Kulturális evangelizáció, filmmel – Elindult az országos keresztény diákmoziprogram

Kulturális evangelizáció, filmmel – Elindult az országos keresztény diákmoziprogram

A diákmoziprogram keretében május 16-án és június 3-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Giacomo Ciampiotti A mennyországot választom című, Néri Szent Fülöpről szóló filmjét láthatták szalézi és premontrei iskolák diákjai, akiket a vetítés előtt Pál L. Bendegúz, a Keresztény Filmes Misszió Alapítvány elnöke és Andrásfalvy János szalézi tartományfőnök köszöntött. Velük beszélgettünk.

A Keresztény Filmes Misszió Alapítvány (Kefima) és az Etalon Film országos diákmoziprogramot indított, melynek keretében – terveik szerint – idén kétezer 14–18 éves fiatal számára vetítenének le ingyenesen keresztény témájú filmeket. A program fővédnökei Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Andrásfalvy János szalézi tartományfőnök.

Eddig kétszer, május 16-án és június 3-án vetítették az Uránia Nemzeti Filmszínházban Giacomo Ciampiotti A mennyországot választom című, Néri Szent Fülöpről szóló filmjét, összesen mintegy 450 diáknak. Az első alkalommal a kazincbarcikai és nyergesújfalui szalézi iskolákból érkeztek tanulók, a második vetítésre pedig a gödöllői premontrei gimnáziumból.

A fiatalokat mindkét alkalommal Pál L. Bendegúz, a Keresztény Filmes Misszió Alapítvány elnöke és Andrásfalvy János fővédnök, szalézi tartományfőnök köszöntötte.

Pál L. Bendegúz a gödöllői premontrei gimnáziumba járt, ott is érettségizett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett újságírás szakon, ahol a filmesztétika fogta meg a legjobban, és azóta számos filmklub vezetője volt. Emlékeztetett: létezett már korábban is több olyan országos kezdeményezés, hogy diákoknak mutassanak be filmeket, de ezek egyikének sem volt vallásos, hitbeli dimenziója.

Torgyán Atillával, az Etalon Film alapító vezetőjével együtt kidolgoztak egy országos programot, amelynek lényege, hogy a vidéki iskolákból meghívnak diákokat Budapestre, az ország legszebb filmszínházába, az Urániába, és levetítik nekik A mennyországot választom című, Néri Szent Fülöpről szóló filmet. (A vetítésre kerülő filmek évente változnak.) Fontos, hogy eljusson ennek a filnek az üzenete a kamaszok szívébe: egymásért vagyunk, figyeljünk egymásra, szükség esetén működjünk együtt, segítsük az arra rászorultakat. Minél korábban jut el ez az üzenet a fiatalokhoz, annál nagyobb eséllyel valósul meg az, hogy már itt a földön megtapasztaljuk a mennyországot.

Ez egy kulturális misszió, amelynek része a film – mondta Pál L. Benedegúz. – Napjainkban a mozgókép az, amely legjobban megragadja az embereket, különösen a fiatalokat. Nem csupán filmnézésről van azonban szó – a kulturális misszió része, hogy a film levetítése után megmutatják a diákoknak Budapest néhány nevezetességét, emellett elviszik őket a Mennyek Királynéja című Mária-kiállításra, amelyet az Istenanya Alapítvány rendez.

A diákok így egyedülálló lelki-szellemi élményhez jutnak, ami kimozdítja őket a hétköznapok forgatagából, és amire évtizedek múlva is örömmel emlékezhetnek. Megtapasztalhatják, a vallásosság nem betokosodást jelent, hanem azt, amit a szaléziak is képviselnek: a hitet, a vallásosságot úgy érdemes a fiatalokkal megismertetni, mint egy felszabadult közösségi élményt – emelte ki a Kefima elnöke.

Kérdésünkre, hogyan lett a program fővédnöke, Andrásfalvy János elmondta: az Etalon Film által kiadott filmeket már tizenöt éve használja a hittan tanítása során. Kidolgozott egy kateketikai módszert is, amelyet néhány hittantanár is átvett. Tanítás közben hivatkozik például az Etalon Filmnél megjelent újszövetségi sorozatra. Nagyon jó rövidfilmek mutatják be Jézus életét, még a hiperaktív, vagy figyelemzavaros gyerekek számára is érdekesen mesélik el, hogy ki volt Krisztus.

Hírdetés

A szalézitartományfőnök az Etalon Film egyéb, keresztény szellemű filmjeit is beépítette a hittan tanításába, így A mennyországot választom című alkotást is. Kiemelte: nem egyszerűen egy filmet szeretnének bemutatni a diákoknak, hanem megvilágítani azt, ami a művészi minőség mögött van: a szegények, az elhagyatottak iránti együttérzés fontosságát. Ezt egy kamasz is fel tudja fogni, és ez mélyen megérinti őt. Giacomo Campiotti filmjében ez nagyon erősen benne van. Ezért is döntöttek úgy a diákmoziprogram szakmai vezetőjével, Torgyán Atillával, hogy a program keretében ezt a filmet vetítik le elsőként.

Legelső alkalommal a szaléziak kazincbarcikai Don Bosco-iskolájának és nyergesújfalui iskolájának fiataljait hozták el az Urániába, hogy megnézzék a Néri Szent Fülöpről szóló filmet. Ők valóban átélték ennek a filmnek a mély mondanivalóját, egyúttal azt a derűt, vidámságot is, amely átlengi az alkotást – fogalmazott a program fővédnöke. – A film után az alapítvány által készített segédanyag alapján a tanárok filmfeldolgozó órát is tartanak.

Pál L. Bendegúz elmondta azt is, hogy idén összesen tíz alkalommal tervezik levetíteni ezt a filmet az Urániában, de azt sem tartják kizártnak, hogy elviszik vidékre is néhány városba.

A szakmai vezetésért felelős Etalon Film korábban több mint százötven keresztény szellemiségű filmet adott ki DVD-n. A filmek bizonyítják, hogy világszerte van igény az emberekben a vallásos tartalmú filmekre, amelyekhez biztosítani kell az ingyenes hozzáférést, hiszen ez a valódi keresztény hozzáállás: nem ebből akarunk meggazdagodni, hanem adni szeretnénk. Ezt pedig civil, alulról építkező módon érdemes csinálni. A minél nagyobb profitban gondolkodó vállalkozók nem értik ezt a hozzáállást, ők csak a hasznot nézik, „mi viszont a missziót, a küldetést” – hangsúlyozta Pál László Bendegúz.

Hozzátette: a projekt a pénzt a Miniszterelnökségtől kapja a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül. Komoly segítség, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány is támogatja őket. Ám nekik is rengeteg ötletük van, mert rendkívül fontos, hogy a fiatalok minél könnyebben hozzáférhessenek a keresztény filmekhez. A Kefima csapata hisz a moziban, abban, hogy A mennyországot választom című filmet megnéző fiatalok életük végéig ható, különlegesen szép élményben részesülnek.

Ha moziban látunk egy filmet, annak megvan a maga „szertartása”, így az teljesen másképp ivódik bele a kamasz fiatalok lelkébe, mintha a mobiltelefonjukon néznék meg – emelte ki az alapítvány elnöke.

Andrásfalvy János kifejtette: a szaléziak számára alapítójuk, Don Bosco János tevékenységének szellemében kezdettől fogva kiemelten fontos a hátrányos helyzetű gyerekekkel, fiatalokkal való törődés, nevelés és a keresztény értékek továbbadása. Az Etalon Film ennek a szemléletnek kiemelkedő képviselője; fáradtságot nem ismerő, áldozatos munkával terjesztik a keresztény hitet, a krisztusi tanítást a filmek révén. 

A szalézi tartományfőnök ennek kapcsán arról is beszélt, hogy amikor körülbelül tíz évvel ezelőtt egyszer külföldön járt, többen is felhívták a figyelmét, milyen kiváló olasz filmek készültek Néri Szent Fülöpről, Don Boscóról vagy éppen Szent Bernadettről, milyen jó lenne ezeket lefordítani németre. Ő azt mondta nekik: ezek a filmek már megvannak magyarul, méghozzá szinkronizálva. Nem akarták elhinni. Mindezt egy vállalkozó hozta létre, aki föltette erre az életét, hogy a film révén keresztény értékeket terjesszen, adjon tovább. Ez óriási teljesítmény – hangsúlyozta a fővédnök.

Az országos keresztény diákmoziprogram célja, hogy ezek a filmek eljussanak azokhoz a fiatalokhoz, akiknek a lelkét valóban formálni tudják: elmélyítik istenkapcsolatukat, közelebb viszik őket az Egyházhoz, és fejlesztik az érzékenységüket is a hátrányos, nehéz helyzetben lévő kortársaik iránt.

Fotó: Etalon Film; Facebook; Merényi Zita (archív); Pál L. Bendegúz

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »