1989. december 22-én a megyei kommunista párt sepsiszentgyörgyi székházában kezemben járt több jó ismerős szekusdossziéja, talán a sajátom is, de meg sem néztem ezeket; akkor még hittem, hogy igazi forradalom résztvevője vagyok. Hát nem így lett. Hiába kértem a rólam összeállított dossziét, s fellebbeztem is, csak 30 év múltán juthattam hozzá, de azt hiszem, akkor is csak egy részéhez. E-mailben azt a választ kaptam, ne is próbálkozzam tovább, dossziém még aktív volt 1989 decemberében, s azóta nem került elő. Ha ez megtörténik, akkor majd értesítenek, üzenték. Persze azóta sem értesítettek; egy tanítványom befolyásos édesapja segített ki, mikor már alig hittem, hogy hozzájuthatok.
Követeltük volt a haladást, a jobbulást, s vállaltuk, hogy kitartunk, harcolunk, közben meg elég felemásra sikeredett az egész. Immár sok idő telt el azóta, s bizony úgy tűnik, vállalásunknak nem tettünk eleget. 1989 decembere után következtek az átvedlések, a szégyentelen átállások, a gátlástalan szószegések, a be nem váltott ígéretek. Például sok addigi párttitkár továbbra is vezető funkcióban maradhatott. Folytatódott az igazán demokratikus és emberi jogok megtagadása, a kizárólagos, szélsőséges nézetek híveivel szembeni felelőtlen engedékenység – lásd a marosvásárhelyi véres, majd a későbbi magyarellenes eseményeket. A tűrhető, elfogadható választások után, júniusban – a diákok és az értelmiség elleni bujtogatás eredményeként – az egyetemisták s az ellenzékiek az ököljog érvényesítését is megtapasztalhatták. Elmaradt az életszínvonal várt javulása, valamint a múlt rendszer bűnöseinek kellő felelősségre vonása, a gyilkosok, a tetemes anyagi károk okozóinak megbüntetése, és elmaradt, sok esetben el sem indult az eljárás, vagy ha elindították, csírájában elakadt. Emellett továbbra is fontos állásokhoz jutottak, jutnak törvény elé állítandó, elítélendő emberek.
Jó lenne, ha végre igazságot tehetnénk Temesvár szellemében. Ne bosszút, de ne is csak tessék-lássék igazságszolgáltatást kérjünk. Mert máig meg nem oldott kérdés – nem csupán Temesváron, de például Sepsiszentgyörgyön sem – a ’89. decemberi változások utáni igazságtétel. Teljes megoldás természetesen nem várható, nem lehetséges, de arra törekedni mindannyiunk kötelessége kellene hogy legyen. Elsősorban illetékes szerveinknek kötelessége, kik e téren vajmi keveset tettek, holott mindenütt lett volna, lenne még jócskán tisztáznivaló az 1989-es decemberi történéseket illetően.
Sajnos, hosszú a hivatalosan elkövetett vétkek sora. Lásd a marosvásárhelyi fekete március perének kimenetelét, az oroszhegyi, kézdivásárhelyi népharag eredményeként történtek elfogult hivatalos megítélését, ártatlanok meghurcolását. A valótlan hírek terjesztését, a valósak elhallgatását a televízióban. Kik lőttek? Miért szóltak a fegyverek még karácsonykor, a hatalomátvétel utáni napokban is? Ki a felelős a halottakért? S egyáltalán: mi történt itt decemberben? Hát azt megelőzően? Igenis, vannak olyanok, akik hozzám hasonlóan tudni akarják végre az igazságot, vagy legalább a valós eseményeket meg akarják ismerni. Mennyire időszerű sajnos még ma is az 1990-ben keletkezett alábbi két politikai vicc, amelyeket én magam gyűjtöttem. Ezek is jelzik, már akkor többen éreztük, hogy megcsúfolták, megmásították, ellopták a nép igaz lelkesedéssel s naiv bizakodással megtörtént lázadását, felkelését, egyféle forradalmát: – Mire gondol a székely december 22-én? / – A forradalomra? / – Nem. / – Az edényekre! / – Hogyhogy az edényekre? / – Cseberből vederbe.
A másik vicc így hangzott: – Mi a kommunizmus? / – Orosz népmese. / – Mi a szocializmus? / – Magyar népballada. / – Mi a forradalom? / – Román találós kérdés.
Kerültek ki olyanok, kik a forradalmároknak járó igazolvány nélkül is juttatásokat kaptak, kapnak a román államtól, melyet én nem becsülök annyira, hogy fejemben megfordult volna ilyesmi kérvényezése. Voltunk ugyanis igazi ellenállók is, nem csupán azok, akik hivatalosan forradalmárok…
Amint említettem, 1989. december 26-án az ideiglenes vezetőség tagjaként, az akkori katonai parancsnok és a vezetőség elnökének engedélyével, egy segítőkész kapitánnyal együtt részt vettem a sepsiszentgyörgyi kaszárnyában fogva tartottak (többnyire szekusok, vezető pártaktivisták) filmezésén. A film a videókazettával együtt nem sokkal később elkoboztatott. Tiszteletre nem méltó illetékesek, elő kellene keríteni azt! Akkor szóba is álltam a fogva tartottak közül többel is. Íme a névsoruk, amely annak idején is megjelent a Háromszékben (rangjukat román rövidítéssel közlöm; megjegyzem, hogy néhány esetben előfordulhat elírás is, hiszen gyorsan, illetve sietve, nem a legjobb fénynél jegyzeteltem, ilyen esetben zárójelbe tettem a kérdéses adatot): (lt.) Lupu, căp. Tudoran, plut. Lazia I., lt. col. Tecușanu Const., mai. Aleman, lt. Cornea I., lt. col. Teșiu, mai. Stămătescu, lt. mai. Mohora I., lt. col. Oros Vasile, lt. mai. Rotar D., lt. col. Dan Octavian, lt. col. Moldovan Sever, serg. mai. Luța A., plut. Gîrbea Ioachim, căp. Țifrea M., pl. mai. Țifrea Elena, serg. mai. Bilea Şt., lt. mai. Țigănilă Const., lt. mai Șut Şt., căp. Dobrilă Ioan, căp. Radu Adrian, căp. Ancu Const., căp. Șerban Octavian, plut. Benedic Andrei, lt. Boniceanu Const., lt. col. Rotaru D., lt. Rotar Dionisie, plut. mai. Moldovanu Const., plut. Drăgulescu Iulian, plut. mai. Máté Silvia, plut. mai. Dîrțu Const., lt. Lăcătușu Tatiana, lt. Prodănoiu Const., lt. Băluţ Ilie, lt. Ungureanu Gh., lt. mai. Memu Filip, lt. Rob Ioan, lt. (Zămostlanu) Mihai, mai. Lazăr Mihai, căp. Ștefănescu Dumitru, lt. mai. Cioflan Const., plut. Bularcă Petru, lt. col. Negrea Petru, căp. Șerban Octav., căp. Andraș Dorel, mai. Josan Fl., plut. mai. Manea Doru, căp. Boariu Const., lt. col. Sale Grigore, lt. mai. Ardelean Gh., mai. Țăran Traian, plut. Măgurean Elisabeta, plut. adj. Condrea Mihai, lt. Col. Chiorean Ioan, plut. adj. Iancu Ionel, căp. Caramarin Vasile, col. insp. Dupac, lt. col. Porumboi Alexe, (pc.) civil (Bobiș) Ciprian, plut. Baloga Ioan, mai. Popa Corneliu, lt. Ararău Laurențiu, serg. mai. Cociuba, lt. mai. Crau(n)ciova Isaie. Hatvannál több ijedt, kétségbeesett arc. Könyörögve, félelemmel, mondhatni, alázattal néztek rám, szóltak hozzám, talán mindannyian. Gondoltam, nem mondják meg a nevüket. Megmondták. Nem titkoltam előttük, hogy valamelyik újságban szándékszom írni róluk. Nemsokára simán szabadon bocsátották őket. A megnevezettek legalább egy részének minden bizonnyal a vádlottak padján lenne a helye. S nem utolsósorban annak, ki – talán nem véletlenül – ugyancsak az elfogottak között volt, aki hűségesen kiszolgálta a Securitatét: Ilie Gabra propagandatikárnak.
Ők, talán mindannyian sokat tudnának mondani a szentgyörgyi lövöldözések, történések okáról, eredetéről, s mindarról, ami azt megelőzően történt. Gabra „elvtársat” elvittük a kaszárnyából. Elvittük egykori munkahelyére, ahol megmutatta, átadta a titkos iratokat. Köztük volt például Albert Ernő és a saját lapom is. Iratokat (hol vannak ezek most?), melyek emberek százainak zaklatásáról tanúskodhatnának. Azok zaklatásáról, akik ceausizmustól mentesen igyekeztek végezni a munkájukat. Nem úgy, mint Ilie Gabra, aki a Ceaușescu-kultusz főgondnoka volt megyénkben – elsősorban iskoláink, iskolásaink kárára. Ő akkor persze azt hajtogatta, hogy sokakat mentett meg, nem járult hozzá a történelmi emlékek tervbe vett megsemmisítéséhez, a magyartanárokat, a tanfelügyelőjüket csak óvta a bajtól, sőt a Regátba száműzötteknek segített hazajönni. Névre egyre sem emlékezett. Hol van most Ilie Gabra? Nem tudni… Illetve egyesek nagyon is jól tudják. 1989 decemberében Sepsiszentgyörgyön is lőttek. Többeket kellett kilakoltatni. Emberek haltak meg. Kik lőttek? Miért szóltak a fegyverek még karácsonykor, a hatalomátvétel utáni napokban is? Ki a felelős a halottakért? S egyáltalán, mi történt itt decemberben? Hát azt megelőzően?
A szekusok fenti névsorát megpróbáltam leközölni rögtön december 22. után, de nem sikerült. A „forradalmat” követően hamarosan létrehoztuk az Európia Idő című lapot, mely bizony nem hasonlított mai folytatására, s annak magam is munkatársa, szerkesztője lettem, gyermeklapjának (a Tik-Taknak) pedig felelős szerkesztője egyedül, illetve többnyire Mészely Józseffel. Nos, szóltam az akkori főszerkesztőnek, hogy tegye közzé írásom a névsorral. Lakonikus választ adott: „Nekem családom van!” Hát nekem is volt akkor két kiskorú gyermekem, feleségem. Próbálkoztam a Háromszék akkori főszerkesztőjével is, Magyari Lajossal, ki kisegített volt anyanyelvi versenyünk ügyében olykor, s közölt írásaimból. Azt mondta, hogy tekintsem megoldottnak az ügyet. Teltek a hetek, hónapok, s valószínű, belefeledkezett a közlésbe, vagy ki tudja… A lényeg, hogy később (de még az 1990-es években) egy alkalommal, mikor már Farkas Árpád volt a főszerkesztő, s a lap munkatársai épp beszélgettek, emlékeztek a „forradalmi napokra”, beszóltam, hogy hát miért is késlekedik az a bizonyos írás a névsorral. Az új főszerkesztő gyorsan megfelelt, nemsokára meglett a közlés, s én annyit fűztem hozzá, olyan időket élünk, hogy látván a neveket, lehet, most kitüntetik, előléptetik az egykori rémuralom fenntartásáért felelősöket…
Ez a dosszié, melynek a margójára vésett sorokat megosztottam kedves olvasóinkkal, nem került volna elő, ha Puskás Attila sakkos és gombás barátom nem oly kitartó abban, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot, biztatott annak ellenére, hogy nem jött válasz. Aztán ki is tiltottak irodájukból az egykori titkos rendőrséggel kapcsolatos iratokért felelősök (egy részük persze), s végül jelezték, hogy hiába minden próbálkozásom, fölösleges oly vélt erősítéssel is befurakodnom hozzájuk, mint Attila. Hát mégsem volt egészen hiába, de országunkra jellemző módon, kellett most is a „megfelelő helyről jövő” segítség. Úgy néz ki, hogy hiába, de mégis jó lenne tudni végre az igazságot, illetve legalább a valós eseményeket meg kéne ismerni! Igen, lázítok, de inkább csak lázítottam: legyen vége már az egyenlőtlen egyenlősdinek; adassék meg – ne csak szóban –, hogy rendelkezhessünk sorsunk felett, és akkor román bajtársainkkal egyetértésben fogunk majd cselekedni. Kétségtelen, hogy a jövőbe meg a forradalmainkba vetett hitünket is találat érte. Adózzunk az áldozatok emlékének legalább azzal, hogy próbálkozunk még helyrehozni egyet-mást a helyrehozhatatlanból. Ezért a magam módján, többnyire higgadtan s megfontoltan (kivéve, ha valamiért ki nem akadok, s bánhatom utólag) továbbra is lázítok… Azért is, mert úgy látom: megértésre, bizonyosságra van szüksége az embernek, s hátha ez segít az itteni magyar közösségen is.
(vége)
Zsigmond Győző
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
