Labdarúgó NB II – Lemondott a Haladás vezetőedzője

Távozott a labdarúgó NB II-ben 13. helyen álló Szombathelyi Haladás vezetőedzői posztjáról Aleksandar Jovic.

Hírdetés

A klub honlapjának keddi híre szerint a szerb tréner hétfőn nyújtotta be lemondását, melyet a vezetőség elfogadott.
   
Jovic tavaly június óta irányította a Haladást, 31 forduló alatt 9 győzelem, valamint 11-11 döntetlen és vereség a mérlege a szombathelyi együttessel. A trénerrel együtt a másodedző Rúzsa Iván is távozott a Haladástól.
   
„A klub vezetősége haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a hétfői, Vasas FC elleni mérkőzésen már ismét teljes legyen a stáb” – áll a haladas.hu-n olvasható közleményben.
   
A Merkantil Bank Liga idei kiírásából három forduló van még hátra, a Haladás hat ponttal előzi meg a már kiesőhelyen álló, 15. Pécset. A szombathelyiek hétfőn 20 órakor a feljutásért versenyben lévő, második Vasas vendégei lesznek.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »