Ünnepélyes keretek között adták át a régió egyik legnagyobb attrakcióját: a vadonatúj hullámmedencét a Kurinc-Zöld Víz rekreációs övezetben. A megnyitóval egy időben kezdetét vette a nyári szezon is, amelyet Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere „az eddigi legizgalmasabbnak” nevezett.
A 70×60 méteres vízfelületű medence nemcsak méreteivel, hanem technológiájával is lenyűgözi a helyieket és a Gömörbe érkezőket. Nyolcféle különböző hullámot képes generálni, akár 1 méteres magasságig. A családbarát üzemmód azonban az enyhébb hullámokra fókuszál.
A hullámok óránként indulnak 10.00 és 19.00 között, míg a hárompályás tobogán félóránként 15 percig szórakoztatja a bátrabbakat.
Fotó: vobrze.sk FB
„Kurinc a rimaszombatiak tengerpartja. Most pedig már valóban hullámokat is hozunk a nyárba!” – fogalmazott mosolyogva Jozef Šimko a 2025. június 14-i átadón. Hozzátette, a beruházás csak a kezdet, hiszen a tervek szerint vadvíz-csatorna és új fürdőépületek is épülnek majd Kurincon a közeljövőben.
„Nagy öröm számomra, hogy a mi csapatunk is hozzájárulhatott ehhez a jelentős fejlesztéshez Rimaszombatban. Ez egy újabb lépés városunk élhetőbbé és vonzóbbá tételében – bízom benne, hogy sok örömet és kellemes élményt szerez majd mindenkinek” – nyilatkozta Halász Attila, a Magyar Szövetség Rimaszombati járási elnöke.
Városi képviselők egy csoportja (Fotó: Cziprusz Zoltán FB)
„Közép-Európa legnagyobb hullámmedencéje nyílt meg városunkban, Kurincon” – szögezte le Cziprusz Zoltán.
Kifejtette: „Örülök, hogy a többségi képviselői klub elnökeként csapatommal, valamint a hozzánk csatlakozott képviselőtársakkal együtt támogathattam ezt a remek projektet. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a megvalósításhoz: a városvezetésnek és a képviselőknek, a technikai szolgálatnak, a tervezőknek és a kivitelezőknek is. Ez mindannyiunk közös sikere” – tette hozzá Cziprusz Zoltán.
A megnyitó napján a belépés ingyenes volt, de a szezonban a Soboťan-kártyával rendelkező látogatók 8 euróért, a többiek 10 euróért válthatnak napi jegyet, gyermekeknek és nyugdíjasoknak kedvezményes áron.
A biztonságról 18 képzett úszómester gondoskodik, akik közül hárman kizárólag a hullámmedencénél teljesítenek szolgálatot – ha kell, azonnal leállíthatják a hullámgépet. A vízminőséget a nyitás előtt a Regionális Közegészségügyi Hivatal is ellenőrizte és megfelelőnek találta.
A rimaszombati Kurinc tó partja mostantól nem csupán pihenőhely, hanem élményközpont is – ahol a napfény, a víz és a hullámok találkozásából új nyári hagyomány születhet.
HE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »