Lavrov: hiteltelenek a légi támaszpont elleni támadást igazolni akaró amerikai érvek

Hiteltelenek és nem meggyőzőek az Egyesült Államoknak a szíriai légi támaszpont elleni támadást igazolni akaró érvei – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton a Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben.

Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a beszélgetés során, mely a német fél kezdeményezésére történt, a felek megvitatták az Egyesült Államok fegyveres erői által a szíriai hadseregre mért pénteki légicsapások után kialakult szíriai helyzetet.

Lavrov részletesen kifejtette az orosz álláspontot, mely szerint Washington törvénytelen akciót hajtott végre, amely agressziónak, a nemzetközi jog normái durva megsértésének minősül, ellentmond a nemzetközi terrorizmussal folytatott küzdelem követelményeinek, és aláássa a regionális és globális biztonságot.

Hírdetés

Az orosz külügyminiszter szerint hiteltelenek és nem meggyőzőek a törvénytelen fegyveres akció mellett hangoztatott amerikai érvek, köztük azok a hivatkozások, hogy a szíriai fegyveres erők vegyi fegyvert vetettek volna be Idlíb tartományban április 4-én. Az orosz fél aláhúzta a történtek alapos vizsgálatának és a tények megállapításának szükségességét – áll a közleményben.

Lavrov szombaton Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel is telefonbeszélgetést folytatott, melynek során hangsúlyozta, hogy a Szíria elleni támadás a szélsőségesek kezére játszik, és fenyegetést jelent a regionális és globális biztonságra. Szintén rámutatott az alapos, részrehajlás nélküli és szakmai vizsgálat szükségességére. A felek megállapodtak, hogy Tillerson jövő heti moszkvai látogatása során folytatják a szíriai rendezés kérdéseinek megvitatását.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »