Olaszország, a reneszánsz bölcsője és a Római Katolikus Egyház szíve évszázadok óta különleges helyet foglal el Európa vallási térképén. A katolikus hitélet mélyen átszövi az itáliai mindennapokat, a művészetet, az építészetet és a társadalmi szokásokat. Mindez a legjobban akkor látható, ha olaszországi templomokat keresünk fel.
A gazdagon díszített, nagyszabású épületek vallási és kulturális jelentősége általánosságban is nagy, a padovai Szent Antal-bazilika azonban ezek közül is kiemelkedik. A helyiek által egyszerűen csak Il Santo néven emlegetett pápai bazilika évente hat és fél millió zarándokot fogad, s ezzel a világ nyolc leglátogatottabb templomának egyike. A mintegy nyolcszáz éves épület a benne őrzött ereklyékkel valóban egyedülálló zarándokhely, és erről idén nyáron a saját szemünkkel is meggyőződhettünk.
Délelőtt érkeztünk Padova városába. Az augusztus errefelé a legtöbbször csapadékszegény, de mi éppen egy felhőszakadás után parkoltunk le, a belvárostól nem messze. Először a város nevezetes tere, a Prato della Valle felé vettük az irányt. Az eső miatt a város szinte néptelennek tűnt. Igen ritkán látni üresen ezeket az utcákat, így még különlegesebb élményben volt részünk. A Prato della Valle Európa második legnagyobb tere. A közepén egy sziget áll, ahová négy hídon keresztül is el lehet jutni. A szigetet hetvennyolc szobor veszi körül, harmincnyolcat a szigeten, negyvenet pedig a sziget körül helyeztek el. Szenátorok, hadvezérek, csillagászok és építészek emlékét őrzik ezek az alkotások. A tér alapvetően világi szellemiséget hordoz, de Padova keresztény lelkisége ide is elér, a szigetről körbetekintve a Santa Giustina-apátság bazilikája, illetve a Sant’Antonio-bazilika tornya is látható. El is indultunk hát toronyiránt.
A magyarországi bazilikákhoz szokott szemlélőt nem egyszerű lenyűgözni: a gyakran hatalmas önhordó kupolával vagy a bejárathoz vezető impozáns lépcsősorral bíró hazai épületek – mint amilyen például a budapesti és az esztergomi bazilika – léptékükben és díszítettségükben egyaránt lenyűgözőek. Ez a fajta nagyvonalúság és esztétikai egységesség az északolasz bazilikaépítészetre kevésbé jellemző. Ennek egyik oka, hogy ezeket az épületeket jóval korábban emelték, és általában több hullámban készültek. Emiatt is jellemző rájuk az a műfaji gazdagság, amely nemritkán több száz évet ível át, egymás mellé helyezve a különböző korstílusok építészeti elemeit.
A Szent Antal-bazilika homlokzata szinte kronologikusan mutatja az egymásra építéseket: az első szint román stílusú – ami a főépület tömegképzésére is jellemző –, az arra épülő fehér, kecses boltívsor gótikus, míg az afölötti falrészt uraló hatalmas rózsaablak reneszánsz stílust képvisel. Az épület egyes részleteiben további, kifejezetten a helyi építészetre jellemző elemeket is felfedezhetünk, például egy román-lombard íves frízt vagy könnyedebb bizánci oszlopfőket.
A templomba belépve a korszakok egymásmellettisége megmarad, az építészeti elemek a főhajóban mégsem a túldíszítettség, hanem a túlvilági pompa hatását keltik. A gótikus és a román stílusjegyek egyértelmű túlsúlyban vannak, ezeket a díszítéseket a későbbi átalakítások és ráépítések során szinte teljesen érintetlenül hagyták. Ennek köszönhető, hogy a főhajó, illetve a mellékhajók a templom építésének első időszakát, vagyis a 14. és 15. század formavilágát őrzik. A közel harminc méteres belmagasság hatalmas térélményt ad, a belső térben egymást váltják Avanzi, Donatello vagy éppen Altichiero da Zevio szobrai és freskói.
Nyári utazások során templomot látogatni nem mindig hálás program, ilyenkor ugyanis sokan csak hűsölni térnek be a vastag falak közé. Mindez persze nem feltétlenül baj, hiszen így olyanok is találkozhatnak a keresztény építészet lenyűgöző alkotásaival, akik máskülönben nem járnak templomba. Amikor megérkeztünk a Sant’Antonióba, rögtön felfigyeltünk arra, hogy az idelátogatók nagyobb része valóban imádkozni jött; a legtöbben a bazilika névadójának sírjánál voltak. A kápolna fehérmárvány díszítése a 16. században készült Tullio Lombardo tervei alapján. Az oltár szobrai a 16. század végéről valók, Tiziano Aspetti munkái. Az oltár mellett felállított paravánra a hívők szeretteik fényképét helyezik fel. Sok száz igazolványkép és családi fotó mutatja, hogy az ideérkező zarándokok és a helyiek hitéletében különösen fontos helyet foglal el Szent Antal.
A kápolna középpontjában látható balusztrád felett hat márványszobor tűnik fel. Legfelül angyalok kaptak helyet, akik Szent Antal megdicsőült alakját veszik körül. A bazilika egész Európában egyedülálló abban a tekintetben is, hogy számos ereklyét őriz. Szent Antal nyelv- és állkapocsereklyéjét, illetve bal alsókarjának egy darabja is itt található, más relikviák mellett. A hatalmas, arannyal gazdagon díszített, üvegezett tárolók előtt a hívek egyesével haladnak el, többen keresztet vetve lépnek le az ereklyékhez vezető szűk lépcsőkről. Észre sem vettük, hogy amíg a kápolnában álltunk, az egész templom megtelt látogatókkal.
Kifelé menet még kerültünk egyet a bazilika bal oldalán álló kolostorok felé, amelyek kerengői szintén szabadon látogathatók. Ezekből több irányba nyílnak a közös helyiségek, a káptalanterem, a könyvtár, valamint egy újabb, kisebb kerengő, amely a Generalis-kolostor mellett áll. A fedett portikuszos, belső kert körüli épület sokat megőrzött a gótikus kolostori hangulatból. A templomról szóló internetes cikkek és úti könyvek legtöbbször nem is említik az épületnek ezeket a részeit, holott az embernek az a benyomása, hogy éppen itt van a leginkább jelen az a fajta szakralitás, amely köré az egész templom épült az évszázadok során.
A bazilikából egy mellékajtón keresztül jutunk vissza a Piazza del Santóra. Odakint ismét nyári hőség fogad bennünket, az esőnek már nyoma sincs. Nehéz volna megmondani, mennyi időt tölthettünk el odabent anélkül, hogy felfigyeltünk volna az idő múlására.
Szerző: Szabó Benedek
Fotó: Wikipedia
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
