Lakatos Csaba nagy biznisze: több százmillió forintot húzott le egy idős üzletemberről, aki egy szeméttelepen végezte

Lakatos Csaba nagy biznisze: több százmillió forintot húzott le egy idős üzletemberről, aki egy szeméttelepen végezte

Lakatos Csaba nagy biznisze: több százmillió forintot húzott le egy idős üzletemberről, aki egy szeméttelepen végezte

„Lakatosnak volt egy nagy „lehúzása”, ha jól emlékszem, 2012-ben. Egy idős, zsidó üzletembert „szabadított meg” a több százmillió forintos vagyonától, földjeitől, ingatlanától, mindenétől. A bácsi végül egy szeméttelepen halt meg, hajléktalanként. Az öreg az egyik neves budapesti autókereskedelmi cég tulajdonosának a hozzátartozója volt. Ha jól tudom, ezt az ügyét is elsimították Lakatosnak” – írja levelében olvasónk, aki szerint Lakatos korábban a KBI volt főnyomozójának, Sándor István alezredesnek volt a „besúgója, spiclije”, tevékenységéért cserébe bűncselekményeket simított el neki a rendőrség.

                    Lakatos Csaba, aki szeret mások pénzéből jól élni

„Tisztelt Privatkopo.hu szerkesztősége

Nem tudom, észlelték-e, de egy csekély látogatottságú honlapon egymás után jelennek meg olyan cikkek, amelyeket nyilvánvalóan a hírhedt hajtó, Lakatos Csaba mond tollba az újság főszerkesztőjének, Csákány Tibornak. Ezekben az irományokban azokat az embereket próbálják lejáratni, akik nyilatkoztak lapjuknak vagy információkkal segíthették a Kincsem Parkban elkövetett visszaélésekről beszámoló cikkeik megszületését.

Hogy miért éppen ennél a honlapnál voltak nyitottak Lakatos elbeszéléseire? Arra magyarázat a HVG-ben 2008-ban megjelent cikk, amelyet bemásolok Önöknek. A lényeg: Lakatos Csaba korábban a KBI (Központi Bűnüldözési Igazgatóság – a szerk.) főnyomozójának, Sándor Istvánnak, a „Papának” volt a besúgója, spiclije. Ezért Lakatosnak bűncselekményeket simítottak el, illetve „lekapcsoltak” olyan embereket, akik útjában voltak a hajtónak. „Papa” lányával évekig élt együtt egy Pálocska János nevű zűrös figura, aki egy évekkel ezelőtti zsarolási ügyben a BRFK gyanúja szerint bűntársa volt Csákány Tibornak, annak a weblapnak a főszerkesztőjének, ahol most Lakatos Csaba diktálja a lejárató irományokat.

                     Lakatos íródeákja, Csákány Tibor főszerkesztő

A HVG erről ezt írta:

Hírdetés

„Zsarolás és szurkálás: egy üzletrészátruházás kellékei

Egy sportreklám-jogokat értékesítő cég megszerzésének célja vezetett odáig – a rendőrség gyanúja szerint -, hogy egy újságíró egy vállalkozóval összeállva megzsarolta a Sport&Média Kft. egyik tulajdonosát, majd valószínűleg az ő megbízásukból késelték meg az illetőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) a nyomozás csak ezt követően indult el, hogy a mentőszolgálat feljelentést tett.

Csákány Tibort a legjobb hazai bűnügyi újságírók között tartották számon, egészen addig, amíg 2005-ben a móri bankrablás akkori gyanúsítottjával, Kaiser Edével tervezett börtöninterjújára magával vitte az alvilág egyik ismert alakjaként számon tartott Haris Sándort, gúnynevén Tureket. A próbálkozás megakasztotta Csákány karrierjét, és távoznia kellett a Kékfény szerkesztői posztjáról. Ezt követően a sokak által piramisjátéknak tartott autómatricás Il Ferro körül, majd a Földesi-Szabó László nevével fémjelzett Egymásért Egy-Másért Alapítvány háza táján jelent meg. Utóbbi megbízásából Csákány cége, a Crime-Line Kft. egy filmet forgatott. 

Csákány cége a mostani zsarolási ügy kapcsán is felbukkant. A Crime-Line a tulajdonosa a XV. kerületi székhelyű, idén augusztus 13-án létrehozott Sport&Marketing Crew Kft.-nek, amely a sportreklám-jogokat értékesítő Sportlife Média Kft. honlapjának üzemeltetőjeként szerepel.

A Sportlife Média kft. ügyvezetője néhány hónapja szembesült azzal, hogy cégtársa, Hídvégi Attila mögött a nem túl jó hírű Pálocska János áll, aki egyébként a cég kintlevőségének kezelőjeként tevékenykedett. Mivel Hídvégi a saját szellemi termékének nyilvánította a céget, a sértett – tudomásunk szerint – úgy döntött, nem viszi tovább az ügyvezetői teendőket, és létrehozta a Sport&Média Kft.-t, amelynek megszerzése volt az üzlettársak célja, s emiatt robbant ki a zsarolási ügy.

Pálocska egy amerikai off-shore cég, a Sport&Media Rent LLc. alá szervezte volna be a Chesterman nevű off-shore céghez és a Csákányhoz tartozó vállalkozásokat: a Sport&Marketing Crew-t és a Stúdió Crew-t. A Chesterman képviselője egyébként Pálocska, kézbesítési megbízottja pedig Bölcskei Zsolt.

A cégtulajdonos a többszöri fenyegetések ellenére sem volt hajlandó átadni a cégben lévő üzletrészét a Sport&Média Rent Llc.-nek. Miután a férfi megmakacsolta magát, néhány hete ismeretlenek rátámadtak és megszurkálták. Ezután indult el – a mentőszolgálat hivatalból tett feljelentése alapján – a nyomozás.

A BRFK munkatársai Pálocska Jánost és Csákány Tibort zsarolással gyanúsították meg. Pálocska esetében a bíróság szükségesnek tartotta az előzetes letartóztatás elrendelését, Csákány kapcsán viszont – rendezett családi körülményeire tekintettel – elégnek vélte a házi őrizet kiszabását.

Pálocska János, akit rablásért, zsarolásért többször meggyanúsított a rendőrség – a Parlamenti Vizsgáló Bizottság jegyzőkönyve szerint – az olajügyekben is érintett volt, Sándor István alezredesnek (Papa) nemcsak barátja, hanem családtagja is volt, miután Papa lányával, Sándor Líviával együtt élt, akivel közös cégük a Cash-Mayer Kft. volt. Papa közrejátszott a később felrobbantott Boros Tamás híres videóvallomásának létrejöttében, a Conti-Car és az Energol elleni nyomozásban. Pálocska János kapcsolatba hozható az ukrán Sztecura Leonyid Pavloviccsal, ismertebb nevén Loncsikkal, akiről Dietmar Clodo azt vallotta: ő a bombagyár valódi irányítója, és ő biztosította ehhez a logisztikai hátteret. Loncsikról sokan úgy vélik: köze volt a Magyarországon robbantó szlovák csoportokhoz.

A Clodo-ügyben ugyancsak Sándor István nyomozott, és Loncsik volt a rendőrség védett koronatanúja. Pálocska pedig megjelent olyan cég környezetében is, amelyben Loncsik hamis útlevéllel Leonyid Goldstein néven szerepelt. Stecurát egyébként szintén Bölcskei Zsolt, Pálocska János jelenlegi ügyvédje védte.

(HVG, 2008. november 24.)”

Lakatosnak egyébként volt egy nagy „lehúzása”, ha jól emlékszem, 2012-ben. Egy idős, zsidó üzletembert „szabadított meg” a többszázmillió forintos vagyonától, földjeitől, ingatlanától, mindenétől. A bácsi végül egy szeméttelepen halt meg, hajléktalanként. Az öreg az egyik neves budapesti autókereskedelmi cég tulajdonosának a hozzátartozója volt. Ha jól tudom, ezt az ügyét is elsimították Lakatosnak. Erről a történetről szinte mindenki tud a lóversenypályán, érdemes lenne utánakérdezniük a részleteknek. Lakatos jelenleg Rusznyák Dániel vállalkozó óbudai lakásában él, az ő luxus BMW-jével közlekedik. Az is megérne egy misét, hogy Rusznyák miből szerezte a vagyonát és hogyan került kapcsolatba Lakatos Csabával…

További jó munkát kívánok Önöknek!

Tisztelettel:

B.Z.”

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »