Lapáttal való agyonverés helyett új választást…

Lapáttal való agyonverés helyett új választást…

„…lapáttal fogjuk agyonverni.” Egy szélsőséges politikus fogalmazott így választási ellenfelére utalva. A politikus, aki lapáttal akarta agyonverni vetélytársát, most áldozati szerepbe süllyedt.

A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak sajtónyilvános újraszámlálása a Nemzeti Választási Irodában 2024. június 14-én. A Nemzeti Választási Bizottság június 12-i ülésén rendelte el a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását. A bizottság döntésében arra hivatkozott, a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni. Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás. MTI/Lakatos Péter

Hírdetés

A fővárosban kialakult helyzetben csak egyféleképpen, új választással, tisztességes, újonnan kiírt szavazással lehet tiszta vizet önteni a pohárba – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) budapesti épülete előtt megtartott pénteki demonstráción.

„Az egyik oldalon a Vitézy Dávid és a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a másik oldalon pedig én és a budapesti polgárok, akik meg fogják védeni a szabadságukat” – közölte a főpolgármester.
   
Közlése szerint a hatalom a propagandán túl, amellyel megpróbálta megmérgezni a budapestiek lelkét, trükkök sorát vetette be a főváros megszerzéséért.
   
Az első trükk az volt, hogy egy napon rendezték az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat, a második trükkel az utolsó pillanatban megváltoztatták a fővárosi önkormányzati választások szabályait, majd egy újabb trükkel „elbábozták, hogy a Fidesznek két jelöltje van”. Egy kormányszóvivő, aki „eljátszotta a rossz rendőrt”, a másik pedig egy volt államtitkár aki kikérte magának, hogy fideszes – mondta.
   
Szentkirályi Alexandra pedig az utolsó pillanatban visszalépett, megalázva a kormánypárti és félrevezetve az ellenzéki szavazókat. Ennek ellenére nem sikerült megnyerniük a választást, az emberek hatalma újra legyőzte a hatalom emberét – tette hozzá.
   
Ugyanakkor ezzel nem ért véget a manipulációk sora. Ugyanis a fideszes delegáltakkal feltöltött NVB „nem a választások tisztaságát, hanem a szennyes manipulációt szolgálja”. Írásos előterjesztés nélkül döntöttek az újraszámolásról, az urnák felnyitásakor nem voltak jelen az ellenzéki küldöttek, és a szavazatokat szabálytalanul csomagolták össze – sorolta.
   
Ennek eredményeképpen minden perceben több Vitézy-szavazat van. Az első információ szerint 70-nel több Karácsony-szavazat volt, majd már csak 54, majd már csak 29, ahogy egyre több a furcsaság, egyre több a Vitézy-szavazat – közölte.
   
Felidézte, hogy öt éve visszavették a várost, azóta Budapest zöldebb, szolidárisabb és szabadabb lett.
   
Budapest nem részvénytársaság, hanem köztársaság, ahol a budapestiek vannak hatalmon, ebben a városban dobog a demokratikus Magyarország szíve – fogalmazott.
   
Hitvány módon, a Covid-járvány és az energiaválság idején a kormány megpróbálta kivéreztetni a várost 300 milliárd forint elvonásával, de nem sikerült. Sem fenyegetéssel, sem propagandával nem tudták megtörni Budapest gerincét – mondta.
   
„Ez a küzdelem nem az én küzdelmem, ez a ti küzdelmetek a szabad és demokratikus Budapestért. Hajrá Budapest, éljen a köztársaság!” – fejezte be beszédét Karácsony Gergely.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »