medencében. Példákat hozott a történelemből arra, hogy voltak köztük és az uralkodó osztály tagjai között is olyanok, akik a béke útját építették: Mátyás király 1476-ban adómentességet adott a nagyszebeni cigányoknak; 1585-ben a házsongárdi temető fémeszközeit a cigány vajda készítette; az 1600-as évek elején Thurzó György nádorispán arra kérte a földbirtokosokat, hogy oltalmazzák a betevő falatért küzdő romákat, akiknek nincsenek öröklött javaik, városaik…
Ott volt azonban a széthúzás gonosz szelleme is a történelemben: az 1400-as években a Német Birodalomból, 1541-ben az Angol Királyságból tiltották ki a romákat, Észak-Németországban cigányvadászatokat tartottak. 1734-ben Hessenben törvényt hoztak, amely szerint egy cigány holttestéért három tallér a jutalom. 1802-ben hajókon vitték őket tömegesen Dél-Franciaországból Afrikába. A Sátán tervei tomboltak, különösen a második világháborúban. 1942-ben egy országos lapban egy magyar orvosprofesszor kifejezte reményét, hogy alkalom nyílik „fölös számú cigányaiktól megszabadulni”. Ebben az ördögi tervben aztán sokan közreműködtek, Lengyelben 118 ember lőttek egy tóba, 1944 augusztus 2-án pedig Auschwitzban a halálba küldték a romákat.
Székely János a béke építőiről is megemlékezett, mint a francia ferences nővérek, akik beköltöztek az általuk segített romákkal egy német gyűjtőtáborba; Weiss Manfréd, aki sok cigány munkást rejtett el; Apor Vilmos püspök, aki amikor megtudta, hogy kivitték a pályaudvarra a romákat, kiszaladt és megmentette őket mondván, hogy ők zenélnek az egyházi ünnepeken. Tapolcán egy hivatalnok húzta az időt egészen addig, amíg a cigányok megmenekültek az elhurcolástól.
Felidézte egy örökbe fogadott roma kislány történetét, akik gyerekkorában sokat bántottak származása miatt, de amikor felnőve óvónő lett, minden kisgyerek rajta csüngött, és kezdtek begyógyulni a sebei. A kisgyerek szeme tiszta, mint az Istené – mondta a püspök, aki beszéde végén azt kívánta,
Megrendítő névsor következett: a romák elleni támadások helyszíneit, elkövetési módjait, áldozatait sorolták, és kérték az Urat az erőszaktól való megszabadulásért, a szolidaritásért, a békéért, miközben roma és nem roma gyerekek, fiatalok gyertyát gyújtottak az áldozatokért.
Ezt követően Radvánszki Péter rabbi nyitotta meg a könyörgések sorát, megerősítette, hogy mindig emlékezni fogunk az áldozatokra, nem engedjük feledésbe merülni a történetüket.
Fabiny Tamás Radnótit idézte, aki verset írt John Love-ról, a Ku-Klux-Klan által meggyilkolt fiatal amerikai néger költőről: előbb szavakban, majd életében is osztozott ennek a távoli embernek sorsában. Mindkettőjük, ahogyan Balog Mária gyilkosai kezét is a gyűlölet vezette, sorsuk összefonódik, a bűn és a szenvedés téren és időn felül áll – mondta az evangélikus püspök és Isten szeretetébe ajánlotta az áldozatokat.
Ötvös Josziv ortodox parókus szintén Isten nyugalmába ajánlotta az elhunytakat. Dúl Géza könyörgésében arról beszélt, hogy odaléphetünk azokhoz, akikkel nem törődik senki és közelségükben megízlelhetjük az örök élet édességének egy cseppjét hiszen az Úr jelen van minden fájdalomban, hozzá tartozunk a létezés sötét régióiban.
A könyörgéseket követően a közösség kórusának énekével kísérve a hívek mécsest gyújthattak az oltár előtt az áldozatokért. A Miatyánk elimádkozása és a békeölelés után Radvánszki Péter rabbi héber, Dmitro Szidorenko ukrán, Székely János püspök cigány nyelven mondott áldással bocsátotta el a kiengesztelődésért imádkozó gyülekezetet.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
