Lánglovagok a Körös menti síkon

Lánglovagok a Körös menti síkon

A világ tűzoltóinak legnagyobb baráti találkozóját, a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát május 09–12. között rendezik Gyula városában. A „legnyugatibb keleti város” immár harmadik alkalommal nyerte el a rendezés jogát.

Gyulán nagy érdeklődés kíséri a május második hetében rendezendő XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát. A jeles esemény megvalósítását az Önkéntes Tűzoltózenekarok Fennmaradásáért Alapítvány sikeres pályázatának köszönheti.  Az április 24-ei sajtótájékoztatón a látványosnak ígérkező találkozót Dudaszeg József nyugalmazott ezredes, korábbi tűzoltóparancsnok értékelte.

1993-ban rendezték az első magyarországi Csillagtúrát, amin 2400 regisztrált jelentkező volt.  A 2009-es találkozó még több érdeklődőt vonzott, ezúttal 3200 regisztrációt tartottak nyilván.

Az első két találkozóra több földrészről érkeztek szakemberek és érdeklődők, így az Egyesült Államokból, Japánból és Ausztráliából is fogadtunk vendégeket. A szomszédos Romániából Aradról, Lippáról és Hargita megyéből voltak jelentkezők.

Hírdetés

Az első nap az Internationale Feuerwehr Sternfahrt-Organisation, a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Szervezőbizottságának elnökségi ülésével kezdődik.  Ezt követően a megnyitó ünnepségen felvonják a szervezet zászlaját a gyulai vár fokára, ezalatt a tűzoltózenekar a szervezet „himnuszát” adja elő.

A második napon a turisztikai szabadidőprogramok játsszák a főszerepet, természetesen itt is megjelenik a tűzoltóság szerepe, mégpedig tűzoltóstaféta formájában. A szakmai részt egy konferencia képviseli, aminek az Almásy-kastély ad otthont. Emellett szakmai bemutatóval is várják a közönséget.

A találkozó leglátványosabb eseményét a harmadik napon rendezik: a belvároson keresztül tartják a díszfelvonulást és az oldtimer-találkozót: régi idők kiszolgált, jól karbantartott járművei haladnak a sorban. A záróünnepségen levonják a zászlót, s egyúttal bejelentik hivatalosan a következő összejövetel helyszínét.”

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »