Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Húsvéthoz közeledve Jézus nyíltan hirdetni kezdi, hogy ő Isten küldöttje. Viszont senki nem emel rá kezet, „mert még nem jött el az ő órája”. Jézus tehát tudta, mikor jön el az ő órája. Ebből is látszik, hogy nem sokkal később Júdás csókja már nem más, csak színjáték. Isten időnként egészen furcsa fordulatokat enged meg azért, hogy beteljesedjen a megváltásunk. Szükségtelen, sőt, botrányos emberi csűrcsavaroknak vagyunk tanúi Jézus perénél, de Isten ezeket az utakat is kiegyenesíti. A gonosz egyik trükkje, amikor elhiteti velünk, hogy bármit tehetünk, önerőből helyre tudjuk hozni, s így végül is nem létezik rossz, csak egy későbbi szép és jó állapot átmenetileg kényelmetlen előszobája. Ne engedjünk ennek a csábításnak! Sosem igaz, hogy most rosszat tehetünk egy későbbi jó érdekében.
Fotó: Nádudvari Dorottya
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


