Szeptember 6-án, az Újpest-kertvárosi Szent István-templom urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra Käfer István irodalomtörténészt, bibliográfust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlovák Intézetének egykori vezetőjét, aki 89 éves korában, augusztus 5-én hunyt el.
A római katolikus temetési szertartást Erdő Péter bíboros, prímás végezte. A gyászszertartáson részt vett és a szentmisén koncelebrált Jozef Haľko a Pozsonyi Főegyházmegye segédpüspöke.
Käfer István 1935. június 3-án született Budapesten, de gyerekkorát részben Érsekújváron töltötte. Itt ismerkedett meg a szlovák nyelv alapjaival, ugyanakkor megtapasztalta a háború utáni Csehszlovákiában uralkodó magyarellenes hangulatot is. A család később visszaköltözött Budapestre. Käfer István nem készült szlavisztikai pályára. Magyar–latin szakra jelentkezett, de a felvételi beszélgetésen polgári származása miatt elutasították. Helyette felajánlották neki, hogy megkezdheti egyetemi tanulmányait magyar–szlovák szakon. Ebből a kényszerű döntésből indult el a magyar és szlovák tudományosságot is gazdagító pályafutása.
Első munkahelye a budapesti szlovák nemzetiségi gimnázium volt, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán megpályázta és elnyerte a magyar nyelvi lektori helyet, később az ELTE Egyetemi Könyvtárában és az ELTE BTK Szlovák Tanszékén dolgozott. A rendszerváltás után lehetősége nyílt önálló szlovák tanszék szervezésére az akkor alapított Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Felismerte, hogy a két nép közötti feszültségek, feldolgozatlan történelmi traumák, gyakran a politika által is táplált tévhitek és előítéletek miatt a tudományos megközelítés mellett a lélektani háttérrel is törődni kell, mert sem az ádáz ellenségeskedés, sem a megalkuvás nem visz közelebb egymáshoz. Alapvető meggyőződése volt, hogy a régi korokban a szlovákság története, kultúrája, fájdalmai és sikerei szorosan összeforrtak a magyarságéval.
Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
Kedves Gyászoló Testvéreim!
1. A mai szentleckében azt olvastuk: „Ha Krisztussal meghalunk, vele élni is fogunk, ha vele szenvedünk, majd vele uralkodunk”. István testvérünk élete utolsó éveiben sokat szenvedett, de hűséges maradt hitéhez és ahhoz a keresztény világnézethez, amelyet öntudatosan és szeretettel képviselt.
Az evangéliumban azt hallottuk: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre”. (Jn 11,25-26) Nem hal meg örökre? Mit jelent meghalni és örökké élni? Mikor idős elhunytat temetünk, alkalmunk van belegondolni a földi élet örökkévalóságának és a másik, igazi örökkévalóságnak a kérdésébe. Meghal és élni fog, nem hal meg örökre… Krisztus szavai az ember hivatásának és méltóságának a titkát nyilatkoztatják ki számunkra.
2. Käfer István professzor úr jelentős életművet hagyott hátra. Özvegye, két gyermeke, nyolc unokája és tizenegy dédunkája gyászolja. Tudományos életművét maradandó publikációk őrzik, melyek a kora-újkori közép-európai művelődéstörténetben alapvető jelentőségűek, a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok feltárásában további kutatásokat ösztönöznek. Iskolateremtő, szemléletformáló egyénisége sokak munkájában él tovább.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Bölcsészettudományi Kar kialakításában és erősítésében döntő szerepe volt. Főegyházmegyénk és Magyar Egyházunk újjáépülésében nagy értéket jelentett szellemi hozzájárulása és lelkesedése. Nem véletlen, hogy Esztergomban indította meg a Pons Strigoniensis sorozatot. Valódi hídépítő volt már akkor is, amikor a Mária Valéria hidat még nem állították helyre.
Élettörténete Budapestről indult, de már gyermekkorában Érsekújvárra került. Ott élte át a háború pusztításait. Ott ismerkedett meg először a szlovák nyelvvel és kultúrával is. A népek történetének és sajátos érzékenységének nagy ismerője volt. Értő módon járult hozzá a kapcsolatok építéséhez. Hűségesen és szeretettel szolgálta a Katolikus Egyházat is. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy 2006-ban a magyar és a szlovák püspöki konferencia katolikus hitünk jegyében aláírhatta az Esztergomi Bazilika főoltárán a megbékélési nyilatkozatot, melyben szerepel a híres mondat: „Megbocsájtunk és bocsánatot kérünk”. Magyarországon az ELTE, az Országos Széchenyi könyvtár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és Esztergomban a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány őrzi emlékét és folytatja munkásságát.
Käfer tanár úr Főegyházmegyénk tudományos folyóiratának, a Magyar Sionnak kezdettől aktív, meghatározó munkatársa, szerkesztőségének tagja volt. A Nagyszombatban megjelent könyvek bibliográfiája, melyet Kovács Eszterrel együtt adott ki, meghatározó jelentőségű nemcsak a magyar és a szlovák irodalomtörténet és könyvkiadás szempontjából, hanem katolikus önismeretünk számára is. Mert anélkül a katolikus szellemi háttér nélkül, amelyet a magyar királyságban a magyar, szlovák, német kultúrájú Felvidék, vagy ahogy a tanár úr helyesebben mondta, a „Felföld” jelentett, ma Katolikus Egyházunk itt, Magyarországon, de Szlovákiában és másutt is a Kárpát-medencében sokkal gyengébb, sokkal szegényebb lenne.
3. Legyünk hűségesek Käfer István professzor úr örökségéhez! Dolgozzunk fáradhatatlanul katolikus hitünk jegyében közös értékeinkért a szomszéd népekkel, építsünk olyan hidakat, amelyek szilárdan megmaradnak bármilyen széljárás esetén!
Kérjük a Mindenhatót bocsássa meg István testvérünk minden bűnét és jutalmazza őt az örök élettel, amelyet ősi keresztény szóval a boldogság, a világosság és a béke országának nevezünk. Amen.
Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
