Labdarúgó NB I – Magyar csapat a tabella élén

A Paksi FC vezeti a tabellát a labdarúgó NB I-ben a 14. fordulót követően. Föl kell figyelnünk arra, hogy a Paks csak magyar játékosokat küld a pályára, és magyar edző irányítja a szakmai munkát. A makacs tények szerint a magyar egyesület veri azokat a klubokat, amelyek hatalmas pénzért idegen edzőt foglalkoztatnak, és idegen játékosokkal szeretnének pontokat szerezni. 

A magyar labdarúgás irányítóinak e tényekhez kell igazítaniuk további döntéseiket.

A tolnaiak már pénteken az élre álltak, mivel 4-1-re megverték a Diósgyőrt. A címvédő Ferencváros vasárnap 1-1-es döntetlent játszott Felcsúton, így három bajnoki óta nyeretlen és nem tudta visszavenni a vezetést a táblázaton, de nemzetközi kupaszereplése miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Paks.

Tény, hogy a Fradi eggyel kevesebb mérkőzést játszott, mint a Paks, az atomváros csapatának kétpontos előnye azonban megsüvegelendő.

    Eredmények:

Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 1-1

Fehérvár FC-Kecskeméti TE 3-3

    szombaton játszották:

Kisvárda Master Good-MTK Budapest 3-1

Zalaegerszeg-Debreceni VSC 1-2

Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 4-0

    pénteken játszották:

Paksi FC-Diósgyőri VTK 4-1

Hírdetés

    A tabella:

 1. Paksi FC 14 8 4 2 27-15 28 pont
 2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35-16 26
 3. Puskás Akadémia FC 14 6 6 2 23-17 24
 4. Debreceni VSC 14 7 2 5 23-19 23
 5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28-23 21
 6. Kecskeméti TE 14 6 2 6 23-23 20
 7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21-21 20
 8. Újpest FC 14 6 2 6 22-28 20
 9. MTK Budapest 14 5 3 6 14-23 18
10. Mezőkövesd Zsóry FC 13 4 1 8 17-22 13
11. Zalaegerszeg 14 3 2 9 17-32 11
12. Kisvárda Master Good 14 3 1 10 14-25 10

    A 15. forduló programja:

    december 2., szombat:

Kecskeméti TE-MTK Budapest 13.00

A hírös város csapata kemény meccsre számíthat, hiszen a budapesti kékfehérek egy blamás vereségsorozatot szeretnének megállítani. Szabó István csapata azonban nem kegyelmezhet.

Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 15.30

Ha Hornyák Zsolt csapata a Fehér ellen is ugyanazzal az elszántsággal küzd, mint ahogyan a Fradi ellen tette, akkor több gólos győzelmet arat a koronázó városban.

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 19.30

A Kisvárdának nyernie kell, hogy folytatódjon az elkezdett menekülés.

    december 3., vasárnap:

Újpest FC-Paksi FC 12.45

A vereségsorozatot az Újpest hazai pályán szeretné megállítani, s ehhez válogatott csatár is rendelkezésre áll. A Paksnak azonban meg kell őriznie vezető helyét a tabellán.

Diósgyőri VTK-Zalaegerszeg 15.15

Márton Gábornak a ZTE-vel most kevés esélye lesz a diósgyőri stadionban.

Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.45

Noha a Fradi abszolút esélyese ennek a meccsnek, Kuttor Attila kitalál valamit, és ponto(ka)t menthet a Kövesd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »