Legyen miénk a karácsony!

Legyen miénk a karácsony!

Évek óta szép hagyomány, hogy advent első vasárnapján az egész község együtt készül a karácsonyra. Idén is így történt: november 30-án, vasárnap este a „Legyen miénk a karácsony!” rendezvény ismét összehozta a helyieket.

Udvardon a program a templom előtti téren kezdődött. Fridriková Kristína polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd megáldották a frissen felállított betlehemet.

„A betlehemnél találkozunk, amit megszentelünk, aztán átmegyünk a múzeum udvarára, közösen feldíszítjük a karácsonyfát, és meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Már néhány éve így ünnepeljük advent első vasárnapját Udvardon, és nagyon örülünk, ha ennyien összejöttünk – szép alkalom együtt lenni és beszélgetni. Tulajdonképpen erről szól ez az este” – mondta Fridriková Kristína.

Ezután a résztvevők átvonultak a Falumúzeum udvarára. Itt először megáldották az adventi koszorút, majd mindenki kézbe vette a díszeket, és közösen feldíszítették a község karácsonyfáját.

Hírdetés

Végül együtt gyújtották meg az első gyertyát a koszorún – ez a pillanat jelezte, hogy valóban elkezdődött a várakozás időszaka.

A hangulatról a Csemadok helyi szervezete gondoskodott: forralt borral, teával és frissen sült mézeskaláccsal kínálták a jelenlévőket. Az illatok, a meleg italok és a régi ismerősökkel való találkozás tette teljessé az estét.

Udvard idén is megmutatta: a karácsony előtti hetek legszebb része nem a rohanás, hanem az, amikor megállunk egy kicsit, és együtt vagyunk. Erre az estére még sokáig emlékezni fognak a résztvevők.

NT/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »