A 20. század hajnalán egy magányos farkas csaknem egy évtizeden át „szegte meg sorra a magántulajdon törvényét” Dél-Dakota terméketlen vidékein, miközben ügyesen kerülte ki a kormány csapdáit, kihelyezett mérgeit, vadászait, valamint a tapasztalt nyomozókat és a fejvadászokat. Több száz ló és szarvasmarha került a mancsai köré, és a legendája odáig nőtt, hogy sokan úgy vélték, egy puma és egy farkas keveredéséből létrejött szörny pusztítja az állatállományt.
Dakota állam története egyik leghíresebb állatának fejére kétes népszerűségének csúcsán mintegy 500 dollár (mai értéken számolva 6000 dollár) vérdíj volt kitűzve. A custeri farkas néven emlegetett vadállat egy szürke farkas (Canis lupus) volt, elnevezését a dél-dakotai Custer városáról kapta. A négylábú zsivány – mit sem törődve a magántulajdon védelmére irányuló törvényekkel – sorra dézsmálta meg a környező farmerek és gazdák állatállományát. Habár ilyen gaztettre a történelem folyamán számos, később igen gyorsan pórul járt társa vetemedett, a custeri farkast mégsem merték teljes intenzitással üldözni és becserkészni, ugyanis az a pletyka járta, hogy egy hatalmas bestiáról van szó.
103 évvel ezelőtt, 1921. január 17-én az amerikai mezőgazdasági minisztérium végül egy nyilatkozatot adott ki a ravasz szörnyeteg haláláról, amelyet végül egy megbízott vadásznak sikerült elejtenie. Az „állatvilág mesterbűnözője” nevet is elnyerő farkasról így írt a minisztériumi levél: „a legkegyetlenebb, legéleseszűbb, legsikeresebb állati törvényen kívüli, amelyet az államban valaha is ismertek”. A minisztérium fogalmazója, Dixon Lanier Merritt – aki egyébként ismert költő és humorista is volt – minden bizonnyal kissé kiszínesítette a custeri farkas történetét.
A fenevad kilenc éven át fosztogatta a lovakat és a szarvasmarhákat Dél-Dakota mintegy 780 négyzetkilométeres területén. A becslések szerint tevékenységével mintegy 25 ezer dolláros (mai áron 311 ezer dolláros) kárt okozott. A farkasról az a hír járta, hogy nem csupán az élelemszerzésért öl, hanem szándékosan meg is csonkítja áldozatait, és – mint a nyilatkozat állította – „aljas módon, pusztán a gyilkolás kedvéért öl”. Az évek során számos módon igyekeztek a vadállat nyomára bukkanni: csapdákat helyeztek ki, mérget szórtak szét, kutyákkal keresték, ám mindhiába. Idővel felütötte a fejét a pletyka, hogy nem csupán farkasról van szó, hanem egy hegyi oroszlán (vagyis puma) és egy farkas keverékéről, amely „az alattomosság és a pokol kegyetlenségének birtokában van”, továbbá a minisztériumi közlemény azt is hozzátette, hogy két prérifarkas (kojot) kíséri, mintegy „testőrök gyanánt”.
A Dakota területén élő farkasok évszázadokkal korábban a nagyobb termetű, vadon élő patás állatokra, úgymint a bivalyra vagy jávorszarvasra vadásztak, azonban az európaiak gyarmatosításának és a nyugati irányú betelepüléseknek köszönhetően a farkasok zsákmányállatainak száma hamarosan radikálisan lecsökkent. Ennek köszönhetően és a túlélésük érdekében a ragadozók egyre gyakrabban ragadtak el haszonállatokat.
Ebből pedig az következett, hogy számos szövetségi program tűzte ki célul a ragadozók módszeres kiirtását. A programok kíméletlenül hatékonynak bizonyultak, és a szürke farkasok 48 államban szinte teljesen eltűntek, mielőtt 1978-ban a veszélyeztetett fajokról szóló törvény védelmébe nem vette őket.
A custeri farkas éveken át ellenállt a törvénynek, ám végül az ő ideje is eljött. A minisztérium 1920 márciusában az egyik saját vadászát, bizonyos H. P. Williamst küldte ki, hogy bukkanjon a renegát farkas nyomára „nem számít, mennyi időt is vesz igénybe” és likvidálja. Williams hónapokon át követte a vadállat nyomait. Először az állítólagos testőrei közül az egyik prérifarkast lőtte le, majd több tucatnyi csapdát helyezett ki, amelyeket azonban a ravaszdi fél éven át ügyesen elkerült. A farkas szerencséje október 11-én fogyott el, amikor is egyenesen belesétált az egyik acélcsapdába.
Az állatnak még valahogy sikerült elszakítania a csapdát rögzítő kötelékeket, és a lábára csapódott acélkerettel még 4,8 kilométert menekült, mielőtt a vadász megtalálta, és egy golyóval véget vetett az életének.
Mint kiderült, a farkas egyáltalán nem volt szörnyeteg méretű. Tulajdonképpen a fotón csupán egy igen idős farkast lehetett látni, amelynek a szőre már csaknem mindenhol fehérre őszült. Sőt, kisebb is volt az átlagos farkas méreténél: csupán 1,8 méter hosszúságú és 44 kilogramm súlyú volt, mesélte Williams.
Merritt kemény és sok esetben túlzó szavai ellenére a szövegből egyértelműen kiolvasható, hogy valójában csodálattal adózott az állattal szemben, amely oly hosszú ideig tudta magát kivonni „a törvény hatálya alól”, és hosszú éveken át tudta elkerülni az emberi megtorlást. Habár nem kis kárt okozott, a vadnyugat négylábú „antihőséből” legenda vált.
A jelenlegi ismereteink szerint ma már egy szürke farkas sem él Dél-Dakota területén.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
